Vissza a jövőbe
Immáron tizenegyedik alkalommal zarándokoltak a hegy lábához a tisztelt egybegyűltek, hogy hedonizmusba fojtsák a július közepi, végi napjaikat. Tavaly 10.-ik jubileumi születésnap volt, és repkedtek a rekordok (80 ezer nézőről szólt akkor a fáma), és olyan húzó nevek ékítették a zenei felhozatalt, mint pl. a Machine Head. Nos a szülinapnak vége, és visszatért a Hegyalja a gyökerekhez.
Hogy ez tudatos, avagy a véletlen műve, azt nehéz megítélni, mindenesetre lehet, hogy a nem rég még a víz alatt lévő fesztivál, és kemping helyszínek,a lecsökkent zenei színpadok száma, vagy a por, basszus tűrő szúnyogoknak, esetleg a nevetségesen alacsony árakkal konspiráló Rockmaraton miatt, de nem jöttek el túl sokan Tokajba.
A régi kemping azért csurig telt, az újban viszont olyan jó 1/4es kihasználtság volt, habár az árvíz maradvány pocsolyái (mini tavai) tettek róla, hogy a felénél, háromnegyedénél ne is lehessen több. Az árvíz friss emlékeit jelezte, az első napon szinte állandósuló markológép, és lápcsapoló kis kék traktor jelenléte. Mindenesetre az elmúlt évekhez viszonyított kevesebb látogató komoly nosztalgiával töltött el, és gyakorlatilag abba a négy-öt évvel ezelőtti Tokajba érkeztünk, ahol a fesztiválon való megjelenés még nem státusz szimbólum volt.
A fesztivál megnyitója az a Beatrice volt, amelynek énekese méltó aspiránsa lehetne Tokaj királya címre az elmúlt évben tett áldozatos advertizáló tevékenysége miatt. Nagy Feró most is elemében volt, agitálta a közönséget, énekeltetett, két szóval csinálta a fesztivált. Jó példa volt erre a Felszedett A Hegyalján Egy Lány átirata. A zenészek is precízek voltak,és meglepően jól szólt a Hegy Színpad így hangulatilag egy motoros kocsmában éreztük magunkat. Mentünk is inkább sörözni.
A Jim Beam színpadon végül hat órakkor a Fonogramm díjas The Idoru zúzott, sajnálatomra inkább az új lemezről, de még ritka volt az is, hogy a Monolouge albumukról nyomjanak. Az elánra, és showjellegre viszont nem volt probléma, igaz ez az Insane koncertjére is, akikről nehezen tudom elképzelni azt, hogy rossz koncertet adjanak.
A Hegy Színpadon a Tankcsapda hozta lázba a fesztiválozók egy részét, én speciel ha már egy ezerszer hallott Élni Vagy Égni, és azt követő albumbeli nyitó dallamot meghallok a falnak megyek, de voltak még ezzel így páran, és így legalább nem fulladt teljes érdektelenségbe a finn Disco Ensamble koncertje, volt mozgás, amíg lehetett (lásd a képen).
A Blind Myselfen pedig már elég szépen reprezentálták magukat a rock zene szeretői, mondjuk nem annyian, mint a születésnapi Dürer kertes bulijukon, úgy látszik a születésnapok már csak ilyenek. A Blind Myself is rendesen oda tette magát, volt a leghosszabb magyar szó, Budapest, 7 fok eső, meg persze Lost In Time, az Idoru énekes Szolga József(és egy már nem szomjas Szalkai Tibi) vendég szereplésével, de nagy dobás volt a két Nagy Feró mtv ikon idézős műsorhoz írt két szám, főleg a Hegyek Között, Völgyek Között átirat lett nagyon elkapott.
Majd’ hajnali 2 volt amikor a Texas In July belecsapott a húrokba (pedig nem csúszott a program), de a félelmeim alaptalanok voltak. Félelem1: Nem lesz csak pár fanatikus, esetleg néhány leharcolt, megfáradt zombi. Félelem2: A Texas In July egy könnyed csuklógyakorlattal lenyom negyven percet, oszt csókolom. Mindkettő megcáfolódott, és jó koncertet hoztak. A Szepultúra (ejcsd: Szipálcsör) feldolgozás estje helyett már csak levezető sörözés. Önmagunk eltétele a reggeli órákig.
