A Virrasztók első lemeze Az Emlékezés Órája címmel jelent meg tavaly, nyár elején. Az autentikus magyar népzenét a 21. századi urbánus folkkal és metallal ötvöző csapat körül sok minden történt az elmúlt egy évben. Ezekről, a készülő új albumról és a közelgő Eluveitie és Korpiklaani koncertről is beszélgettünk Scrofával, a Halottidézővel.

RS: Az Emlékezés Órája egy erőteljes spirituális kisugárzással bír, melyet a magyar rockzenében szinte sehol nem találni meg. A lemez köré épülő koncepció (a halottlátás, a bolygó lelkek nyugvó helyre történő kísérése) miatt nem volt félő, hogy a rockzenét szeretők egy része ezzel esetleg nem tud mit kezdeni? 

Szerintem a rockerek, vagy talán jobb így: a rockzene-fogyasztó közönség ugyanolyan mértékben spirituális gondolkodású, mint bárki más. Ez nem zenei stílus kérdése. Ráadásul gondolhat bárki bármit róla, de mindannyian érintettek vagyunk. Közös sorsa az élőknek a halál, és mindenki sokat foglalkozik vele. Ki így, ki úgy. Mi egy szép, régi, és igen emberi népszokást elevenítünk fel a magunk módján: Elbúcsúzunk a távozóktól, és a felidézésükkel emlékezünk rájuk. Azzal a ki nem mondott, meg nem fogalmazott vággyal, hogy ránk is emlékeznek majd egyszer…

RS: Amúgy a hétköznapokban ezek a spirituális dolgok benneteket mennyire vesznek körül? 

Azt hiszem, a spiritualitás jelentős mértékben érzékenység kérdése. Ha valaki fogékony a finom rezonanciákra, akkor ráérez a minket körülvevő – mondjuk úgy – nem anyagi világra. Minket körülvesz, átjár valami nehezen körülírható dolog, ennek visszaadásában segít a rockzenei eszköztár, a népi kultúra formanyelve, a metal energiája.
 

RS: A lemeznek szakmai téren milyen fogadtatása volt? Fontos egyáltalán számotokra, hogy a szakma, milyen véleménnyel van a produkciótokról, vagy a közönség véleményénél semmi sem fontosabb?

Nagyon jó volt a lemez fogadtatása. Sok baráti kézszorítást kaptunk.  Természetesen fontos számunkra a szakma véleménye, de amikor szakmabeliek megnéznek, meghallgatnak bennünket, ők is a közönség sorait erősítik. Tehát van egy sokféle emberből álló, mozgó, élő közeg, amely befogad, vagy ellenáll, reagál arra, amit csinálunk. A közeget alkotó emberek között mindenféle van, zenészek is, de csak ezért az ő véleményüket privilegizálni nem lenne szép tőlünk. Nekünk mindenki ugyanolyan fontos. Kíváncsiak vagyunk mindenki véleményére, sokat tanulunk belőle, de azt azért tudni kell, hogy a magunk útját járjuk, úgyis csak azt tudjuk a rajongók, a közönség, és persze a szakma elé tenni, ami legbelülről jön.

RS: A lemezen én egy enyhe indusztriális hatást is éreztem, bár ez lehet, hogy inkább a ridegebb gitárhangzás és az okosan adagolt elektronikus kütyük miatt érezhető így. A játékotokra egyébként, milyen zenekarok gyakoroltak hatást?  

Nem tudnék konkrét bandákat felhozni. Nagyon sokféle zene hat ránk, de leginkább mi hatunk egymásra úgy, hogy ez lesz belőle. Dalírás közben nem gondolunk más zenékre, irányzatokra, belemerülünk egy-egy témába, hangulatba, történetbe, és hagyjuk, hogy működjön az a bizonyos megmagyarázhatatlan spirituális dolog.

RS: Hivatalos klipet a Sirató (Lábad nyoma a havon) című dalra készítettetek. Ez egy lassabb, nagyon komor tétel. Miért erre a dalra esett a választás, nem lett volna kézenfekvőbb egy kicsit tempósabb, fejben ragadó témákkal (Bánatmalom, Fehér -Fekete) bíró dalt választani?

Jó kérdés. Ez a dal meg akart születni ebben a formában is. Lehet, hogy nem az album legfogósabb tétele, de drámaiságában, fájdalmában olyan ereje van, ami előrébb tolta.

RS: Úgy tudom a Virrasztók mellett mindegyikőtöknek volt/van másik bandája is. Mennyire élvez prioritást most a Virrasztók?

Ezt úgy kell elképzelni, hogy van néhány egymástól független pályán futó, különböző személyiségű, felfogású ember, akik időnként találkoznak, megnyitják az aurájukat egymásnak. Ahol ezek az aurák metszésbe kerülnek, ott közös alkotások születnek. Ezt a metszetet a mi esetünkben Virrasztóknak hívják. Másokkal találkozva, együttműködve, megnyílva más metszetek alakulnak. Más produktumok születnek. De amikor Virrasztókként találkozunk, ez a legfontosabb.

RS: Idén kisebb meglepetést, de kellemes meglepetést keltett, hogy a MetalFest állomásain a finn Korpiklaani-val léptetek fel. Hogyan csöppentetek ebbe a turnéba és milyen volt Európa szerte koncerteket adni, hogyan fogadott benneteket a közönség? 

Nagy élmény, és tanulságos turné volt. Először is a Metalfestek szervezésében is résztvevő Hammerworld jóvoltából egy igencsak vegyes, nemzetközi stáb szállt buszra. (a finn Korpiklaani, az orosz Arkona, a német sofőrök, a lengyel turnémenedzser és mi)  Aztán gyerünk, és egy lendülettel lenyomtunk 6300 kilométert, közben nyolc országban 11 koncertet, és annyi szeszesitalt, ami csak a csövön kifért. A nagy Metalfesteken kívül történelmi fesztiválon és klub-bulikon is játszottunk, ami teljesen más hangulattal bír. Sokat tanultunk, tapasztaltunk. Jó volt belelátni, hogyan dolgoznak azok a nemzetközi teamek, akik kiszolgálják a zenekarokat, hogyan épül fel az egész cirkusz, amelynek főszereplője mégiscsak a közönség. Ja, igen. A közönség. Az volt a legszebb a turnéban, amilyen lelkesedéssel fogadott bennünket a közönség mindenhol. Nem baj, hogy nem ismertek, hogy a műsor elején játszottunk, hogy magyarul énekeltünk. Ők jöttek, lelkesek voltak, felemeltek bennünket. Köszönjük!
 
RS: Október 12-én újból a Korpiklaani előtt léptek fel. Itt már természetes volt a szerepvállalásotok? Új dal lesz-e a programban?

Nem volt természetes, de még a tavasszal abban maradtunk, hogy ha mód nyílik rá, akkor még az idén hazai pályán fellépünk előttük. Ezen a koncerten már a műsorba illesztünk két új dalt, ami az új albumra készül. Indul a tesztelése az új hangzásoknak, ötleteknek, mert a háttérben folyik a munka.

RS: Új lemezen dolgoztok, melyről egyenlőre nem sok minden konkrétumot tudni. Amennyi jelenleg publikus azt elárulnád nekünk?

Nagyon élvezzük az alkotó munkát. Sok téma, ötlet gyűlt össze, és sok kóborló lélek várja, hogy megszólítsuk. Öt-hat olyan dal van már készen, amelyek biztosan felkerülnek a második albumra, aminek egyelőre csak munkacíme van: Memento Mori. Azt hiszem, akik eddig szerették a Virrasztókat, nem fognak csalódni. Fogós riffek, sok izgalmas népies téma, drámai szövegvilág jellemzi majd a lemezt, ami úgy tűnik színesebb, változatosabb, kísérletezőbb lesz, mint az első. Az albumon ismét lesz historizáló dal és betyár-ballada, megismerkedünk a halálmadár legendájával, és elsiratunk mindenkit. Még saját magunkat is.

RS: Végezetül: mit gondolsz arról, mi az oka annak, hogy az utóbbi pár évben a folk-metál ennyire népszerű műfajjá tudott válni külföldön és itthon egyaránt?

Szerintem az egyik ok, hogy egyre többen érezzük szükségét, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez, a népzenéhez. Ahhoz a közös nyelvhez, jelrendszerhez, ami mindannyiunkba valahol kódolva van. Ráadásul a rockzene, a metal zeneileg igen közel áll a folkhoz. És nem csak a magyar népzenére gondolok. Például az ír, az amerikai, a spanyol, a karibi folk tudjuk, milyen erőteljes megtermékenyítő hatással volt a rockzenére. Nálunk sincs másként. Emellett a népzene, a népdal letisztult formavilága, mély érzelmei és őszintesége ráfért már a műanyag konzum-kultúrát fogyasztó fiatalokra.