Glen Bentonról sok mindent lehet mondani, de azt azért azt senki sem tagadja, hogy elég jól végzi a dolgát és hirdeti a gonosz igéjét a Deicide albumokon keresztül immáron 25 éve, így a tavaly novemberben megjelent az In the Minds of Evil (Century Media) című album kerül górcső alá.
A producer az a Jason Suceof volt, aki többek között a Trivium, Death Angel, Six Feet Under bandák anyagainál is bábáskodott már. A borító, ami szerintem nagyon állat lett, részlet az ausztrál Simon Cowell „Az elme hatalma” című festményéből. A lemez 11 ördögi tételt vonultat fel, 36 percben. Mérföldkövekkel erőteljesebb és keményebb hangzást durrantottak nekünk a floridai sátánfajzatok, mint amit a 2011-es To Hell with God lemeznél hallhattunk.
Az In the Minds of Evil címadó nótával indul a sátáni intercity, majd a Thou Begone című dal egy jó kis lassulással a végén tépi le a bőrt az arcunkról. A zakatolós gitártémák, a géppuska duplázó és Benton mester megszokott ördögi hangja még mindig bevált recept a nyugalom megzavarására. Érezni lehet azért Jack Owen (ex-Cannibal Corpse) jelenlétét is a nótákban, ezt mindenki döntse el maga, hogy előnyére, vagy hátrányára válik a daloknak. A legkiemelkedőbb tételek véleményem szerint a már említett Thou Begone, az Even the Gods Can Bleed , a korong utolsóelőtti nótája, azaz a Kill the Light of Christ és a Fallen to Silence egy király gitár szólóval és a záró akkord az End The Wrath Of God. Ezek a dalok felidézik a zenekar hőskorát, még ha csak pár pillanat erejéig is, de kettédarálják a koponyánkat az biztos.
Mint ahogy azt a dalok címéből kikövetkeztethetitek, a szövegvilág maradt a megszokott családcentrikus témáknál (Még az istenek is véreznek, Taposd el a keresztet, Istengyilkos) kevés esély van rá, hogy a vidám vasárnapon idézni fog a szövegkönyvből Sanyi bácsi a transzba esett tömegnek, de annyi baj legyen, nem is ilyen szerepet szántak a lemeznek.
Összefoglalva azt lehet mondani, hogy egy megszokott, minőségi és brutális Deicide anyag, de semmi extrát nem nyújtanak a srácok, sőt néha deja vu érzés tölti el az embert az album hallgatása közben. Olyan, mintha már hallottuk volna ezeket a témákat a korábbi lemezeken csak éppen a hangzás lett jobb, vagy másabb. Tény, hogy nem ez a banda mesterműve és nem tartalmaz olyan himnuszokat ,mint a 90-es évek "slágerei", mint a Dead by Dawn, vagy a Sacrificial Suicide, de hozza a megszokott szintet, néhol még felül is múlja az utóbbi évek anyagait, biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódást okozni a Deicide fanatikusoknak, vagy azoknak akik csak most ismerkednek a bandával. Ha pontoznom kellene, akkor 6-ost adnék az albumra….3 darab 6-ost.
