RockStation

Alibimentes közlekedés: Madball @ Esztergom, Sportalsó 2014.07.09.

2014. július 10. - Ernő Hellacopter

0madball2013_02.jpg

Az egész úgy indult, hogy amikor meghirdették ezt a bulit, elég rendesen rágerjedtünk a projektben rejlő potenciálra. Azért a Madball-t 96-ot idéző környezetben ritkán van szerencsénk látni, nemde? Rá is csaptunk a lehetőségre, mint gyöngytyúk a takonyra, de ahogy közeledett a buli, úgy ment el a kedvem az egésztől. Látva a hazai előzenekarok végeláthatatlan sorát, tudva, hogy a focivébén elődöntő van, hogy 'egomból, ha minden flottul megy sem érek haza hajnalnál előbb, ma meg Kvelertak van a Hajón, mindez arra sarkallt, hogy dobom a bulit. El is adtam a jegyem Keksznek, akit eddig csak névről, és az évek óta lelkesen készített fotóiról ismertem. De a koncert napjára a négyfős brigádunkból csak Levi barátom maradt, így őt megszánva csak beadtam a derekam. Igen ám, de ha már lúd, legyen kövér, megkértem Kekszet, hogy ha már úgyis arra jár, és van hely a kocsiban, ugyan vigyen már el minket is. A Pilisi Lankák Ismerője, az Űrtechnológia Atyja pedig volt oly kedves, és eleget is tett a felkérésnek, így már ideális körülmények közt lehetett rákészülni a nem mindennapi koncertélményre.

Esztergomban mostanában csak zsákot áztatni jártam, a Sportalsó nevű hely ezidáig ismeretlen volt számomra, de befutva a helyre kb. így képzeltem el. A srácok, akik rendezték a bulit, mindent elkövettek, hogy jól érezzék magukat a vendégek, igazán kedves és közvetlen volt a teljes brigád. A 00:15-ös kiírt kezdés azt sejtette, hogy bizony a Madball crew-ben is vannak soccer rajongók, ami előrevetítette annak lehetőségét, hogy ha extra time jön, a buli is csúszik. Nem mintha addig időben ment volna minden, de látva a két csapat töketlen vergődését, amit egy, a koncerttermet és a külvilágot összekötő folyosó 4 nm-es területén, állva lehetett nyomon követni, már tudtam, hogy csúszás lesz. A Madball merchpultjában árusító hollandus srácot mindenesetre vicces volt cukkolni, de persze sajnáltam őt az elbukott tizipárbaj miatt. (jó lenne ha lassan minket is sajnálna valaki egy elbukott vb elődöntő miatt.) Amíg Sneijderék a tiziket rúgták, lelki szemeim előtt láttam, hogy a zenekar valamelyik szervezősrác nagymamájánál nézi a meccset a kertben, nem messze a helytől, és Freddy udvariasan kér még cérnametéltet az Újházi tyúkhúslevesbe, miközben Hoya tömpe ujjai közt egy újabb rántott csirkecomb tűnik el.

0madball2013_20.jpg
Éjjel félkettőre azért csak sikerült az intrót követően belecsapni az újlemezes Hardcore Lives-be. Az addigra már másnapos közönség nagy része aktivizálta is magát, és ősidőket idéző atmoszférát teremtettek. Persze feltűntek olyan arcok is, akiket kiköpött már magából a színtér fővárosi vonala, és sok félájult, magáról nem sokat tudó elem is rontotta az összképet, de sok vizet nem zavartak. A pokoli hőségben tobzódott az őrület, és Mitts-szék is élvezték a bulit. Freddyről, és úgy mindenkiről, patakokban folyt a verejték, miközben a Set It Off-tól a Down by Low-ig, a Get Out-tól a ráadás Pride-ig lehetett oldszkúlulni, miközben lemezbemutatóként volt nyúckull vonal is, Szerintem nagyon korrekt program volt, minden tekintetben, kielégítette az előzetesen elvárásokat. 50-55 perc elég is volt ebben a dobozban, amit ha az ember igazán élvezni akart, azt csak legelöl tehette meg igazán, mert a hangulat és a hangzás is ott volt jó, hátrébb az egész elveszett. Nem is értettem a hátul álldogálókat, hogy bírják onnan. A nézőtéri háború hozott pár áldozatot, volt pár nyolc napon belül gyógyuló, de legtöbbeknek a mai fejfájás, izomláz, és halláskárosodás marad, és az élmény, hogy láthatta a színtér egyik zászlóshajóját autentikus környezetben. Jómagam ezzel meg is elégszem, nagy pacsi a Sportalsó teljes brigádjának, hogy ezt összehozták!

Zárásként álljon itt a Madball 2014-es Hardcore Lives című lemezének ismertetője, amit a főszerkesztő még 3 hete rám lőcsölt. Nos a lemez jó. Ügyesen nyúl vissza, miközben abszolút a mai kor szellemében fogant. Van rajta ének, gitár, dob és bassz. Mindenki a maximumot hozta ki belőle, a Hold It Down óta talán a legélvezhetőbb cuccuk. Véleményem szerint erős 3,5/5, és ezt is letudtam! :-)

0madball2013_11.jpg

Réti Zsolt fotói a zenekar decemberi, A38 Hajós koncertjén készültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr346496795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

afiaf 2014.07.10. 15:17:03

Abszolút egyetértek.
sick boy
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum