Számomra a Mood volt hazánk egyik olyan zenekara, amely mérföldkőnek számított a zenei ízlésem kialakulásában a kilencvenes évek derekán és szerintem sokan vagyunk ezzel így. Egyéni, dallamos, de közben kőkemény zenéjükkel örök dobogós helyet biztosítottak maguknak a szememben. Nincs ez másképpen a Wall of Sleep-el sem, akik a hazai doom vonal egyik legfontosabb zászlóvivőinek számítanak már hosszú évek óta. Bevallom már nagyon vártam, hogy megízleljem az új, No Quarter Given című, szeptemberben megjelent anyagukat. Jelentem, nem csalódtam benne, sőt nálam nagyon betalált a lemez.
Ahogy azt már tudjuk a lemez a zenekar ötödik sorlemeze, a When Mountains Roar című előző anyag után már érezhető volt, hogy a banda letisztultabb, rockosabb úton halad majd tovább. Így is történt, a kilenc tételt tartalmazó új korongon ismét szerepel jópár leendő Wall of Sleep sláger. Ezzel a jelzővel már a lemez nyitó és egyben címadó dalát a No Quarter Given-t is illethetnénk. A már megszokott tökös kezdés, fülbemászó dallamok, mind a gitárokat, mind pedig az éneket tekintve. Itt már éreztem, hogy sokszor fog pörögni a lemez a lejátszóban. Állat riffek, kemény kezdés, király ének dallamok. A következő Hey Annie című dal már visszafogottabb, érzelmesebb vonalat képvisel, lassabb, dallamosabb dalról beszélünk, fülbemászó refrénnel és egy mocskos jó gitárszólóval felfegyverezve zúzza le az arcunkat. A nyitó nóta mellett, számomra ez szintén egy 100%-os nóta. A harmadik Twelft Night Fight című tétel egy rockosabb, lazább momentuma a lemeznek, nekem egyből a mindenható Trouble ugrott be róla, de szerintem ez senkit sem fog zavarni. Ezután a lemez leghosszabb hat és fél perces dala a Reborn in the Daylight következik, lírai, elszállós témákkal indít, majd másfél perc után átmegy egy fasza kis hömpölygésbe a dolog, nem mellesleg orgonával díszített dalról beszélünk, amelytől még komorabb hangulatot varázsol elénk a banda. 
Ezután ismét egy újabb öt perces belassulás következik a Last Decade című dal képében. Aztán itt egy időre be is fejeződik a lassú témák ideje és jön a betonozás, igaz csak egy nóta erejéig, de az nagyon üt. A beton megfelelő keménységéről a lemez hatodik nótája, a Burst into Flames gondoskodik, állat gitár kiállásos refrénnel és három és fél perces zakatolásával átgázol az elméden, mint egy tank. Ezt követi egy Crowbar-t idéző kezdet, azaz a Behind this Wall című tétel, a kőkemény kezdés után lassabb szövegrésszel, majd a visszatérő lassú, beton riffek, az öblös refrénnel karöltve zúznak szanaszét. Szintén ebben a nótában találtam meg a második kedvenc gitárszólómat a lemezen.
A lemez utolsó előtti dala ismét egy rock alapú szellősebb tétel, Moon Street Lady címmel. Sajnos igen, a kör bezárult, elérkeztünk az album záró dalához, amely egy öt és fél perces lassabb, komorabb hangvételű dal, ahol Miszter Cselényi megnyugtat mindenkit, hogy a hangját nem a céllövöldében lőtte, finoman szervírozza nekünk a fincsi énektémákat. Majd három perc magasságában előbújik a lemez harmadik állat gitárszólója, amely felrakja az "i" -re a pontot, így az album utolsó momentumaiban is fentartva az egész lemezre jellemző kimért, minőségi muzsika szintjét. Egyébként az új dalok készítésének már a When Mountain Roar megjelenése után nekiláttak, így nagy részük már két éve készen várta a végkifejletet. De mint tudjuk legvégül No Quarter Given-re, csak kilenc dal került fel, a nagyjából kétszer annyi megírt nótából. 
Összességében egy rendkívül érzelemdús, dallamos, lassabb, komorabb, viszont profin megírt lemezt kaptunk, amely első hallásra sokaknak túl rockosnak, lírainak tűnhet, de benne van az erő, amely két-három hallgatás után arra késztet, hogy újra és újra meghallgasd a lemezt. Személy szerint egy kicsivel több zúzósabb nótát elviseltem volna az albumon, de nálam így is az év egyik legjobb hazai lemezét szállították a doom veteránok. Szerencsére, sikerült látnom őket a november 1-én Sopronban megrendezésre került IV. Stoner-Doom Halloween partin, ahol mocskos nagy bulit toltak, új és régebbi dalok is felcsendültek egyaránt, disznó hangzással kiegészítve. Aki teheti mindenképpen látogasson el a koncertjeikre, amúgy sem túl sűrűn lehet őket elcsípni, aki eljut egy bulijukra, annak az arcletépés előre borítékolható. 
Szóval megéri elszambázni november 13-án Trouble koncertre a Dürerbe, hiszen a Stereochrist mellett a Wall of Sleep képviseli a hazánkat ezen a nem mindennapi bulin. A koncert esemény oldalát itt találjátok. Addig is zúzzátok a No Quarter Given lemezt, amelyet a bandánál megvásárolhattok, aki még nem szerezte volna be. Jeah!
