RockStation

„…Az album a be nem váltott ígéretekről és a széttört reményekről szól” – Interjú Alan Averill Nemtheangával, a Primordial énekesével

2014. december 28. - magnetic star

alan3.jpg

A black metal gyökerekkel rendelkező és egy időben kelta/pogány/folk metal csapatként elkönyvelt ír Primordial a 2000-es évek eleje óta folyamatosan tágítja ki saját zenei határait és lemezről lemezre hagyta maga mögött a fenti kategóriát. Sőt, ma már a műfaj egyik legegyénibb, voltaképp minden skatulyán és címkén felülálló bandáját tisztelhetjük bennük – és nem is csupán underground viszonylatban! 2014 egyik csúcsalkotása is az ő kezük alól került ki Where Greater Men Have Fallen címmel. A karizmatikus frontemberrel, Alan Averill Nemtheangával ennek apropóján beszélgettünk…

Tovább

Arkhé: Szóló projekt a Sear Bliss mellett

10859718_824813827564498_1001911102_n.jpg
1996-ot írunk....egy esős, átlagos, mondhatni unalmasnak indult szeptemberi nap a sok közül.... ekkor még nem gondoltam, hogy az egyik kedvenc magyar bandámmal fogok összeismerkedni ezen a napon. A szokásos, walkman-es sétámra indultam a kora esti félhomályban és gyanútlanul, azt a (Tarr Laci, iskolai cimborám által átmásolt) kazettát vittem magammal, amelyen a szombathelyi Sear Bliss zenekar azóta már kultikussá vált demója, a The Pagan Winter is helyet kapott. Mondanom sem kell, hogy azóta is az egyik favorit nálam ez az anyag, ahogy a Phantoms és természetesen a The Haunting is... viszont azóta, már nagyon sok víz lefolyt a Dunán, sok minden történt a bandával, tagcserék, koncertek, albumok, stb. Nagy András, a zenekar alapító, énekes-basszusgitárosa árult el egy-két aktualitást a Sear Bliss-ről és a jövőbeli tervekről egyaránt.

Tovább

Rapturous Decay: Itt az új Grizzly album!!

a0427874235_10.jpg
Itt egy újabb fincsi ajándék a karácsonyfa alá!! A Grizzly nem viccel, eddig sem tette és most is nagyon szigorúak a srácok. Megígérték, hogy karácsonyi ajándékként megosztják és ingyenesen letölthetővé teszik az új anyagot és így is történt.  Bizonyosodj meg róla te is és hallgasd meg az új albumot teljes egészében!

Tovább

25 ÉV ROCK ’N’ ROLL A FŐNIX CSARNOKBAN - ITT A TANKCSAPDA JUBILEUM VÉGE

0tankcsapda2014_24.jpg

Idén jubilált a Tankcsapda, a 2014-es év mégsem a nosztalgiáról szólt. Az új album négyszeres platina, az idei több mint hatvan koncertből negyven már a kapunyitás előtt teltházas volt, az ország legnagyobb nyári rendezvényein pedig több mint 200 ezren látták Lukács Laciékat. Nincs ma Magyarországon ehhez fogható zenei karrier, ráadásul úgy nincs, hogy jelen esetben aktív zenészekről, zenekarról beszélünk, akiknek soha nem volt újjáalakulása, búcsúkoncertje, vagy több éves szünet a pályafutása alatt.

Tovább

A Slipknoté 2014 legjobb gitár riffje

slipknot-2014.jpg

Na, nem szerintünk, hanem a Total Guitar Magazine olvasói szerint. Ezzel persze lehetne vitatkozni, meg még vagy pár, a listán szereplő előadóval is, de sebaj, alább a kilenc legjobb az olvasók szerint. Nekünk annyi pozitívum azért mindenképpen marad, hogy valószínűleg a győztes riffet február 5-én is hallhatjuk majd a Budapest Arénában. 

Tovább

Bécsi búcsú az Óévtől, avagy „UUUGGGHHH!”: At The Gates, Triptykon, Morbus Chron @ Bécs, Arena nagyterem, 2014.12.14.

at_the_gates_live.jpg

Afféle underground/extrém metal évzáró ünnepség volt számomra ez a koncert, legalábbis nemzetközi viszonylatban. És hát annak is meg kell adni a módját ugyebár: adott egy „ifjú” – ha nem is abszolút pályakezdő, de még csak második albumánál tartó – titán, egy stílusteremtő egyéniség mai társaival, valamint egy, az ő munkásságát is nyilván alapul vevő, szintén meghatározó jelentőségű formáció. (Fotó: G. Chris, I Captured Moments)

Tovább

Karácsonyi fotelrocker: Linkin Park, Rise Against, No Doubt, Fall Out Boy és Incubus koncertek Los Angelesből

Linkin Park 2014.png

Ahogy azt a korábban már megmutatott System Of A Down koncertnél már mondtuk, idén 25. alkalommal került megrendezésre a jótékony célú KROQ Almost Acoustic Christmas elnevezésű rendezvény Los Angelesben, ahol egy rakat igencsak jó névnek számító előadó lépett fel két estén keresztül. Amíg a karácsonyi bejgli leülepszik, addig alább olyan előadók koncertét nézheted meg,  mint a Linkin Park, az Incubus, a Rise Against vagy a No Doubt.

Tovább

Új lemezt tervez jövőre a Neurosis

neurosis_2014.png

5 hosszú év telt el a két legutóbbi Neurosis lemez között, hiszen a 2007-ben kiadott Given to the Rising-ot csak 2012-ben követte a Honor Found In Decay. Ha igaz azonban, amit Scott Kelly frontember mondott a Hatebreed énekes Jamie Jasta rádióműsorában, akkor sokat már nem kell várni az új Neurosis lemezre. Kelly szerint ugyanis februárban jön össze a banda, hogy elkezdjenek dolgozni az új albumon. Ebből akár még jövő év végi megjelenés is lehetne, de erre az ért ne vegyünk mérget.

Ünnepek alatt itt egy kis Subscribe koncert

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

Tudjuk, hogy karácsony van, de egyszerűen nem bírjuk metalkodás nélkül! Bezabáltunk, mint az állat, és most készülünk a második menetre. Közben pedig a Subscribe zenekar sem hagyott minket ajándék nélkül! Itt van a teljes This moment will soon be gone lemezbemutató koncertjük az A38 Hajóról! Hajtás után mindent megtaláltok. További kellemes ünnepet!

Tovább

Itt az első ízelítő a Rwake eddig kiadatlan demójáról

rwakepromopic.jpg

A drága jó Relapse február 10-én adja ki az arkansasi doom/sludge/noise Rwake 1998-as demóját, a Xenoglossalgia: The Last Stage Of Awarenesst - remaszterizált formában. A felvétel anno gyakorlatilag csak a haveri körben terjedt, szóval talán nem is annyira indokolatlan a történet, mint ahogy az sok esetben lenni szokott újrakiadások esetében (meg amúgy a zene már itt sem volt túl szar). Természetesen lesz CD és vinyl is több színben, erősen limitált mennyiségben, ráadásul a borító is speckó: a hozzá adott 3D-s szemüveggel csodálható majd meg teljes valójában. Erről hallgatható most meg a Calibos/So Fucking Tired egy közel öt perces részlete, mert egyébként a dal maga laza negyvenöt perc teljes hosszában. 

Tovább

A Barba Negrában búcsúztatja 2014-et Annáék rockcirkusza

anna_1.jpg

Ha valaki nem ismerné igazán a zenekart, talán elgondolkodna, hogy a 10. születésnapi koncertjét hogyan fogja felülmúlni a formáció. Az Anna and the Barbies-t azonban nem abból a fából faragták, akik beérnék egy-egy ünnepi extrával, sőt, az lenne a furcsa, ha nem történne semmi különleges valamennyi fellépésükön. Hogy erre az évre még mit tartogatnak a tarsolyukban, s vajon az égből ereszkedik-e le hozzánk ismét az énekesnő, vagy a föld alól mászik elő, azt ki tudja, aki azonban nem szeretne lemaradni az idei utolsó őrületről, annak december 29-én a Barba Negra Music Clubban a helye.

Tovább

Phil Rudd visszamenne az AC/DC-be

Phil Rudd 2014.jpg

Most már közel 2 hónapja zajlik az a bírósági hercehurca, melyben kábítószerbirtoklás és halálos fenyegetés a vád az AC/DC dobosa Phil Rudd ellen. A dobos most először nyilatkozott az ügyben és természetesen nevetségesnek tartja a vádakat, sőt szerinte az ügy egy felfújt lufi. Innentől kicsit átmegy szerénybe a dobos, aki azt mondja, hogy nem érdekli, hogy kinek tetszik és kinek nem, de vissza fog térni a dobok mögé az AC/DC-be, mert ő egy jó ember és pláne egy nagyon jó dobos. 

Azért a visszatérésről előtte még meg kell kérdezni majd Angus Youngot és Brian Johnsont, mert valószínűleg őket kell majd meggyőzni Rudd-nak, aki egyébként február 10-én áll legközelebb bíróság elé és akár 7 évet is kaphat, ami azért túlzás lenne, de szinte kizárt, hogy felmentsék a vádak alól.

Slipknot: Koncertvideó a The Devil In I című dalhoz

slipknot-5-the-gray-chapter-2.jpg

Ma egy koncertvideót dobott ki a Slipknot, amely az amúgy is klippel rendelkező The Devil In I című dalhoz készült. Nagy megfejtésekre nem kell számítani, a felvétel az idei Knotfesten készült, de arra azért jó, hogy lemérjük, hogy kábé mire számítsunk a csapat február 5-i budapesti koncertjén, melyen a King 810 is fellép.

Tovább

Március végén érkezik a Nightwish új lemeze

nightwish_2014.jpg

11 dallal március 27-én a Nuclear Blast gondozásában jelenik a finn/holland/brit Nightwish új albuma, amely a hangzatos Endless Forms Most Beautiful címet kapta és egy rakás formátumban jelenik majd meg. Az első single az Élan címet fogja viselni és az február 13-án lát napvilágot. Alább az album borítóját nézhetitek meg.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum