RockStation

Akarsz rokkolni?: Danko Jones – Fire Music (2015)

2015. február 11. - sunthatneversets

dankojonesfiremusiccd.jpg

Kedvenc kanadai rockereink visszatértek, mondhatni menetrend szerint, bár most a kétévenként lemezkiadásba csúszott egy pici hiba, ugyanis az új albumra három évet kellett várni. A trió teljesítménye eléggé konstans szokott lenni, úgyhogy a nagy meglepetés ezúttal is elmaradt. Szerencsére.

Rich Knox személyében ismét új dobost avatnak a lemezen, úgy látszik náluk ez a neuralgikus pont a zenekarban, hiszen már a sokadik dobost fogyasztja el Danko Jones gitáros/énekes és John 'JC' Calabrese basszer.

A recept most is ugyanaz, rakenroll, garázsrock, és punk a hozzávalók a leveshez, ami most talán egy kicsit erősebbre sikerült, mint az utóbbi pár lemeznél. Hogy ez a Juno Award nyertes producernek Eric Ratz-nek köszönhető vagy eleve a vastagabb hangzás volt a cél, nem tudni, de az első öt nóta úgy dübörög át a gyanútlan hallgatón, mint egy megrakott csőrös kamion.  

danko_jones.jpg
És ezekben a nótákban egy jó adag punk attitűd is jelen van, amitől aztán gond nélkül működik is az egész. A kezdő Wild Woman málházásával, a The Twisting Knife, a Gonna Be a Fight Tonight és a Body Bags megvadult vaddisznócsordára emlékeztető rohanásával a felütés máris erősre sikerül. Óóóóóózós csordavokál-hegyek, csodálatos. A Life Forever aztán kicsit visszább vesz, de a pulzálás, a lüktetés itt is megmarad, ráadásul csodás délies fíling is felüti a fejét, csakúgy, mint az azt követő Do You Wanna Rock.

A lemez második felét szintén egy málházósabb nóta a Getting Into Drugs indítja, amiben igencsak disznó basszusjátékot vonultat fel John 'JC' Calabrese. A Watch You Slide egy faszányos country nóta is lehetne, de azért itt markánsabb a végeredmény. Az I Will You Break Your Heart egy igazi rádiós rocksláger, utána viszont a Piranha a csontodról is lerágja a húst. A lemezt szintén egy csordavokálos She Ain’t Coming Home című dal zárja, némi western fílinggel.

A Danko Jones-ban hetedjére sem kellett csalódni és az utolsó dal után a play gomb újbóli megnyomása inkább tény, mint kérdés. A címben feltett kérdésre pedig persze, hogy igen a válasz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr527152003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum