Nagyjából egy hónapja egy olyan flott terv volt készülőben a fejemben, ami mint kiderült túl jó volt, hogy valóra váljon. Azért játsszunk el a gondolattal: Tokaj, július 16, verőfényes napsütés, tokaji bor kóstolás, szalonspiccesen pedig egy olyan tömény estét abszolválni, ahol az Eagles Of Death Metal, az At The Gates és a Truckfighters passzolgatják egymásnak a színpadot. Túl idillinek tűnt. A Kingdom Of Hegyalja fesztivál elmaradt, sokan sokféle indokra hivatkoztak, de legalább a csütörtöki nap két igen exkluzív svéd bandáját sikerült átmenteni egy közös koncertre. Kopaszhegy helyett Városliget, az Öreg pince édes furmintja helyett import sör a vonaton. Így is jó, de azért a két héttel ezelőtti tervek szebben csengtek.
Ami miatt viszont így is kihagyhatatlan státuszba került ez a buli, a Truckfightersnek köszönhető. Két évnyi külföldi életemben sikerült háromszor lemaradnom a stoner/desert rock alapvetések koncertjeiről, pedig a ’bandák-akiket-muszáj-látnom’ bakancslistám egy kiemelt alakulatáról beszélünk. Az At The Gates meg kuriózum, de egy ilyen előtörténet után szerintem elnézhető, hogy az ifjabb svéd banda volt számomra a primer áru.
Maga a szép számú közönség is kb. két csoportra volt osztható. Az egyik felét bevonzotta a stoner-fuzz-desert rock zene, a másikat a göteborgi dallamos death, így a két koncert közt volt egy teljes sorcsere az egybegyűltek közt. Ez érthető is volt, hiszen két teljesen más habitusú alakulatról beszélünk.
A Truckfighters kezdte az estet. Belebasztak a húrok közé, búgott, zúgott, lüktetett, és nagy hatásfokkal ontotta ránk a zsíros stoner riffeket. A hangzás így trióban is hibátlan volt, a hangerő is odakúrt. A műsor nagy részét a korábbi dolgaik dominálták – meglepő volt például az első demós Helium 28 a szettjükben, de a Gravity X-es Gargano, Gweedo-Weedo, In Search is felcsendült, és főleg a tekerősebb dalok jöttek elő, amiket saját kényük-kedvük szerint szét jammeltek, ha úgy jött ki a lépés.
Dango – a gitáros - teljesen őrült. Többet játszott a feje mögött pengetve, mint normális pózban. Ikonikus pillanat 1: A Monte Gargano közben Dango eszelős tekintettel a nézők fölé hajolva penget, férfi kéz végigsimítja a krisztusi arcát… #wtf #cukiság. Ikonikus pillanat 2: Pergőproblémák a Chairman közben, a három-négy perces javítás alatt spontán jammelés, ami kényszerű időhúzásból, egy baromi fílinges örömzenévé alakul, hogy aztán a dobos Enzo elementáris erővel büntesse tovább a hadirokkant dobszerkóját. Ikonikus pillanat 3-4-5: A záró Desert Cruiser. Az első sor nyomja a refrént a mikrofonba – amúgy szintén hibátlanul -, az énekes-basszer Ozo a lábdobon egyensúlyozva zúzza a paraszt riffeket, miközben Dango tesz egy kört a közönség soraiban, és végig szólózza a hangosító pultig bezáródó száz négyzetmétert. Ezután már nem is lett volna értelme több dalnak, hangos „ásztákurrva”-k kíséretében, jó száj ízzel hagyjuk ott az üres színpadot.
Előrebocsájtom, az egyik leggyengébb dalcsomaggal léptek fel, sok alapmű kimaradt, de így is leszedték az arcunkat. Láthatóan élvezték az első magyar fellépésüket, és végig nagy vehemenciával gyűrték a hangszereiket. Ez egy show volt, és annak igazából tökéletes.
A színpadon aztán átszerelés, a közönségben re-hidratálás. A kamionharcosok után már elég komoly mediterrán klíma volt a nézőtéren, ráadásul ahogy várható volt az At The Gates a tömeg nagyobb részét odaszegezte a deszkák elé. A göteborgi ötös fogat kult státusza megkérdőjelezhetetlen. 1992 és 1996 közt kidobtak négy albumot, ami kötelező tananyag lett a kétezres évek metalcore mozgalom zászlóshajóinak (Killswitch Engage, Shadows Fall, God Forbid). A banda inaktív volt 96-tól 2007-ig, amikor is jött a szokásos reunion, az meg olyan jól sült el, hogy tavaly ősszel már egy új lemezt is összehoztak At War With Reality néven.
Az At The Gates valamikor gimis koromban jött velem először szembe, de az akkor kapott dallamos death/trash-death gyűjteményemből nem nagyon tudott kiemelkedni. Utólag belegondolva 2007 körül biztos beleszerettem volna, de hirtelen nem ugrottam fejest az életművükbe. Ennek ellenére az első néhány számuk lebilincselt, és nézette-hallgatta magát, de számomra a fő attrakció a Truckfighters volt, így elég gyorsan megteltem a sebes zúzdáktól, Tompa karakteres énekétől, és a szellősebb részeknél sem múló töménységtől. A hangzás, az előadás profizmust sugallt, de a Kamionharcosok addigra teljesen leszívták az energiám. A setlist alapján minden korszakukat érintették, előtérben a legutóbbi albumuk számaival, de így is teljesen egységes volt az összkép, jól szóltak, és hibátlanul pakolták a gyors, és súlyozós részeket is.
Így legyen pótolva minden elmaradásra ítélt koncert! A Dürer kertnél jobb helyet találni sem lehetett volna ehhez a skandináv rock-metál orgiához, és utólag már arra is szarok, hogy se Tisza, se furmint nem volt, helyette viszont minden szinten állat koncerteket kaptunk.
A képek a zenekar facebook oldalairól vannak.
At The Gates
Truckfighters
