A rajongó lélektanáról nem sok cikk születik. Mi amolyan mostohakölykei vagyunk ennek a vadul zakatoló showbiznisznek, amit üzemeltetünk. Komoly elvárásoknak kell megfelelnünk. Megfelelő lemezeladásokat produkálni, megfelelő mennyiségű merchandise eladásokat produkálni, és biztosítani a zenekar számára, hogy a színpadon töltött perceket úgy élhesse meg, ahogyan azt álmaiban elképzelte. Legyen szó stadionokat megtöltő megaprodukcióról, esetleg Szófia leglepattantabb klubjáról, rajtad, rajtunk múlik, hogy emlékezetes este vagy totális katasztrófa lesz a végeredmény.
Hiába állt ki Lengyelországban több ezer ember elé Morrissey, hogy bemutassa legújabb lemezét, ha volt egyetlen ember a sorok közt, aki kihasználva a személyes kontaktus lehetőségét, addig szidalmazta a jó öreg Mozt, míg ő bedurcázott, és a több ezer rajongót magára hagyva az öltözőbe vonult. Nem felmentve az egyre inkább durcás kamaszlánnyá transzformálódó Morrisseyt, azért a közönség is sokat tehetett volna ennek megakadályozása érdekében.
Dél-Amerika a metálszíntér Mekkája. Az emberek habitusa olyan szintű élményt biztosít az ott turnézó zenekarok számára, hogy a csekélyebb bevételt is képes ellensúlyozni. Sok olyan felvétel járta be a világhálót, ahol már-már polgárháborús képsorokat idéző fékevesztett tombolás látható, aminek miniatürizált lenyomata itthon is fellelhető a csillagok megfelelő együttállása esetén. Tőlünk nyugatra viszont nagyon ritkán élhetünk át katartikus koncertélményeket. A jólétbe, a turnék végeláthatatlan sorába belekényelmesedett rajongók leginkább a "fizető néző" státuszba degradálták önmagukat. Sok mindent el lehet mondani róluk, csak azt nem, hogy nem áldoznak eleget a zenekarok fenntartására, így ha esetleg egy Stuttgarti koncert képes odáig elfajulni, hogy a gitárosnak kicsordul a nyála, úgy bealszik a színpadon, egészen biztosan felvillanyozódik, amikor a merchpult számot ad az este végén.
De ne legyünk igazságtalanok! A különböző szcénák különböző hozzáállást feltételeznek, és ezen belül is igen változó a várható reakciók skálája. Az elmúlt 25 évben a hardcore színtér volt az, ami méretétől, aktuális elfogadottságától, és a zenekarok aktivitásától függetlenül biztosított egy olyan átjárható, megértő és befogadó közösséget, ami garantálta, hogy a berkeiben bárki jól érezze magát. És ennek az eredménye lemérhető az elmúlt egy hónap tapasztalatában. Lou Koller áll az A38 színpadán. Az arcán őszinte elképedés, pedig látott már ezt-azt, mégis arra ragadtatja magát, amire a világ nem sok pontján: " Ez valami fantasztikus, hihetetlen. Ti még tudjátok, mi az a hardcore! Szeretném, ha ezt az egész társaságot, akik itt megjelentek, elvihetném New Yorkba, mert ott már régen elfelejtették, mi is ez az egész" Azt hiszem ennél jobban nem lehet szemléltetni azt, amiről ez a cikk szólni szeretne. Ha egy New York Hardcore legenda ezt gondolja a hazai közönségről/közösségről, annál jobb visszaigazolás nem lehetséges. Aki sok koncerten vesz részt, nagy eséllyel szembesül a napos és az árnyékos oldallal is, de azt látni kell, hogy mi itt Európa szívében tudunk valamit, amit körülöttünk nem sokan: őszintén, felszabadultan rajongani. Ez nem kőbevésett tény, inkább csak hosszú évek tapasztalata. De kik tudnák legalizálni a fenti megállapítást, ha nem azok, akik nap mint nap benne élnek a hazai rögvalóság mételyében, miközben próbálnak gondoskodni a szórakoztatásunkról? Álljon itt a hazai koncertszervezők, ismert személyiségek véleménye Rólatok, a KÖZÖNSÉGRŐL! dr. Hartmann Kristóf a Hammer Concerts, Bogdan Gomilko a Livesounds és Binder Gáspár a Cudipurci Booking koncertszervezője állt rendelkezésünkre pár kérdés erejéig.
Van olyan zenekar, aki akár szerényebb gázsiért is, de ki nem hagyná Magyarországot a helyi rajongók miatt? Meg lehet őket nevezni?
Kristóf: Persze. Sabaton, Sabaton és talán... Sabaton :). Na jó viccelek. A velünk dolgozó csapatok többsége érti a magyar gazdasági realitásokat és mindig megtaláljuk az optimális megoldást. A Hammer Concerts képviseli itthon a Rock The Nation (http://www.rtn-touring.com/index.php/artists) bandáit így a Korpiklaani, Arkona, Alestorm, Sepultura, Kreator, Powerwolf, Behemoth, Eluveitie és egy csomó banda helyi képviselettel is bír, ez nyilván előny és persze mivel van helyi partner jobban értik is a viszonyokat. Ugyanakkor az szerintem magyar betegség, hogyha egy banda mer mondjuk 2 bulit adni egy évben, mondjuk egy turnés klubkoncertet és egy fesztiválos koncertet, akkor még a rajongók egy szűk de hangos csoportja is túrja a neten az orrát. Attól hogy van egy évben mondjuk két Sabaton koncert még senkinek nem tilos mondjuk Thulcandra vagy hogy stílusban is közelebb kerüljek Enforcer koncertet szervezni, mi is igyekszünk a pár tucatos undeground klubbulikat is megcsinálni.
Bogdan: Nem tudok ilyen zenekarról, de olyanokat sajnos ismerek, amelyek már nem jönnek, pedig szívese jártak ide, nem utolsósorban a rajongók miatt is. A koncert ugyanolyan üzlet, mint bármi más. Az utóbbi években a zenészek már – azok is, amelyeknek nagy nevük van – nem tudnak megélni csupán a hanghordozók eladásából, ezért kénytelenek egyre több koncertet vállalni. Sajnos nem a zenész, a zenekar dönt arról, hol játszik az együttes és mennyiért. Természetesen van beleszólása, de nem mérvadó. Ez esetben minden a menedzsmenten és az ügynökségen múlik, ők számolják a pénzt, ők ismerik a költségeket-kiadásokat és e szerint döntenek: megéri-e az adott zenekarnak Magyarországra jönni fellépni vagy sem? Kivételes esetekben ha van egy-két szabadnapjuk, és Magyarország éppen útba esik a turné során, lehet róla szó, hogy Budapestet is beiktatják a szokásosnál kevesebb összegért, mivel így még mindig jobban jönnek ki anyagilag, mintha saját maguk állnák a szabadnapjaik költségeit.
Gazsi: Igazából a mi szintünkön majdnem mindenki szerényebb gázsiért jön, és az esetek nagy többségében nem is kell magyarázni, hogy milyen csórók vagyunk. Általában képben vannak és megelégednek a nyugatinál halványabb összeggel is. Ugyanakkor a tapasztalataim alapján nagyon szeretnek nálunk játszani a bandák, ha harmincan, ha háromszázan vagyunk, mindig csúcs a hangulat.
Van olyan zenekar, aki kifejezetten az őket ért atrocitások miatt nem hajlandóak még egyszer hozzánk jönni? Ha igen, mondanátok konkrét példát?
Kristóf: Nem tudok ilyenről, aki a Hammer Concerts bulikon lépett fel vagy akinek a koncertjét mi vittük valamelyik feszitválra azok örömmel jönnek újra. Egy ellenpéldám van csak. A Six Feet Under-t még az előző évezredben valami vélt vagy valós sérelem érte (nyilván nem nálunk, mi akkor még inkább hazai sokzenekaros klubfesztiválokat csináltunk) és azóta sem tudta elhozni senki, pedig elvben mi lennénk a magyarországi "képviseletük". A Rockpart nagyon komoly ajánlatot tett rá és nemet mondtak.
Bogdan: A zenekarjaim között nincsenek ilyenek, nem történtek atrocitások, persze ismerek jó néhány sztorit más együttesekről, amikor előfordult, hogy valakinek valami nagyon nem tetszett az itt-tartózkodása során, de csak emiatt még sosem döntött senki sem úgy, hogy többé nem jönnek ide fellépni. Amikor még Magyarország nem volt EU-tag, elég gyakoriak voltak az őket ért atrocitások a határon, a sok papírmunka igencsak megnehezítette az idejutásukat, és ez sok embernek nem tetszett. Voltak is, akik – igaz, a legritkább esetben, de – visszafordultak. Voltak és vannak zenészeim, akiket kiraboltak egy autópálya melletti parkolóban, feltörték a buszt, stb., ennek ellenére újra és újra eljöttek fellépni hozzánk, nem hibáztatják az egész országot néhány tolvaj miatt.
Gazsi: Kis zenekar ugyan, de a macedón Noviot Pochetok nem hiszem, hogy jön hozzánk. Két éve lett volna egy bulijuk, meg is volt minden, de kiderült, hogy a klubhoz közel lesz egy kis náci találka és hozzánk is "benéznének" a srácok. Fű alatt megváltoztattuk a helyszínt, de nem vállalták be a koncertet.
Meséljétek el kedvenc sztoritokat, amit munkátok során tapasztaltatok, és zenekartag-rajongó közt történt? Lehet pozitív-negatív, de leginkább mindkettő.
Kristóf: Legyen megint Sabaton :). Nem egy konkrét történet, sokkal inkább a huzamos személyes tapasztalat, tavaly november és idén február között végigturnéztam velük a teljes európai kört, többezeres átlagnézőszámmal és három-négy hónapnyi turnézás alatt egyetlen rossz szó, egyetlen visszautasított fotó vagy dedikálás nem volt a bandánál. Ez nagyon kevés bandánál van így, még a buszban sem megy a rajongók kárára poén. Náluk a legmagasabb fokú a közönség iránti tisztelet, ezért is jutottak oda ahol most vannak.
Bogdan: Sajnos nincs effajta emlékezetes sztori a fejemben, a zenekarok nem töltenek túl sok időt a rajongókkal, kivéve, ha akad egy-egy szabadnapjuk, és olyankor akinek van kedve, bemegy a városba. Annyit mondhatok, hogy mindig össze szoktak szedni pár embert, akiket meghívnak a koncertre, vannak persze olyan komikus helyzetek, amikor a meghívottak eljönnek a koncertre, sőt, a backstage-be is bejutnak, és ott derül ki, hogy azelőtt soha életükben nem hallották nemhogy a zenekar dalait, de még az együttes nevét sem. Én személyesen is találkoztam ilyen emberekkel a Dream Theater koncert után.
Gazsi: Kamchatka koncerten egy csóka két szám között felment és a főhős Thomas-t úgy megölelte, hogy soha többé nem szerette volna elengedi, inkább volt kedves a jelenet, mint kínos. A második akciójánál szerencsére egy cimbi lesegítette a deszkákról hehe. Ami viszont maxigáz volt, hogy az M.O.D. koncertje alatt valakik felzabálták Billy-ék tortáját. Rengeteget nevettünk az eseten, de vér ciki volt...
Mennyire van elkényelmesedve a hazai koncertre járó közönség?
Kristóf: Vegyes, van pozitív és negatív meglepetés is. Az utolsó két bulink közül a Skull Fist-on és a Hellyeah-on közel ugyanannyi ember volt, a Skull Fist párszáz hazai követője nagyon fontosnak érezte hogy eljöjjön, több mint 20.000 (facebookos) magyar Pantera rajongó közül viszont alig 1% érzete fontosnak, hogy megnézze Vinnie Paul csapatát. A válság enyhülésével van némi fellendülés de azért még mindig szerencsejáték a koncert szervezés.
Bogdan: Azt lehet mondani, hogy eléggé. Mivel rengeteg koncert van, az embereknek nehéz szelektálniuk. Ha megszokták, hogy egy együttes majdnem minden évben – új programmal, új lemezzel – eljön Magyarországra, az a jelenség tapasztalható, hogy az adott zenekar korábbi közönségének a 20-30%-a távol marad a koncerttől. Magyarországon tapasztalataim szerint 2-2,5 évente lehet elhozni ugyanazt a zenekart. Ez esetben körülbelül meg is lesz a korábbi közönség-létszám is. A jelenség egyrészt érthető, mivel a magyar pénztárcák jellemzően nem túl vastagok, másrészt viszont ez a zenekarokat is elriaszthatja – ha azt tapasztalják, hogy kevesebben kíváncsiak rájuk, akkor vagy egyáltalán nem jönnek többé, vagy csak évekkel később.
Gazsi: Akik koncertre járnak rendben vannak, azzal a sok száz klikkelővel van csak baj, akik nem, ők eléggé kényelmeskék.
Ha egy kérést megfogalmazhatnátok a közönség felé, mi lenne az?
Kristóf: Járjanak koncertre :) - de tényleg. Gyakran látom péntek / szombat este a közösségi hálón, hogy tucatszám jön komment A Dalra, X-fucktorra, Voice-ra és ki tudja milyen más rettenet zenei vetélkedőre, "rocker" ismerősöktől, sőt zenészektől, szakmabeli arcoktól, miközben a városban legalább 5 olyan koncert van amit meg kellene nézni.
Bogdan: A kérés egyszerű. Mivel a zenészek mostanában főleg a koncertbevételekből élnek, csak akkor láthatjuk-hallhatjuk kedvenceinket, ha elegendő ember vásárol belépőket. Tehát a jegyvásárlással támogassátok a kedvenc együtteseiteket!
Gazsi: Jól érzitek magatok??? hehe
Végezetül: Ti magatok, miután koncertszervezésre adtátok a fejeteket, hogy élitek meg az ezzel járó bizonytalanságokat, problémákat? Újra nekikezdenétek?
Kristóf: Igazi zenész a színpadon, koncertszervező a backstageben hal meg :). A Metalfest bukása megviselt, az a sorozat megérdemelte volna hogy gyökeret verjen, de nagyon rossz időben kezdtünk bele. Amúgy szerencsére komolyabb bulit nem kellett még lemondanunk, nem vitt el vihar vagy más természeti csapás. Az anyagi veszteség ha van fájó, de mindig pótolható.
Bogdan: Számomra a koncertszervezés hobbiként indult. Nagyon régóta zenerajongó vagyok, és az, hogy koncertszervező lehetek, számomra hatalmas örömöt jelent. Messze nem mindenki foglalkozhat azzal, amit szeret. Annak ellenére, hogy ez az üzlet sokszor igen bizonytalan, nagyon sok sikert és örömöt is hordoz magában: szeretem látni, hogy a közönség és a zenészek boldogok a koncert közben és az után. Mindenképp újrakezdeném, főleg a mostanra gyűjtött tapasztalatommal és kapcsolataimmal, a zenészekkel való barátságokkal! Szeretek örömet szerezni ezzel a munkával a rajongóknak és magamnak is.
Gazsi: Egyelőre jól, rengeteg segítséget kapok. Nem azt mondom, hogy grafikonon elemezzük ki a bulikat, de általában átbeszélünk mindent, mi volt jó, mi rossz, min kéne változtatni stb... Bár én csinálom a meló nagy részét, én döntök, hogy melyik bandát szeretném megnézni hehe, de szerencsére olyan csapat vesz körül, akiknek kikérhetem a véleményét és általában értelmes dolgokat mondanak, javasolnak, általában hehe
