Szerencsénkre a Jack szereti ontani magából a zenének becézett pusztítást, így a kvázi maroknyi közönséget a lehető legnagyobb mértékben ki tudják szolgálni. Mégis: nehéz egy ilyen lemezről írni, pedig tudom, hogy szeretem, csak nem könnyű megfogalmazni, hogy miért.
A grindcore nekem mindig is egyfajta terápiazene volt. Amikor úgy istenesen rajtam van a pusztíthatnék, akkor mindig egy kis „aprítómaggal” csitítom le az agyamat. Nem is kell belőle sok, maximum egy óra és szinte egy gombszemű pudli szintjére redukálódik a vadságom, kipihenve bambulok magam elé. Habár mostanában nagyon nem volt szükségem efféle kezelésre, azért a kedvenc lemezeim még mindig készenlétben állnak „ki tudja” alapon. Egyik ezek közül a 2014-es Jack is, melynek az ősz folyamán megjelenik a folytatása.
A tavalyi Éberkóma EP után pedig itt a nagylemez, a Neurosis. A srácok mit sem könnyítettek a zenén, a BPM számlálót ezúttal is megizzasztják. Most, mivel egy egész albumnyi agybarázda-ekézéssel van dolgunk, egy egész komoly adagot, 19 Jack-féle túrást kapunk bele a képünkbe, belesűrítve az alig több, mint 22 percbe.
Az önmagukat a grindcore és a crossover határmezsgyéjére helyező hazánk fiai egy egész hegynyi kiadóval szerződtek az album kiadása ügyében: CD formátumban a görög Scullcrasher Records, bakelitlemezen a belga Vleesklaak Records, az amerikai Give Praise Records, az olasz Here and Now Records és a német Uterus Production jelenteti meg a szépnevű, szépsúlyú anyagot. Aki ezt követni tudja, ember legyen a talpán! De aki akarja, úgyis tudja, hogy hol kell majd beszerezni a korongot. Mert az biztos, hogy aki meghallja, be akarja majd boltolni!
Az ősszel megjelenő kiadvány a lehető leghangulatosabban, kvázi autentikusan egy filmbevágással nyit, aztán jön a dara. Kapunk még a műsoridő alatt egyéb részleteket is angolul, magyarul, amik hangulatosan törik meg a sorozatban érkező zenei pofonokat. Sokakban, akik nem kedvelik ezt a véletlenül sem a barátságosságáról nevezetes stílust, felmerül a kérdés: miért jó ez? Kérem, ennek is megvan a szépsége. Amennyiben persze vérrel és haraggal szép képet lehet festeni. Ez a kiskunhalasi kvintett meg azt kell, hogy mondjam, elég szépen pingál.
Én az egész albumot egy nagy egységnek tekinteném. Nem azért, mert nem eléggé változatos, ugyanis azért meg-megtörik a tempót, tehát nem ez a „baj”. Egyszerűen ezt egyben jó hallgatni. Egy komplett brutális utazás ez az egyharmad órányi zene.
A szövegek? Társadalom és egyházkritikusak, ahogy illik ebben a műfajban. Nem kell festői képeket keresni a szövegekben, de azért az átlagos vér-halál-megdöglesz szentháromságon képesek messze túlmutatni. Persze, lehetne mondani, hogy úgysem érteni, minek foglalkozni vele, de ha valaki a kezébe veszi a bookletet, azért találhat benne valamirevaló gondolatokat.
A masszív-agresszív dalocskahalmaz után a lemez zárásaként megkapjuk a Neurózist, ami inkább egy lassabb, bejátszásokkal telített, főleg a basszus röfögésére épített drone-os darab. Aki eddig túlélte, az ennek köszönhetően térhet vissza a mindennapi életbe.
Aki rajongója a stílusnak, biztos keblére öleli majd a zenekart, mert kiemelkedően jól tolják az alföldiek. Megérdemelten ott a helyük a magyar brutálmetal pantheonjában szerény véleményem szerint. Aki nem hiszi, hallgasson utána! De készüljön, mert nem lesz egyszerű „szülés”.
Akinek felkeltette az érdeklődését, a lemezelőzetes demot ITT tudja meghallgatni.
