Kétségtelen, hogy az idei ősz, de ha azt nézzük, az egész év rendesen megsorozza a metalzene minden irányzatának rajongóit. De nem csak a nagyokra érdemes odafigyelni, hanem a kevésbé erős hátszéllel rendelkező zenekarokra is. Ilyen a Perihelion új albuma, amibe szinte véletlenül füleltem bele, aztán ugyanazzal a lendülettel rabul is ejtett.
A debreceni Neokhrome hamvaiból és egy új, frissített irány felvételével főnixként született Perihelion egyszerre ötvözi a múltból megmaradt black elemeket a post metalos megoldásokkal. Nem nyeretlen kétévesekről van szó, hiszen az elődzenekar már 2001 óta nyomta az ipart. Érezni is a produkción, egy érett, igényes albumról van szó. A név és stílusváltozás utáni diszkográfiát még egyelőre csak egy EP teszi ki, amit eddig nem volt szerencsém hallani, viszont hamar pótolva lesz ez az elmaradás.
A gyönyörű kialakítású digi CD a francia Aparthia Records jóvoltából jelent meg, ahol még az elődzenekar utolsó korongja is napvilágot látott. A nyugati terjesztés népszerűsítési szempontból minden bizonnyal jót tesz majd a srácoknak, de meg is érdemlik. Ugyanis ritkán hallani ennyire egészségesen egységes, mégis az unalomnak még a csíráját is mellőző albumot. Sok helyen megemlítik hatásként a Thy Catafalque-ot és a Vágtázó Halottkémeket. Az utóbbiról nem tudok nyilatkozni, viszont a Kátai Tamást szeretőknek ajánlott albumról van szó.
A kevesebb több alapon a Zeng nincs túlnyújtva, 8 tételben és 34 percben tálalják elénk az elvont szövegekkel felvértezett dalokat. A Tündöklés névre keresztelt kvázi intro is már hamar megragadja a figyelmet a maga baljós, lebegő hangulatával: egyfajta örvényként ragadja meg a hallgatót és húzza be a Perihelion világába. Ebből bontakozik ki a cséplős Vég se hozza el. Tagadhatatlan a blackes eredet, Vasvári Gyula hangja csak megadja a koronát ennek az egész keveréknek. Fontos megjegyezni, ténylegesen az ének uralkodik a lemezen, agresszív vokál módszereket maximum csak részekben tartalmaz. Na, sokáig nem tart a darálás, hamar kiütközik a post hatás. Gyönyörűek a lebegős részek, tényleg úgy érzi az ember, hogy utazik a zenével. Az egész albumon mellesleg egy szikár, de vaskos hangzást kapunk, ami elsőre talán nem úgy tűnhet, de nagyon is passzol ehhez a zenéhez.
Innen szinte minden szünet nélkül csapunk át a Felemészt a térbe. Egyszerűen varázslatos a hangulat, amit lefest ez az alföldi négyes, minden hangnak megvan a helye ebben a szerzeményben is. A Végtelen kék a lemez egyik legjobb énekdallamát hozza, biztos hatalmasat szól élőben. Ezután a lemez klipes dala, az Égrengető érkezik. Igazi sláger, a lassú élvezetes elszállásból kibontakozó gyors résszel összesíti azt, amit a CD-től várhatunk, érdemes ezzel kezdeni. Hozzá kell tenni, a videó is kiemelkedően látványos, ne csak hallgatni tessék!
Az Űzött a legcsendesebb alkotása a korongnak, szinte csak óvatosan, szellőszerűen vezet át a Hajad szélbe. A lassú kezdés egy balladisztikus löketet ad neki, amit a torzított refrén sem szakít meg egyáltalán. Ahogy sok dalnál, itt sem tűnik fel, hogy több mint 4 perc szállt el a hallgatása közben, mert visz magával. A Széthulló színek újra a keményebb vizek felé kormányozza még a végére a hallgatóságot, de ez az eddigi „hagyományoknak” megfelelően ez csak a rövidebb black metalos elemekben jelenik meg. Bizonyos szempontból olyan, mint a Végtelen kék, az énekdallam mondókás jellege játékossá teszi ezt is ugyanúgy.
A magyar underground tehát idén is megmutatja, hogy érdemes odafigyelni rá, ráadásul a Perihelion még a többiek között is kiemelkedő produkcióval jelentkezett. Egy érett, komoly lemezzel van dolgunk, remélem, sok ilyen élménnyel fognak még megörvendeztetni minket.
Az egész lemezt ingyenesen meghallgathatóvá tette a kiadó, akinek van egy kis szabadideje és ki szeretne lépni a mindennapos rohanás fárasztó malmából, itt megteheti:
A formáció lemezbemutatója a Tilos az Á-ban, október 30-án lesz, mindenkinek ott a helye!
