RockStation

GUNS N' ROSES: A visszatérés és ami mögötte van

Kimaradt próbák? Heves összetűzések? Sérülékeny egok? Hárommillió dollár fellépésenként? És hol van Izzy?

2016. március 05. - magnetic star

gnr_nagy.jpg

Axl Rose ma is a Mailbura néző házában él. Előtte a szűk és kanyargós Latigo Canyon Road fut, oldalt pedig, az arra járó autók kerekei mellett alig néhány méternyire, mély szakadék tátong. A négyholdas birtokra egy kamerával és csengővel felszerelt, roppant nehezen megtalálható kapun át vezet az út. Itt, ennek a pompás dél-kaliforniai uradalomnak a kapujában történt Axl szavai alapján 2005 októberében, hogy egykori Guns N’Roses-beli zenésztársa, Slash „hajnali 5 órakor, bejelentés nélkül” jelent meg, és becsmérlő szavakkal illette akkori Velvet Revolveres kollégáit, Duff McKagant, Matt Sorumot és Scott Weilandot.

Ekkor hágott tetőfokára az a vérre menő torzsalkodás, amely azzal járt, hogy „a világ legveszélyesebb zenekarának” tagjai már csak az ügyvédeik útján kommunikáltak egymással. A rajongók által hőn óhajtott újjáalakulás éppoly elérhetetlennek tűnt, mint Axl háza a hegytetőn. 2009-ben az ügy látszólag végérvényesen lekerült a napirendről, amikor is Axl a Billboard magazinnak adott interjújában „rákos daganatnak” titulálta Slasht. „Napnál is világosabb, hogy kettőnk közül valaki meg fog halni, mielőtt megtörténhetne az újjáalakulás” – hangoztatta Axl.

Ugorjunk előre az időben, egészen 2014 nyaráig! Axl és Slash titokban megállapodást köt a zenekaraik DVD kiadványain szereplő közös szerzeményeikről. 2015 februárjában Slash születésnapi üdvözletet küldött Axlnek a Twitteren, ami arra utalt, olvadás állt be a legnagyobb horderejű rocktörténeti hidegháborúban. Májusban a CBS „This Morning” műsorában már így nyilatkozott: „A feszültség… javarészt megszűnt. Az idő múlásával mindannyian besokalltunk a negativitástól. Egy indulatoktól fűtött feloszlásban az a legdurvább, ahogy a tagok eltávolodnak egymástól, és ezáltal negatív energia gyülemlik fel.” Augusztusban Slash elmondta a svéd televíziónak, hogy találkoztak és kibékültek Axllel. „Alighanem régen esedékes volt már a dolog, és óriási, hogy most végre megtörtént.”

Ezzel egyidőben a Chinese Democracy korszakbeli felállás története lezárult. DJ Ashba, Ron ‘Bumblefoot’ Thal és Tommy Stinson balra el. Mivel pedig Axl és Slash egyaránt jó viszonyban volt Duff McKagannel, máris közelebb kerültünk az újjáalakuláshoz, mint az ezt megelőző tíz év során bármikor.

2016. január 5-én a hírek megerősítették a fentieket: „Folytatva az új utak kitaposásának, trendek kialakításának és a rock n’roll megreformálásának három évtizedes hagyományát, a Guns N’ Roses bejelenti az évszázad legfontosabb zenei eseményét. Az alapító Axl Rose és egykori társai, Slash és Duff McKagan újból összeáll, hogy a Coachella Music & Arts Festival (április 15-17., illetve április 22-24.) főzenekaraként lépjen színre. Ezek a koncertek jelentik az első alkalmat 1993 óta, hogy a három Gunner közösen áll színpadra, és a fergeteges siker garantált.”
Ahogy a régi nóta címe mondja, It’s so easy… Nemde?
Hát, majdnem…

A Guns N’ Roses reunion a zeneipar legátlátszóbb manővere volt. Ha jól figyeltünk: Slash szülinapi Twitter-üzenete enyhülést sugallt, Duff pedig már évekkel korábban kibékült Allel, még a 2014-es dél-amerikai turnéra is beugrott Tommy Stinson helyére. 2014 decemberében az újbóli összeállásról szóló találgatásoktól azonban néhány lépéssel közelebb kerültünk a megvalósuláshoz, amikor is Slash bejelentette, hogy elválik feleségétől, a GN’R körökben nem túlságosan kedvelt Perla Hudsontól.

„Számos oka van annak, hogy most kerül sor az újjáalakulásra – vélekedik Arlett Vereecke Los Angeles-i publicista, aki a kezdetek óta követi nyomon a zenekar tevékenységét – Axl évek óta lebegtette a témát, a fő ok pedig lényegében az, hogy Slash idejébe is belefér a dolog, nem tartja többé vissza az asszony nyafogása. Axl már két évvel ezelőtt megmondta, hogy idén összehozza a reuniont. Amint megkezdődött a válóper, az újjáalakulás ügye is látványosan előremozdult.”

A múltban néhány sikertelen próbálkozás is történt. 2008-ban Scott Weiland elárulta a Classic Rocknak, hogy 2004-ben, a Greatest Hits válogatás idején volt egy meghiúsult kísérlet a régi tagság összeboronálására. Ricky Warwick, a Black Star Riders / Thin Lizzy frontembere szerint Axl 2012-ben sem idegenkedett a gondolattól, amikor a Lizzy a GN’R vendégeként turnézott az Egyesült Királyságban. „Axl nagyon is lehetségesnek tartotta az újjáalakulást. Úgy állt hozzá, hogy „Mit lehet tudni.” – nyilatkozta Warwick a Classic Rocknak – Igen büszke volt a régi dolgokra. Mindig is úgy volt vele, hogy majd kiderül, miként hozza a sors. Soha nem zárkózott el mereven a reuniontól.”

guns_coachella.jpg

Még ha az újjáalakulás ténye nem is meglepő, az időzítése nagyon is az. Alan Niven, aki a legnagyobb üzleti sikerek idején (az 1980-as évek végén, illetve az 1990-es évek elején) menedzselte a csapatot, így foglalt állást: „Bárki jogosan vetheti fel: miért éppen most? Miért nem jövőre, amikor az Appetite megjelenésének harmincadik évfordulóját ünnepeljük? Magam is ezt a kérdést tenném fel először, és jó néhány szervező is ugyanezt kérdezné. Lesz két fellépés a Coachellán, még előtte két koncert Vegasban, aztán Mexico Cityben is… De vajon miért nem a bejelentés előtt alakul ki ez az egész?”

Tom Zutaut, aki kiharcolta a Geffen szerződést a GN’R-nak, és aki megtette Nivent menedzsernek, úgy véli, a Coachella fesztiválbulik lehetősége szolgálhat magyarázatként az újbóli összeállás időzítésére: „Csak találgatni tudok. Gondoljunk bele, tavaly a fesztivál nyolcvan millió dollárnyi bevételt könyvelhetett el. Ha egy fesztiválszervezőnek ennyi pénz áll a rendelkezésére, és a rendezvényre akkor is elkelnek a jegyek, ha történetesen nem lép fel a Guns N’Roses… a tagoknak megfordulhat a fejében, hogy a bandával annak idején stadionokat és arénákat töltöttek meg, több egymást követő napon is, míg szólóban azért nem vitték ilyen sokra.
„Axl Rose soha nem a pénz miatt csinált dolgokat – folytatja Zutaut – Mint ahogy Slash, vagy Duff sem. Amikor azonban a zene világában mindenki alig várja, hogy a zenekarodat lássa, az érzés okozta izgalmak közepette bizony nehéz ellenállni a csábításnak. Főleg ha a szervezők meglobogtatnak előtted néhány vastag köteg bankjegyet. A Coachella a világ egyik legnagyobb és legrangosabb fesztiváljaként él a köztudatban… Az adott pillanatban a srácok simán érezhették úgy, jó ötlet belevágni.”  

Az összegek szédítőek: a Coachella bulikért a gázsi koncertenként hétmillió dollár, amelynek fele Axlt illeti meg, a fennmaradó 25-25%-öt pedig Slash és Duff zsebeli be – habár ez az arány csupán meg nem erősített találgatás –, és ez, az időzítésen túlmenően, nyilván vonzó ajánlatnak bizonyult.

Axl, Slash és Duff olyan szakmába tér vissza, amely a szétválásuk óta rengeteget változott. Annak idején a siker kulcsa a lemezeladásokban rejlett, ma viszont a jegyeladásokban. A Guns N’Roses visszatérése körül röpködő pénzösszegek pedig elképesztőek. A két Coachella fellépésért köztudottan tizennégymillió dollárt söpör be a banda. Az április 8-i és 9-i Las Vegas-i koncertek (a helyszín a húszezer férőhelyes T-Moblie Arena) jegyárai a borsos 79,5 dollártól a csillagászati 2500 dollárig terjednek, utóbbi a VIP csomag része. Január végén a vezető amerikai szaklapként ismert Billboard arról számolt be, hogy egy huszonöt állomásból álló stadionturnéról folytak tárgyalások, amelyet valószínűleg a piacvezető AEG és Live Nation bonyolít majd le. Ennek a számadatai, ha lehet, még döbbenetesebbek, hiszen a zenekar állítólag három milliót kér fellépésenként.

A veterán menedzser Doc McGhee, aki 2010-től két éven át intézte a csapat ügyeit, azon a véleményen van, hogy a stadionturné sikere a kezdeti bulikon múlik. „Ha azok jól alakulnak, a turné is tarolni fog. Ha a srácok összekapják magukat, és gyilkos formát mutatnak, akkor mindenki elmegy majd megnézni őket. Ellenkező esetben nehéz lesz teltházakat produkálni.”

guns-n-roses-axl-rose.jpg

A Billboard szerint más promoterek visszafogottabban nyilatkoznak, mivel Axlt a Use Your Illusion évekbeli túlkapásai okán megbízhatatlan és kiszámíthatatlan figuraként szokás emlegetni. Az egyik, névtelenül nyilatkozó szervező szerint: „A művésznek muszáj elhitetnie a rajongóival, hogy ha már visszatért, akkor komolyan is veszi a dolgot, formában van, képes jól előadni a számokat, és visszahozni a régi varázslatot.” Egy másik ennyit mondott: “Ami engem illet, én inkább kimaradnék az ilyen ’mindent vagy semmit’ jellegű lutriból.”
Alan Niven szavaival: „A közönség két dolog miatt szkeptikus. Először is: tényleg képesek lesznek rá? Másodszor pedig: mennyibe fáj majd a jegy?”

A Guns N’ Roses menedzseri posztját betöltötte már Niven, Rod Smallwood, Irving Azoff és McGhee is, akinek évtizedes tapasztalatai vannak a többszörös platinalemezes művészekkel és a kikötéseikkel. Axl Rose egyikük mellett sem tartott ki, ehelyett Beta Lebeisszel és fiával, Fernandóval paktált le, így félig hagyományos menedzsment, félig családi vállalkozás állt mögötte.

Lebeisékről nem tudunk túl sokat. Beta Lebeis LinkedIn profilján „a Guns N’Roses személyi menedzsere” titulus olvasható. A Los Angelesi KCAL televíziónak a 2007 novemberében Malibun bekövetkezett, Axl birtokát is veszélyeztető erdőtűzről szóló tudósításában Lebeis is megszólalt, mégpedig Axl rezidenciájának lakójaként. Egy online interjúban Lebeis arról mesélt, hogy akkor ismerkedett meg az énekessel, amikor Stephanie Seymour modellnek kezdett dolgozni dajkaként (Stephanie és Axl viszonya röviddel azután kezdődött, hogy Lebeis 1990-ben megkapta az állást). Amikor a pár 1993 februárjában szakított, Lebeis Axllel maradt. Elmondása szerint a fia, Fernando, és az egyik testvére is az énekesnek dolgozott. „Axl nagyon közel áll hozzám és a gyermekeimhez, mert érzi, hogy olyannak szeretjük, amilyen a valóságban, nem pedig azért, mert ő egy rocksztár.”

2011-ben egy, a Los Angeles Timesnak adott interjúban Axl elárulta, hogy Lebeis és gyermekei menedzselik. Elmondta továbbá, hogy más menedzserek szívesen összehoznák a banda eredeti felállását. „Megkapták a jutalékukat, és teszek rá, ha nem lesz az egészből semmi.” Axl és Lebeisék viszonya komplett rejtély. Arlett Vereecke így válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre: „Nem bocsátkozom találgatásokba.”

Tom Zutautot sem hagyja hidegen a téma: „Hallottam róla, hogy a fia, Fernando menedzseli a bandát. Az is lehet, hogy ez a reunion valójában Beta érdeme, nem tudom biztosan. Viszont ez a nő (Beta) Stephanie Seymournak dolgozott házvezetőnőként és dajkaként… Hogy onnan miképp tudja valaki odáig felküzdeni magát, hogy a világ legnagyobb rock n’roll bandáját menedzselje, arról csak találgathatunk. Egyedül arra tudok gondolni, hogy olyan személyiségről lehet szó, amilyenre Axlnek szüksége van az életében. Axl Rose a zsenialitás és az őrület közötti határmezsgyén mozog, Betának pedig egyengetnie kell az útját. Jó néhány nagy művésznek volt hasonlóan érdekes figura az életében, lásd Jimmy Page, Steven Tyler és Brain Wilson esetét.”

A csapat körüli bizonytalanságot tekintve nem csoda, ha az első hírek Los Angelesből vegyesek. A munka a zenekar régi észak-hollywoodi próbahelyén kezdődött (február elején arról szóltak a pletykák, hogy Axl Rose még egyetlen próbán sem jelent meg). A terv az, hogy a teljes színpadi showt egy repülőgép-hangárban fogják majd elpróbálni. A programról alig derült ki eddig bármi, bár egyesek tudni vélik, hogy a Chinese Democracy albumról a címadó szám és a Madagascar is szerepel műsoron az 1980-as évek végének, illetve az 1990-es évek elejének nótái mellett. „Csodálatos show lesz, semmi kétség” – mondja Arlett Vereecke.

Megint más kérdés, ki játszik 2016-ban a GN’R-ban a három alapember mellett. Szinte rögtön a bejelentést követően teljes hírzárlat következett, az interjú-kéréseket pedig – akár az Appetite / Illusion, akár a Chinese Democracy tagságáról van szó – nem vették figyelembe, vagy udvariasan elutasították.

A különböző közösségi oldalakon olvasható bejegyzések szerzői (a bandatagokhoz közel álló személyek) szerint másodgitárosként éppúgy szóba jöhet Dave Kushner (ex-Velvet Revolver), mint Richard Fortus a Guns N’Roses utolsó felállásából. Utóbbi ráadásul nemrég lépett ki a másik csapatából, a The Dead Daisiesből. A billentyűs valószínűleg Dizzy Reed lesz. Januárban Chris Pitman, a Chinese Democracy-korszak gitárosa/billentyűse/ütőse az alábbiakat posztolta ki a Twitteren: „Ezt kapjátok ki! 2016-ban fellépünk a Coachellán!” A bejegyzést azonban rövid időn belül törölte.

guns-n-roses-axl-slash-duff.jpg

Az újjáalakult Guns N’Rosest természetesen azért éri a legtöbb bírálat, mert a klasszikus tagságból csak hárman játszanak benne. Az eredeti dobos, Steven Adler nem rejtette véka alá azt az óhaját, hogy ő is benne legyen a buliban. Ez ellen szól azonban egészségi problémája, valamint az Axlhez fűződő zűrös viszonya. Utódjának, Matt Sorumnak pedig volt egy (pontosan nem ismert) nézeteltérése Axllel, így ő is kiesett a pikszisből.

Aztán ott van Izzy Stradlin, akiben sokan a Guns N’ Roses eredeti rebellis szellemiségének megtestesítőjét látják. A gitáros 1991-ben hagyta el a csapatot, amit így kommentál: „Amint leálltam a drogokkal, szétnéztem magam körül, és bevillant az agyamba: ‘Ez minden?’ Belefáradtam, muszáj volt kiszállnom.” Később 1993-ban, 2006-ban és 2012-ben fel-felbukkant a bandával vendégként. Nem világos, hogy a nyilvánosságot kerülő Stradlin teljes értékű tagként akar-e visszatérni a rivaldafénybe, bár felröppent a pletyka (eddig nem erősítették meg), miszerint felajánlottak neki egy bizonyos összeget azért, hogy legalább a Coachella műsor egy részében szerepeljen.

„Biztosra veszem, hogy Izzy fel fog bukkanni (valahol a turnén) – mondja Arlett Vereecke. – Szeret zenélni, csak éppen végletek között vergődni nem szeret. A saját életét szeretné élni. Axllel jó barátságban van, soha nem volt köztük semmi balhé. Neki senkivel nincsenek zűrjei. Ott lesz majd. Steven is szeretné csinálni, de szerintem ő nem fog turnézni a csapattal. Axllel nem jönnek ki jól. Soha nem is jöttek ki jól. Minden azon múlik, mi elfogadható Axl számára. Annyit biztosan tudok, hogy Duffnak és Slashnek nincs baja vele.”

Tom Zutaut is egyetért azzal, hogy ha csak pillanatokra is, de összeállhat az eredeti ötös: „A Stones esetében is volt már példa hasonlóra. Mick Taylor feljött a színpadra, és eljátszott néhány nótát a többiekkel. Nem lennék meglepve, ha Izzy elnyomná a Mr. Brownstone-t. Ne felejtsük azonban el, hogy a GN’R-ról van szó, tehát azon se lepődjünk meg, ha erre nem kerülne sor. Elvégre ők a világ legkiszámíthatatlanabb zenekara. Előfordulhat, hogy a fellépés napján Steven is bejut a színfalak mögé, a banda pedig felhívja a pódiumra egy dal erejéig. De az sem lehetetlen, hogy tíz órával a buli előtt a három őstag összenéz, és azt mondja: ’A másik két arc nélkül azért ez nem az igazi!’” (Izzy Stradlin azóta közleményben cáfolta, hogy bármelyik bulin is fellépne a zenekarral.- a szerk)

Az új Guns N’ Roses működésében meghatározó tényező a józan életmód. „A régi időkhöz képest ez a mostani turné merőben más lesz – mondja Vereecke, aki szerint Axl távolságtartó viselkedését a többiek irányában az alkohol és a drogok váltották ki, legalábbis részben. – Axl frontemberként teljesen józan maradt, míg a többiek önfeledten partiztak. Ebből problémák fakadtak. Axl nem igazán vette ki a részét a tivornyázásból. Gondolom, nem élvezte az effajta társaságot. Szerintem most mindenki kíváncsi rá, hogyan jön majd ki a többiekkel. Meg fogják látni, hogy a dolog működik! Most teljesen más lesz az ábra, hiszen mindenki tiszta. Néha Axl is megiszik egy-egy italt, de sosem volt nagy piás. Duff és Slash pedig teljesen józan. Érdekes lesz látni, hogyan jönnek majd ki egymással a fiúk józanon.”

„A józanság kétségkívül átláthatóbb helyzetet hoz magával – mondja Zutaut. – Jobb döntések születnek, bár Axl az 1980-as évek vége óta amúgy is józan életet él, nem iszik, és nem drogozik.”

„Volt, aki négyszemközt megkérdezte tőlem: ’Niv, szerinted mi fog ebből kisülni?’ – teszi hozzá Alan Niven. – Nos, 1986 és 1991 között semmiben nem lehettem biztos. Hogyan lehetnék most biztos bármiben is? A fiúk elképesztően spontánok, én pedig mindig is úgy értelmeztem a menedzselést, hogy bármely pillanatban tudnom kell kezelni ezt a spontaneitást.”

„Axl nem fogja hagyni, hogy a dolog kudarcba fulladjon – így Vereecke. – Túl sokat dolgozott ezért az ügyért. Szerintem jól sikerülnek majd a bulik.”

slash-duff-mckagan-axl-rose.jpg

Van aztán a történetnek még egy kényes pontja. Történt már utalás rá, és ha igaz a dolog, akkor új mederbe fogja terelni a reuniont. Az új album elkészítésének, de legalábbis néhány új dal megírásának a lehetőségéről van szó.

„Tudom, hogy felvételeket készítenek – mondja Vereecke.  – Valamiféle stúdiófelvétel egyértelműen készülőben van. Axl ugyan nem volt ott, de Slash már ott van, és nem más miatt (csakis a Guns N’Roses kedvéért).”

„Remélem, már hozzákezdtek – reménykedik Niven. – Duff és Izzy már Karácsony előtt a stúdióban dolgozott. Szerintem fel is vettek néhány dalt. A kreativitásnak muszáj meglennie. A Guns N’ Roses lényege a szellemiség, az egyediség. Ezt nem lehet pusztán pénzben mérni. A legfontosabb az, amit magad után hagysz. A túlvilágra mégsem vihetsz magaddal sok mindent.”

A GN’R korábbi menedzsere, Tom Zutaut is bizakodik: „Talán elfeledteti a múltat, és helyreállítja a régi barátságot, hogy a fiúk újra együtt vannak, és ismét ezt a csodálatos muzsikát játsszák. Szerintem mindannyian abban reménykednek, hogy képesek lesznek továbblépni, és új dolgokkal előrukkolni ahelyett, hogy pusztán a korábbi sikerdalokat nyomnák.”

(Via)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr728444216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum