Nyár van! Nyár! Mondom, NYÁR! Végre tényleg nyár van, nem fagyunk meg, kényelmesen haza sétálhatunk az esti buli után, nem dideregsz az éjszakaira várva. De azért mégis vágyik a szívünk egy kis cidrire, egy kis északi muzsikára. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint a kétévente megrendezett Kvelertak koncerten részt venni. Idén sem volt máshogy.
Valamitől ez a hét varázslatos. Volt már olyan az életetekben, hogy minden elkezdett klappolni. Minden összejött? Ilyen hetem van, aminek az egyik csúcspontja a csütörtök esti Kvelertak koncert. Majdnem napra pontosan két éve, kétezer-tizennégyben a fejemet szedték le a hajón a norvégok, így reményekkel telve indultam el a húzós meló után a koncertre.
A publikumot egy hazai zenekar a Wasted Struggle készítette fel az északi támadásra. A srácok előadásmódja nekem marhára bejön, hogy az énekes srác a tömegből tolja végig a bulit, ellenben sajnos, ahol én álltam ott valami borzasztóan szóltak. Ettől független eléggé sokan bejöttek rájuk a koncertjük alatt. Eddig nem pörgettem őket annyira, de most abszolút megfogtak. A néhol lassabb, grooveosabb, húzósabb riffek egyértelműen az én világom, így nem is volt kérdés, hogy minden szám közben megmozgatom a nyakamat egy kicsit jobban, illetve a dalok végén teli torokból ordítok hazánk fiainak a tiszteletére. Csak így tovább srácok, biztos, hogy jobban odafigyelek rátok a jövőben.
Félórás szünet és jött a várva várt bagoly-metal. Most itt az elején szögezzünk le pár íratlan alapszabályt, amit egy átlag koncertre látogatónak (talán) be kéne tartania. Nem hiába van ruhatár. Ha a pultnál telik annyi sörre, hogy koncert közepén félrészegen fetrengj már a fal mellett, akkor amíg ránk ugrálsz legyél szíves potom 100, ismétlem SZÁZ forintért betenni a táskádat a ruhatárba. A következő, ne fetrengjünk a színpadon. Nem azért van a színpad, hogy te leülj/feküdj a szélére. Eszméletlen parasztság, de, ha esetleg fokozni akarod a tróger indexet akkor nyugodtan fetrengj tovább és mikor a fotós fényképezni szeretne pattanj fel és tartsd az objektív elé a középső ujjad. Nehogy lemaradj egy képről is.Nem vesszük el a gitáros elől a pengetőt! Az nem azért van, hogy te, a kis kényed kedvedre elvedd onnan. Kérd meg, ha olyanja van biztos, hogy neked adja, de NE, ismétlem NE vedd el a pengetőt! A mobilozásra ki sem térek....hagyjuk is. Milyen volt a koncert?
Az estét a Nattesferd első két dalával nyitották a srácok, egészen pontosan a Dendrofil For Yggdrasillal és az 1985-val. Fogalmazzunk úgy, hogy olyan volt ez a kezdés, mint amikor ülsz a budin és szorulásod van. Erőlködsz, de nem történik semmi. Aztán hirtelen átszakad a gát és megkönnyebbülten felpörögsz ... Na, ezt a megkönnyebbülést hozta a harmadik dal a Mjod, aminél észbe kaptak a népek és heves pogózás, ugrálás kezdődött és innentől kezdve jóformán ez az őrület nem is hagyott alább. Jaj, majdnem elfelejtettem, nem a régi bagoly van Erlend fején, hanem valami nagyon új spéci, ami marhára nem jött be. Most olyan, mintha az Ő feje lenne a bagoly feje, de ez nem az igazi. Sokkal meggyőzőbb volt a régi madárka. Az új lemezről összesen négy dalt játszottak a srácok, és azt vettem észre, hogy amennyire nincs leesve az állunk az új lemeztől, annyira nem is mozdulnak meg rá az emberek, nem úgy, mint például egy Evig Vandrarra. Kjetil, a dobos gyerekre bátran rámerem mondani az európai Igor Cavalera jelzőt. Ennyire elmebetegen elosztott tamokat csak a kisebbik Cavalerától láttam. Látványra kilóra megvett, a játékáról pedig ne is beszéljünk. A zenekar agya, motorja egyértelműen Maciek. Ő az, aki a legjobban érzi, hozza a dalokat. A srác nagyon jól kommunikál dalok közben is a közönséggel, és ez nem megy a játékának a rovására. Plusz azt sem érzed, hogy pozőrködne. Egyszerűen csak élvezi azt, amit csinál és mindezek közben magát adja. Bjarte-ra pedig koncert közben figyeltem fel. Mondom, olyan hülyén tartja a kezét, valami nem stimmt vele. Aha, kiderült, hogy nem használ egyáltalán pengetőt. Ettől a játékában van egy különleges íz, amit pengetővel egyszerűen nem tudsz visszahozni. Nagyon durva, és tiszteletre méltó.
A magyar közönség pedig még mindig fenomenális. Igaz, hogy az előző koncerten szerintem, többen voltunk, de hangulatban ez is nagyon ott volt. Nem hiába szeretnek a zenészek visszatérni hozzánk. Egyetlen egy negatív észrevételem van a zenekar felé. Ez egy olyan turné, ami az új albumot hívatott bemutatni. Egyszerűen a mai világban luxusnak gondolom, hogy egy zenekar nem hoz az új anyagból se CD-t se bakelitet, de még a régi anyagokból se! De ez még hagyján, elnézi az ember fia, mert oké, nem akarnak plusz 5 kartont magukkal cipelni. De az viszont kegyetlen nagy gond, hogy a turné harmadik állomásán már elfogyott a pólók nagyon nagy része és mérethiány van! Erre a jövőben érdemes lenne jobban odafigyelniük. Béke, szeretet, metal!
Fotók: Réti Zsolt. A képek nem a helyszínen készültek.
