Mindenképpen különleges estében volt része azoknak az új és régi arcoknak, akik múlt szombaton ellátogattak a budapesti AMD koncertjére. Azt ugyanis, hogy ez a banda tudjon tartani egy jubileumi koncertet, nem kevés készülődés előzte meg. Ehhez tudniillik harminc évig kellett zenélni. Kiskovácsnak és Sotárnak ki kellett eszelnie ezt az egészet. Cséb korai távozása után meg kellett Sík Bandit találni a monori vasútállomáson. El kellett hívni Lörkét a zenekarba, miután Füleki Sanyi maradt a Leukémiánál. Az együtt töltött aranyévek után pedig folytatni kellett Sotár korai halála után is. Ismét Csébbel, majd Csizsivel és később Sezával. Akik az említett szombaton aztán mind ott is voltak a színpadon. Ahogy Füleki Sanyi is. Megidézve ezzel a zenekar minden felállását és korszakát. Elsősorban azok dalaival természetesen. Meg a pogótáncot, a köpködést és az alternatív viselkedést.
Amiket Sotár mindig előszeretettel szorgalmazott a korai időkben. Aki az AMD mellett a Leukémia énekese is volt egy darabig. Így stílszerűnek és evidensnek is mondható, hogy a születésnapos zenekar részben a Leukémia Apokalypsis társaságában kívánt fellépni. Akik első zenekarként foglalták el fél tíz körül a színpadot és ahogy szokták, csak új számokat játszottak. Azok viszont most bitang jól szóltak és ez mellett mintha Daniék is komolyabban tudták volna venni ezúttal saját legendájukat. Szóval a Belül, az Olvadás és a Hidak is szították az erőt. Annak a közönségnek, akik együtt tolták a szövegeket a Kémiával. Mert ezen nőttek fel. S bár a dobok miatt a számok mintha kicsit lassabbak lettek volna, a formában lévő Oltyán Laci hibátlanul tekerte meg az elménket a gitárjával. Az új dalok mellett pedig valóban meglepetés volt, hogy Cséb velük is színpadra állt és vele nyomták el az Ideg-Elme című klasszikust. Ha már ahhoz egykor ő írta meg a hidegrázás a szöveget. Kicsit bátrabb közönséggel nagyobbat sikíthatott volna a Leukémia. De így is az utóbbi idők legerősebb koncertje volt tőlük.
Ha pedig már a Kémiánál kicsit lassabbak voltak a dobok, azt az utánuk játszó Bandanas simán behozta. Vagy szofisztikáltabban ezt úgy is mondhatnánk, hogy ordenáré állatba daráltak, mint az ökör. De tényleg! A születésnapos AMD másik egyértelmű vendégzenekara tehát ismét kirobbanó formában volt. Feszes gitárok, suttyó vokálok és a vállait felhúzó gólem kopasz fején megcsillanó reflektorfény, ahogy okádja az anyád picsáját. De tényleg! Papp Gyuri ugyanis nem azért legenda, mert egykor legenda volt. Hanem azért, mert ma is szétszed. Miközben kicsit magát is szétszedi a színpadon. Buddhista pedig, ha vélhetőleg nem is lett, mert békésnek mondjuk kurvára nem tűnik, a szokásos repertoárnak mégis része lett némi torokból felbúgó tibeti folklór is. Persze csakis egy késeket megkóstoltató valósággal párhuzamos dimenzióban. Ahol amíg így állnak a dolgok konstatálni lehet, hogy a BPHC másik alapbandája ismét túl van egy rehabilitáción és Tiziék a hazai crossover vonalon még bármikor kipörgetik a maximumot. Persze a kötelező ráadással, ami, ha zuhan, érzelmileg kajak felkavar. De tényleg!
Ha pedig már BPHC, akkor egy jó harminc éves AMD. Amire nagyon sokat készült a zenekar és ahogy elnéztem, nagyjából olyan is lett ez az este, amilyennek ők tervezték vagy elképzelhették előzetesen. Jóbarát zenekarokkal egy színpadon, akikkel ez az egész történet tulajdonképpen közös. Egy megtelt koncertteremmel. Öreg punkokkal, akik külvárosi barlangjaikból előtolták most AMD póló alá rejtett öblös béléseiket. Meg egy jó adag történelemmel. Mert minden patetikus túllihegés nélkül is, azért a BPHC vaskos korlenyomat. Nyolcvanas évek, kilencvenes évek. Punk meg hardcore. Régi idők. Ahol elkezdődött és ugye a többi okosság. Recsegő ropogó demo dalok. Első lemez, második lemez, még huszonöt év és a többi.
A spontán huszonnégy számra duzzadó repertoár első három számában Seza énekelt. A koncert hangulata pedig szépen el is kezdett pörögni felfelé. Az viszont nagyon tetszett, hogy végül nem időszakokra tagolódott a számok összeállítása. Így a régiek keveredtek az újakkal. Füleki Sanyi például belepengetett a Mindenen Kívül című dalban is, ami ugye a zenekar legutolsó lemezén szerepel. Míg Cséb is énekelt új dalt duettben. A banda régi tagjai tehát nem csak az egykor saját maguk által szerzett témákat, szövegeket nyomatták. Bár persze volt ilyen is. Előkerült a Túlélők lemezről a Periféria és maga a címadó dal, de Cséb mellett például ebben is játszott Sanyi. Pedig az ő szerzői jóvoltából igazából a Jézuska született. Amit szintén elnyomtak. Hogy sorrendekben, hogy is volt ez az egész, azt viszont ne kérdezzétek. Én ugyanis el voltam ragadtatva. Az élőben rég nem hallott számok, a vendégek és ennek az egésznek az érezhető fontossága szerintem mindenkit magával ragadott.
Tíz éve vagy több, hogy nem alakult ki ilyen pogó AMD koncerten. Az utánuk születő magyar bandák tagjai az első sorban. Asztalos Ildi és a barátok a színpad két szélén. Mikrofonhoz felugráló emberek. Cséb szerény átélése. Seza lendülete és Csiszi őrülete, akihez saját elmondása szerint is a legjobb volt a zenekar. Ugyanis valóban ő hozta a leglendületesebb számokat. Nem gyengén elevenítve meg a szövegek tartalmát. A Bombázás, a Félelem Bére, vagy akár a Vese már a két soros felkonferálásoknál hidegrázás volt. Csiszi előadásmódjával pedig mindegyik szétszedett. Tényleg égett az egész. Ahogy égett az ember is. Duettről Sezával viszont ő sem maradt le, a Pulykát és az Intrót például közösen nyomták el. A Törpöldöklés viszont megint Csiszijé volt. De kisebbet nem szólt a Ketten Vagyok sem a klasszikusok mellett. A Parazitákban pedig megint ott volt Cséb is csúnyán. Csúcspont pedig volt a bulin vagy két tucat, de tény, hogy a Tisztán a Cél Felé Csiszi és Seza énekével elvitt a végén mindent. Nem véletlenül volt ez Sotár papa kedvenc száma. Ezután azonban még lett két ráadás nóta is, így összesen 24 számot játszott el a zenekar, fennállása történetében az eddigi leghosszabb koncerttel. Ami most olyan volt, amit ezek az emberek és számok mindig érdemelnének. Tele teremmel, színpadmászással, boldog arcokkal, vérrel és vesével. A történetnek pedig még nincsen vége, ugyanis ebben a felállásban érkezik a Rockmaratonra még egy jubileumi buli! Megállíthatatlanul!
