RockStation


AMD, Bandanas, Leukémia Apokalypsis @ Dürer Kert 2017.04.29.

2017. május 04. - csubeszshuriken

18194900_1414986741857728_1996739603855758294_n.jpgMindenképpen különleges estében volt része azoknak az új és régi arcoknak, akik múlt szombaton ellátogattak a budapesti AMD koncertjére. Azt ugyanis, hogy ez a banda tudjon tartani egy jubileumi koncertet, nem kevés készülődés előzte meg. Ehhez tudniillik harminc évig kellett zenélni. Kiskovácsnak és Sotárnak ki kellett eszelnie ezt az egészet. Cséb korai távozása után meg kellett Sík Bandit találni a monori vasútállomáson. El kellett hívni Lörkét a zenekarba, miután Füleki Sanyi maradt a Leukémiánál. Az együtt töltött aranyévek után pedig folytatni kellett Sotár korai halála után is. Ismét Csébbel, majd Csizsivel és később Sezával. Akik az említett szombaton aztán mind ott is voltak a színpadon. Ahogy Füleki Sanyi is. Megidézve ezzel a zenekar minden felállását és korszakát. Elsősorban azok dalaival természetesen. Meg a pogótáncot, a köpködést és az alternatív viselkedést.

Tovább

Budapest Hardcore és Savaria Hardcore közös este a szenespincében!

12729347_769588313171091_4717763671005501634_n.jpgSokunk Titkok Kamrájában manapság rengeteg jó underground punk buli van, szinte hétről hétre ad otthont a pince ezeknek az összejöveteleknek. A többnyire hazai bandák mellett megfordult már pár jobb külföldi név is, de persze itt mindig földalatti szinteken kell és lehet csak gondolkodni. A soron következő buli viszont tisztán hazai zenekarokat sorakoztat majd a színpadon, Budapest Hardcore és Savaria Hardcore közös este lesz ugyanis. Ami azért egy nem gyengéd ígéretes buli lesz a Bandanas, a Social Free Face. a Leukémia és Drünken Bastard részvételével március 12-én. Amihez elkészült az utóbbi idők legjobb meghívója Sótár fotójával. Reméljük sem a bandákat sem Sótárt nem kell bemutatnunk senkinek! És hogy a legjava hol is lép akkor fel pontosan? Nos, odalent az ütött kopott szenespincében Tiziéknél. A Dürer alatt!

Tovább

Nem csak Multcore: AMD, Leukémia Apokalypsis, 2 Boba / Kihova Tanui - Roham Bár 2015.05.09.

11258040_918419174868072_9063127769736128538_n.jpgTulajdonképpen ez a szombati buli a Dohány utcai Roham Bárban már egy második rész volt, hiszen körülbelül pont egy éve ilyenkor zárta az AMD és a Leukémia a közös országos turnéját Pesten ebben a felállásban a két Boba bandájával közösen, ami takarja Bobafett és Bobakrome személyét, Longi Bradával és Zomblaze mesterrel kiegészülve. Az old school rap alapokra paraszt punk beleszarással hácé gitártémákat odaillesztő brigád már az előző alkalommal is jól passzolt a budapesti underground legendák vonalához és közönségéhez is. Szóval volt mit várni, egy ilyen program mindig ígéretes marad, na meg nagy ajándék is, hiszen elszóródtak már olyan információ morzsák korábban, amik arra engedtek következtetni, hogy ilyen többet akár elő se fordul.

Tovább

Apokalipszis most – Leukémia Apokalypsis, AMD tavaszi turné

Flyer AMD_1.jpgKözös koncertsorozat erejéig fogott össze a nyolcvanas-kilencvenes évek két legelőremutatóbb és legsikeresebb magyar hardcore zenekara, az A.M.D. és a mostanság az első demójuk után Leukémia Apokalypsis néven futó Leukémia. A hétállomásos turné Magyarország szinte összes nagyobb városát érinti, köztük olyan, a hazai hardcore színtéren fontos településeket is, mint Szombathely vagy Eger. 

A két zenekar története gyakorlatilag már a nyolcvanas években összefonódott, hiszen nemcsak rengeteget koncerteztek közösen, például a legendás Fekete Yukban, de többek közt az A.M.D. korai lemezein éneklő, tragikus sorsú Sotár épp a Leukémiából igazolt át az A.M.D. soraiba, ahogy a később a Mooddal, manapság pedig a Magma Rise-zal a Black Sabbath örökségét ápoló Füleki Sándor gitáros is megfordult mindkét zenekarban.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum