A 2017.novemberi HammerWorld mellékleteként megjelent a divideD első nagylemeze Modulus címmel. Magával a divideD jelenséggel először a legutóbbi budapesti Arch Enemy koncerten találkozhattam ahol ez a jól kigondolt stratégiával építkező 2014 áprilisában alakult hazai csapat hivatott betölteni a bemelegítő szerepet.

Az első reakcióm a formációval kapcsolatban röviden: “Most komolyan itt is a Jósa énekel?!” Lassan már azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy valamelyik gyártelepi birodalom egyik elhagyott zugában létezik egy titkos labor, ahol Jósa úr klónjai készülnek, és csak akkor derül fény erre a turpisságra, mikor ugyanabban a pillanatban lép fel minimum két különböző színpadon.

Szerencsére emberünk igen sokrétű a fronton, így nehéz lenne összetéveszteni azokat a projekteket, ahol szerepet vállal, de ennyit a csapongásról, térjünk inkább vissza a kiinduló pontra: a divideD alapos műgonddal felépített, leginkább a 80-as évek videojátékait felidéző univerzumába.

Ezen a szürreálisan leprogramozott létsíkon egy őrült tudós összegyűjtötte a Pain, az In Flames, Dagoba, Deathstars, Amaranthe, Celldweller és még ki tudja hány jól működő gépezet esszenciáját és egy közös olvasztó tégelyben megszületett az a zenei hibrid amit nemes bonyolultsággal “Cybernetic Rapture” címszóval illettek, bármit is jelentsen ez.

És, hogy mindez jól szól? Határozottan. Eladható? De még mennyire, főleg ebben a szinte mindenre kiterjedő retro őrületben. És, hogy mennyire egyedi az ötlet? Annyi biztos, hogy a Modulus nem egy szokványos zenei megközelítés és a hazai színtéren ritkán bukkan fel hasonló jellegű produkció, főleg ennyire jól kifundált karakter tálalással.

Vegyük sorra az összetevőket:

Adott egy maszkok mögé rejtett, sejtelmes fantázianeveket viselő tagokból álló formáció, ami ugyan nem egyedi megoldás, de ettől még lehet érdekes. A fronton a már emlegetett Belmont vezényel, hátul a koponya maszkos Mad Max fazon (Stalkher) veri a bőröket, a gitárokat a predator egy távoli rokona (psyKlone) és az ötödik elemként csatlakozó - külön sztorija van a srácnak -  olajos arcú entitás (Void) nyúzza. A bőgőt a Sol névvel illetett steampunk figura bőgeti, az “ördög összes ketyeréjét” pedig szintén a már említett psyKlone abajgatja.

Aki eddig még nem találkozott vele, annak érdemes az Ends Of Earth című klipes nótával kezdenie a lemezzel való ismerkedést.

Vigyázat spoilerveszély!

A videó minden komolyabb előjáték nélkül egy elég durva “WTF?” jelenettel nyit amiben Belmont urat váratlanul elnyeli egy tányér raguleves...

...ennek következtében egy kevésbé gusztusos gyümölcstálon keresztül a Szodomát idéző vendéglátóipari egység színpadára csöppen, és ha már arra jár, bizarr külsejű tettestársaival karöltve tolnak egy kis háttérzenét az ott zajló eseményekhez. A szemünk előtt kibontakozó, "átlagos kedd estinek" nem éppen nevezhető történetben a szerelmes pár romantikus vacsorája torokszorító fordulatot vesz, a szivaros embert lepippantják, a macifickó meg nem bánik szépen a lányokkal és ezért jól belefojtják egy tál spagettibe. Ebben a sötét és szürreális környezetben egyszerre elevenedik meg a gyarló emberi lélek és az élelmiszerbiztonsági szakemberek számos rémálma.

Kedves hallgató! Ha mindezt láttad és hallottad, örömmel jelentem, készen állsz a lemez meghallgatására, mely akár a Moonbeam City új évadának filmzenéje is lehetne metalos felfogásban.

A dalok, bár elsőre lehet, hogy nem tapadnak meg a hallójáratokban, egy idő után mégis átjön a lényeg. Az alapok leginkább a 80-as évek futurisztikus szinti őrületét idézik,és jópofa cyberpunk hangulatot teremtenek. A nyitány simán elférne egy régi Bonanza Banzai lemezen a folytatásban viszont megdörrennek a súlyosabb témák is, megadva ezzel a szükséges dögöt az elegynek. Mindehhez szépen passzolnak a jól kidolgozott hol popos, hol heavy metal énekdallamok és az odamorgás váltogatása. A tételek egyenként és összképben is rendben vannak, a refrének és vezér dallamok pedig pont annyira emlékezetesek, hogy tán még dúdolni is fogjuk azokat, egészen addig, míg pár lejátszás után át nem kattintunk valami más hallgatnivalóra. Határozottan jól eltalált ívet kapott a lemez megfelelő rávezetéssel, kibontakozással és lezárással.

Összességében egy remekül megszólaló, ügyesen kitalált és profin felépített koncepciót volt szerencsém megismerni a divideD debütáló lemezén. Ha a kizárólag a hangzást és a zenészek profi teljesítményét kéne értékelnem akkor minimum négy és fél koponya lenne a végeredmény, viszont a nagy felépítésben hiányzik az a bizonyos megfoghatatlan energia, amitől egy lemez nem lesz egy, a számtalan többi jó kiadvány közül, ugyanúgy ahogy prémium alapanyagokból is lehet konzerv kaját gyártani, csak pont a házikoszt jellegzetességei hiányoznak belőle. Számomra valahol elveszett a lényeg a talán kissé túladagolt elegyben. Sok sikert a folytatáshoz!