Vannak zenekarok, akiket egyszerűen az első perctől fogva imádsz, de mégsem veszel mindig elő. Valahogy így vagyunk a Cancer Bats-el is, akik el-el tűnnek a lejátszóból, de aztán valahogy mindig vissza eszik magukat és ott is ragadnak ilyenkor huzamosabb időre. Most Batman kistestvérei megint ezt csináljuk, ugyanis múlt héten a semmiből kihozták a The Spark That Moves című új albumukat. Ezt boncolgatjuk most kicsit.
A zenekar úgy ismertem meg, hogy hívtak 2012-es Dürer Kertben megrendezett koncert napján, hogy van egy ingyen jegy, mehetek erre a bulira. Semmit sem tudtam a zenekarról,de gyors keresés után megállapítottam, hogy nagy bajok nem lehetnek. Azon az estén már a színpadon ordítottam én is, hogy „Hail Destroyer” Azóta a rajongás töretlen, habár a 2015-ös Searching For Zero annyira nem talált be.
Most azonban 2018-at írunk, noha az elmúlt három évben Európa szerte nem volt túl aktív a zenekar, mégis itt az új album, ami… Ami leviszi a fejedet már az első hallgatás után. Amikor berakom meló után és elindulok a körúton deszkával, csak azt érzem, hogy még hajtani kell! Van még energia, amiről azt hittük, hogy kifogyott a nap folyamán. Már a nyitó Gatekeeper a semmiből leszedi a fejedet. Ott van Liam igazi karcos ordítása, amitől borsódzik a hátad. Az a hang, amit annyira hiányoltál az előző albumról, az a hangulat, amitől azt érzed, hogy mozognod kell, valamit csinálni kell, de azonnal. Számomra az album eleje az, ami igazán hajt, bár a vége sem egy Sleep dal. Az abszolút kedvencem, ami tipikus koncert dal a We Run Free. A pattogós, old school gitár riff megragad és nem enged el, csak folyamatosan görget maga előtt. Benne van, az igazi denevér életérzés. A Headwound pedig az a dal, amit tuti Batman is hallgat, mielőtt elkezd cirkálni Gotham utcáin a rossz fiúkat kutatva.
Érdekes, hogy Liam tökéletesen hozza hardcore/punk feelinget és remekül használja a hangját. Ki mer lépni a komfortzónájából és nem fél használni a tiszta dallamokat sem. Az album a közel harmincpercével egy tökéletes energiabomba, ami nem engedi, hogy egy percre is leülj. Inkább csak figyel arra, hogy néhol tudjál venni egy kis levegőt, de aztán megint megpörget a táncparketten.
Annyit kell tudni a The Spark That Moves-ról, hogy tökéletesen hű a denevérekhez. Nem próbál meg több lenni, ami, nem akarja megváltani a világot, helyén kezeli a dolgokat, és téged is. Hangzás tekintetében nem is tudták volna jobban elkapni a fonalat, ha tovább csiszolják, akkor túl stúdió, ha pedig mocskosabb lenne, az már az élvezet rovására menne. Ha ilyen lesz az egész évünk, akkor nem lehet okunk panaszra! Béke, Szeretet, Metal!
