
Folkos csajfogat, avagy őket (is) elfelejtettük mostanában

Ebben az évben egy új rovatot indítunk Adj egy ötöst! címmel, melyet hétvégenként olvashattok majd és, amelyben az aktuális héten megjelent dalok közül választunk ki ötöt. Igyekszünk majd széles stiluskeretek között mozogni, természetesen 5 dalba nem fog beleférni a hét termése így kommentben szívesen vesszük, hogy mi fért volna még oda szerintetek.
Jó év lesz ez az idei is. Nem mintha tavaly felkopott volna az állunk a nagy lemezhiányban, szavunk nem lehetett, de azért mindig örömteli hír, ha egy nagyobb név vélhetően kiadja az új pakkot. Ezekből, mármint az idei évre ígért nagylemezekből választottunk ki tízet, melyeket valamiért kicsit jobban várunk a többinél. Ez persze nem azt jelenti, hogy pl. az Exodus albuma ne lenne várós, de egy folyamatosan, kiszámítható ütemben dolgozó banda új anyaga talán kisebb izgalommal tölti el az egyszeri metalost, mint egy olyan lemez, melynek elődje 3-4 éve, vagy régebben jelent meg. Nyilvánvalóan lesznek olyan zenekarok, melyeket hiányolni fogtok, ez egyértelmű, hiszen minden igényt lefedő, teljes lista nem létezik - a kommentekben jöhetnek, miket hagytunk figyelmen kívül.
A lengyel death metalos Decapitated tagjait még szeptemberben tartóztatták le az Egyesült Államokban csoportos nemi erőszak vádja miatt. Most azonban megszüntették a büntetőeljárást a tagokkal szemben, így ügyük kapcsán már tárgyalást sem tartanak.
A tegnapi beharagozás után megérkezett a júliusban hozzánk látogató Judas Priest új lemezének, a Firepowernek első előfutára, a Lightning Strike. Az album maga március 9-én jelenik meg az Epic gondozásában. A budapesti koncert pontos dátuma július 24. A dalt alább lehet meghallgatni, van hozzá videó is.
Az idei év elején sem maradhat el a már megszokott színpadugrálós bulink JANUÁR 12-én. Ráadásul jubilál a rendezvény, mivel ez már zsinórban a tizenötödik buli lesz! Ez még sörből is sok, de mi kötélnek állunk és igyekszünk minden zenekart meglesni. A következőben kis kedv csinálót találtok az eseményhez.
Bizony, bizony 2008. január 5-e az a dátum, amikor az első poszt kikerült az akkor még a Fender Stratocaster képével illusztrált fejlécű oldalra. A komplett „szerkesztőség” 2 főből állt. Nagy Szabolcs gyerekkori barátommal két évig így is vittük (ő aztán később a család mellett döntött) az egészet, minden távolabbi cél nélkül, csak mert szerettünk a kedvenc zenénkről írni. Az első évben átlagban kemény 69 egyedi látogatót tudtunk felmutatni, bár akkor nem is volt cél, hogy számokban mérjük önmagunkat. 2010 elején már 4 fő szerkesztgette a napi szinten többször is frissülő oldalt, mígnem felbukkant Réti Zsolt, aki azóta ugye fotós kollégánk, hogy májusban a Metallica koncerten szeretne fotózni (Nooormális?) a Népstadionban. Itt „romlott” el minden.
A New Friend Request modern metál zenekar 2015-ben kezdte el aktív pályafutását. Láthattuk már őket országszerte és a határokon túl, olyan hazai ikonikus nevek vendégeként is, mint a Tankcsapda, az Alvin és a Mókusok, a Depresszió vagy a Leander Kills.
Lightning Strike címen debütál a mai napon az új Judas Priest album, a Firepower első dala. A heavy metal veteránok az albumot, illetve annak turnéját Magyarországra is el fogják hozni, ennek a pontos időpontja: július 24.
A budapesti Acid Victoria elmondásuk szerint a stoner alapokkal átszőtt hard rockot tolnak. Ezt bizonyítandó, itt van a Get High című daluk, ami a hamarosan megjelenő, első nagylemezük egyik fogós tétele.