Immáron két évtizede ostromolja hallójáratainkat, miközben remek stratégiával Európa fémzenei élvonalába küzdötte magát a kamuflázsba öltöztetett csatamelallal támadó, Joakim Brodén (énekes/billentyű) és Pär Sundström (basszusgitár) által vezetett svéd Sabaton.
2019 nyarán a Nuclear Blast kiadásában megjelent a zenekar kilencedik nagylemeze, mely tematikáját tekintve szokás szerint a hadviselés történelmére összpontosít. A Sabaton fennállása alatt komoly hírnévre tett szert és elkötelezett rajongó bázis követi, épp ezért semmi meglepő nincs abban, hogy a legutóbbi, The Last Stand című sorlemez megjelenése után három évvel kiadott friss album az eladási listákon igen szépen teljesít. Különösebb jóstehetség sem szükséges ahhoz, hogy már a play gomb lenyomása előtt borítékoljuk, hogy nagy vonalakban mire számíthatunk a The Great War albumtól. A zenei megközelítés legnagyobb részben maradt a jól bevált alapoknál, bár forradalmi újításokra nyilván senki nem számított. A létrejött végeredmény leegyszerűsítve egy képzeletbeli Helloween / Nightwish tengely mentén “ábrázolható”, ergo a lemez pontosan a vártnak megfelelő színvonalat és zenei tartalmat hozza, amit az időről-időre bekövetkező tagcserék sem törhetnek meg.
A The Great War az első világháború köré épített konceptalbum, amit ha filmre vinnének simán elférne a Spektrum csatorna dokumentumfilmjei között, sőt a speciális kiadáson szereplő narrációk még rá is dobnak egy jó nagy lapáttal erre a hangulatra és nyújtanak némi történelmi kapaszkodót az erre fogékony hallgatóság számára.
Az megint egy más kérdés, hogy az összesen több mint 15 millió emberi életet követelő Első világháború említésekor elsősorban a lövészárkokban reménytelen küzdelmet folytató, vagy sárban és vérben vergődő, mustárgáztól fuldokló fiatal katonákra, szuronyos puskákkal felfegyverzett gyalogságot lemészárló gyorstüzelő ágyúkra vagy egy lángszóróval kipucolt biztos fedezéknek hitt betonbunkerre, kétségbeesésre, szenvedésre, nem pedig vidám és lelkesítő power metal balladákra asszociálok.
zenekar pályafutását ismerve eléggé kézenfekvő a téma, de még a sokadik hallgatás után is úgy érzem zeneileg nem sikerült elkapni a mészárszékké változó csataterek nem éppen hősköltemények világához illő hangulatát. A vizuális tartalom viszont rendesen betalált, Sallai Peti a borítón egyetlen képen remekül ábrázolja mindazt, amit zenei eszköztárral nem igazán sikerült “lefesteni”.
A hagyományokhoz hűen a lemez teljes egészéből árad a tudatos felépítettség a lényeg valahogy mégis elveszett a sorok között. A cél nyilván egy nagyzenekari magasságokban szárnyaló metalra hangszerelt mű, ám a cseppet túltolt szimfonikus klisé kíséretek, a csodálatos, ám egy idő után rendkívül fárasztó (uram bocsá’ erőltetettnek ható) epikus elemek egyvelege úgy megfekszi a gyomrot, mint a csülkös pacallal éjfél után, kenyér nélkül. Számomra komoly kihívást jelentett az album teljes egészében történő odafigyelő végighallgatása főleg, hogy a végére elmém jótékony önvédelmi mechanizmussal módszeresen törölte az addig hallott dalok minden emlékét. Végül hosszú idő után a tételenkénti hallgatás mellett döntöttem, ami viszont nem a legjobb felkészülés egy elemző szintű íráshoz. De legalább így alkalmam nyílt kivenni a részem a halmazból kiemelkedő egyes tételek öröméből.Ilyenek például a legendás háromfedelű Fokker Dr. I gépével 80 légicsatában győzedelmeskedő német pilóta Manfred von Richthofen, becenevén “A vörös báró” tevékenységének emléket állító The Red Baron vagy az albumot záró, könnyfakasztó szépségű kórusmű, In Flanders Fields.
Ám, akárhonnan is nézem, totál lényegtelen, hogy miként viszonyulok ehhez a lemezhez, vagy akár magához a Sabaton jelenséghez, mivel abszolút nem tartozom a zenekar célközönségéhez. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy a lelkes hívek a megjelenés óta csillogó szemekkel fényezik a szuronyt az új lemezre. Sőt mérget lehet rá venni, hogy a korábbi tételekhez hasonlóan a The Great War dalai is pontosan ugyanolyan hatásfokkal működnek élőben, mint az eddigiek, mert a monumentális színpadi show totálisan felülírja mindazt, amibe a fentiekbe galád módon belekötöttem. Ha tetszik a zenéjük, ha nem, be kell látni, hogy amit a Sabaton művel, azt professzionális szinten teszi, arról nem is beszélve, hogy rengeteg fiatal számára Ők voltak, vagy lesznek a belépő zenekar a metal világába.
