RockStation

Jön a harmadik British Punk Invasion!

Negyven év a punk jegyében

2019. szeptember 29. - csigaur

britpunk2019.jpg

November másodikán újra megszállják a Barba Negra színpadát a brit punkok! A harmadik British Punk Invasion mostani "témája" a negyvenes jelző, hiszen négy évtizede létező bandák koncerteznek majd. 

Tovább

Dal a fakó Hajnali Csillagról - Friss Insomnium-remekmű érkezett

insomnium-band-pic-2014.jpgSorra adja ki az október 4-én, azaz a jövő hét pénteken megjelenő új nagylemezének, a Heart Like A Gravenek a dalait az Insomnium. Nem is csoda, hogy ilyen lelkes a csapat, a frissen bedobott kilenc perces művük, a dalszöveges videóval körített Pale Morning Star is egyenesen egy masszív mesterremek lett, ahogy a már ismert társai is. Ha esetleg valamiért nem találkoztatok volna velük, a korábban kiadott két másik nótát, a címadót és a Valedictiont is megtaláljátok lentebb. Ha pedig élőben is szeretnétek hallani, hogy hogyan is hangoznak ezek a dalok, november 26-án a Dürer Kertben megtehetitek, ahol a The Black Dahlia Murder és a Stamina társaságában zakatolnak majd egy masszívat.

Tovább

Puddle Of Mudd - Welcome To Galvania (Pavement Music, 2019)

Lekopott a sár

2019. szeptember 29. - KoaX

puddleofmuddwelcometogalvaniacd.jpg

Az ezredforduló után vagyunk, beköszöntött a nagybetűs huszonegyedik század. Tombol a bő nacis korszak, gördeszkások harcolnak a bmx-esekkel, ezerrel pörög a Limp Bizkit, miközben a Korn és a Slipknot is teret nyer magának, a far vízen meg evez a Sum 41 és itt van mellette a Puddle Of Mudd. Na de mi van napjainkban?

Tovább

Ismét teljes a Machine Head felállása!

0machinehead2018_28.jpgRobb Flynn hivatalosan is bejelentette, kik alkotják a tavaly bombaként szétrobbant Machine Head rajta és a basszer, Jared MacEachernen kívüli másik felét. Az október 20-án Magyarországon, azon belül Budapesten, a Barba Negrában fellépő csapatba nem kis arcokat talált meg a valljuk be, nem problémamentes frontember: a gitáron a Decapitatedből ismert Wacław "Vogg" Kiełtyka, a dobokon a Devilmentes, Eastern Frontos Matt Alston hozza majd a jól ismert riffeket, dallamokat, ütemeket.

Tovább

Tear You Down - Itt a Clawfinger új dala!

clawfinger_2019.jpgAhogy ígérte is, bedobta a legfrissebb zene-gránátot a köztudatba a Clawfinger. A hivatalosan feloszlott, de néha-néha koncertező svéd legenda a friss dalát Tear You Downra keresztelte el, melyben a politikusok kapják a kiemelt szerepet - igen, kis hazánk sem marad ki a szórásból, sőt! Az ötös természetesen nagylemezt továbbra sem tervez, magyar koncertről nincs hír.

Tovább

Ötödik nagylemezére készül az Alcest

alcest2019.jpgAz augusztusban kiadott Protection után egy újabb, ezúttal videóval is kiegészített dalt adott ki az Alcest. A sorban ötödik, Spiritual Instinct címre keresztelt, október 25-én megjelenő alkotásról a Sapphire című, ezúttal kicsit könnyedebb, de bátran remekműnek nevezhető számot mutatták meg a franciák, de a korábban bedobott, már említett tételt is megtaláljátok az alábbiakban.

Tovább

Búcsúválogatást ad ki a Necrophagia

necrophagia-promo1-1024x768.jpgEgy karrierösszegző válogatáslemezt ad ki a harmincöt éves Necrophagia. A gitárt a szögre akasztó együttes november 22-én adja ki a Here Lies Necrophagia - 35 Years Of Death Metal című összeállítást, melyben az 1987-es Season Of The Deadtől kezdve egészen a 2014-es WhiteWorm Cathedralig gyűjtik majd össze a legjobbnak ítélt alkotásokat - új dal sajnos nem jár a pakkhoz.

Tovább

Jön a volt In Flames és Amaranthe tagokat is magába foglaló Cyhra második lemeze!

cyhra_2019.jpgNovember 15-én adja ki a Jake E-t (ex-Amaranthe), Jesper Strömbladot (ex-In Flames), Euge Valovirtat (ex-Shining) és Alex Landenburgot (Luca Turilli's Rhapsody) összefogó Cyhra a második nagylemezét, a No Halos In Hellt. A csapat az Out Of My Life című tételt már be is mutatta, ahogy illik, egy klip is jár mellé.

Tovább

Két új dalt adott ki a We Came As Romans

wecameasromansbandsept2019_638.jpgCarry The Weight és From The First Note címmel két új tétellel örvendeztette meg a rajongóit a We Came As Romans. A két felvétel egyben a 2018-ban elhunyt énekes, Kyle Pavone utáni korszak első friss dalos életjeleként lehet betudni, akinek a helyére nem akartak senkit sem leszerződtetni - így kvintett felállásban zakatolnak tovább.

Tovább

Férgek és romok - Új dal érkezett a Mayhemtől!

Mayhem 2014 2.jpgBemutatta a Daemon címre keresztelt új, október 25-én megjelenő nagylemezének második előzetes dalát, a Of Worms And Ruinst a Mayhem. A norvég-magyar black metal alapcsapat ahogy a korábban kiadott Worthless Abominations Destroyedot, ezt is egy dalszöveges videóval körítette be, mindkettő lentebb látható, hallható.

Tovább

Killectour - Budapestre jön a Lordi!

lordi_2018.jpgA tavaly novemberi rémisztgetés után jövő februárban ismét Budapestre jön a szörnymetalos Lordi. A finnek nem kis lendületet fognak belepréselni a Barba Negra falaiba, lévén itt kezdik majd meg az egész Killectourt, mely után egész Európa, legalábbis nagy része megkapja majd a magáét. A terítéken természetesen a hamarosan megjelenő album, a Killection dalai és a korábbi legszebbek lesznek majd.

Tovább

Új dalt mutatott be az Every Time I Die

every-time-i-die-press-photo-new-2016.jpgÉpp, hogy megkezdte a friss, elvileg jövőre várható új nagylemezének a rögzítését, máris új dalt mutatott a nagyközönségnek az Every Time I Die. Mondjuk mindez koncerten történt és csak rajongói felvételt tudunk mutatni róla, de ez alapján már sejteni lehet, milyen is lesz a teljes pakk. A lent is hallható White Void alapján kellemesen húzós!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum