Kétszer is ellenőriztem, hogy valóban jók-e a számításaim, ugyanis nem akartam elhinni, hogy a május elején megjelent A teljesség már a huszonötödik Ossian nagylemez; és ez csak a soralbumok száma. Döbbenetes adat, ami nemcsak itthon példátlan, hanem a nemzetközi hard rock/metal színtéren is ritkaságszámba megy. Még az olyan alapvető zenekarok, mint a Deep Purple, a Uriah Heep, vagy a Saxon, illetve a közismerten termékeny német Rage sem tudhatnak ennyi korongot a diszkográfiáikban. Az ezredfordulót követő időszakban évente érkeztek az Ossian nagylemezek, majd az Egyszer az életben lemeztől átmenetileg lassult a tempó, A teljesség azonban már a harmadik CD, melynek kapcsán visszarendeződni látszik az évenként esedékes megjelenések sormintája.

A csapat életében - felületes szemlélőnek talán észrevétlenül - folyamatos a változás. Kálozi Gergő csatlakozása óta stabil a felállás, azonban a dalokért felelős szerzőpáros, Paksi Endre és Rubcsics Ricsi a háttérben folyamatosan mozgatják a szálakat. Kisebb-nagyobb átalakítások, finomhangolások mindig előfordulnak a zenekar háza táján. Ilyen változás volt például a Tales Of Evening dalszerzőjeként megismert Ádám Attila billentyűs bevonása a stúdiómunkába. (Attila egyébként Az igazi szabadság lemezbemutatóján a színpadon is feltűnt.) Az együttműködés - számomra - az utóbbi évtized legerősebb Ossian korongját eredményezte, a 2017-es lemez képében. Hasonló változtatás volt Devecz Ádám grafikus csatasorba állítása, aki az alapra vett A tűz jegyében - Lélekerő - Fényárban és félhomályban borítók után az utóbbi három lemezhez látványosabbnál látványosabb grafikákkal állt elő. A teljesség ismét változásokat hozott a csapat életében, melyek generátora az volt, hogy a zenekar hosszú évek után búcsút intett a SuperSize/Songsong stúdiónak, és Varga Zoltán helyett a saját kezükbe vették a zenei rendezést, Rubcsics Ricsi pedig beült a hangmérnöki székbe is. A lemezek sora óta megszokott markáns hangzás tehát ha árnyalatnyit is, de módosult.

A tavalyi lemez legnagyobb erénye számomra a kizárólag Endre nevéhez köthető kórusok tökéletesre csiszolása volt, most viszont a megszólalás nyersebb, természetesebb lett. Írhatom akár azt is, hogy ezúttal a hangzás élőbb, metalosabb, mint az utóbbi tíz évben bármikor. Az utolsó két nóta kivételével az összes dal Paksi/Rubcsics szerzemény. Az Engedd el a Ricsitől megszokott lemezvégi instrumentalizmus, az Az, aki voltam pedig egy Sztevanovity Dusán szerzemény, melynek az eredetije ugyan nekem semmit sem mond, de jelen formájában tökéletesen passzol az albumra. Endre szövegei pedig kivétel nélkül a tőle megszokott pozitív üzeneteket közvetítik, melyek a több tízezres rajongótábornak ismét iránytűként szolgálhatnak.

Egyrészt itt vannak az olyan koncertdalok, mint az Ember a holdon, vagy A türelem hatalom, másrészt az olyan rendhagyó szerzemények, mint a zongorás bevezetővel induló, majd vonósokkal is megpakolt nagyívű balladába váltó Lassan ébredő. Az egyenesebb vonalvezetésű Szabad maradhat, az elgondolkodtató címadó, az akusztikus líraként kezdődő Azon a napon, vagy a döngölős basszusalapra építkező, kórusokkal alaposan megpakolt Együtt voltunk minden pedig az Ossian további arcai. A CD legerősebb daltriójának mégsem ezeket, hanem a lemez hátsó felében helyet kapott Kelj fel és láss, Nem elég az ég, A hiányzó láncszem hármast érzem.

A Teljesség feltehetően nem készült volna el ilyen gyorsan, ha 2020 és 2021 nem úgy alakulnak, ahogy. A friss Ossian korong azonban távolról sem egy kényszerből összekalapált karanténlemez, hanem csont nélkül hozza Az igazi szabadság és a Csak a jót lemezekkel magasra helyezett színvonalat.