RockStation

PINK FLOYD - LIVE AT KNEBWORTH (Warner Music Group, 2021)

A Pink Floyd késői korszakának egy pillanatképe

2021. május 20. - rattlehead18

pink-floyd-live-at-knebworth-1990-cover_big.jpg

A Pink Floyd egyetemes könnyűzenére gyakorolt hatását, úttörő voltát úgy gondolom, hogy felesleges ecsetelnem. A 60-as években irányt mutattak többek között a születőben lévő art és progresszív rock műfajoknak, a 70-es évtizedben pedig gyakorlatilag a maguk képére formálták a populárisabb könnyűzenét is. A 80-as években talán már kevésbé voltak kreatívak, melyben belső, személyes válságuk mellett az is közrejátszhatott, hogy ebben az évtizedben mindössze két nagylemezt jelentettek meg.

A Live at Knebworth a zenekar ezen késői korszakának egy pillanatképe. Az április végén megjelent szűk órányi koncertfelvétel megjelentetésének semmilyen különös apropója sincs, nincs jubileumi évforduló sem, ami indokolná a 2021-es kiadási dátumot. A koncertanyag ugyanis 1990-ben készült, tehát az akkor utolsó sorlemez, az A Momentary Lapse Of Reason turnéja addigra már lefutotta a köreit, a koncertkörút mementójaként pedig megjelent a Delicate Sound Of Thunder című dupla élő album.

A zenekar az évtizedfordulóra túl volt a kreatív folyamatokat az utolsó évtizedben meghatározó Roger Watersszel történt kenyértörést követő jogi csatározáson, melynek végére peren kívüli egyezséggel tettek pontot. A Gilmour/Wright/Mason trió a 80-as és a 90-es évek fordulóján szabadságolta magát, a pihenő közben adódott a lehetőség, hogy 1990 júniusában a kelet-angliai Hertfordshire-ben olyan illusztris előadók társaságában álljanak színpadra, mint a Genesis, a Tears For Fears, Robert Plant, Eric Clapton, vagy Elton John. A knebworth-i fellépés tehát egy fesztivál keretében lebonyolított, lényegében soron kívüli előadás volt, melyet a helyszínen egyes becslések szerint mintegy 120000 ember követett figyelemmel.

cd262-pete-still-1990-hipgnosis_z_23a-696x522.jpgFotó: Pete Still

A Pink Floyd Waters egyeduralkodását követően egy másik vágányra váltott, zenéjükbe beszivárgott a 80-as évek hangzása, melyet a saját szájízük szerint formáltak a maguk képére, és az 1987-es lemezzel bizonyították, hogy Roger Waters nélkül is életképesek. A Live at Knebworth anyagát a keménymag feltehetően már ismeri a Later Years című gyűjteményes box részeként, de a hanganyag a szélesebb közönséghez valószínűleg az április végi megjelenés révén fog eljutni. A nagyszabású boxok korában, mikor már nem lepődünk meg a 4-5 korongot magukba foglaló élő anyagok láttán sem, a Live at Knebworth egy Pink Floyd-i léptékkel is meglehetősen alapra vett cucc. A CD verzió ugyanis egy szimpla korong, természetesen van dupla LP-s változat, illetve a hanganyag a hivatalos felületeken digitálisan is elérhető. A booklet persze a zenekartól megszokott körültekintéssel összeállított, vaskos füzet, fotókkal roskadásig pakolva, illetve mintegy lábjegyzetként helyet kaptak a felvételhez kapcsolódó háttérinformációk is.

A mindössze 55 perces anyag a Shine On You Crazy Diamond nagyeposz első öt fejezetével indul, illetve az 1975-ös korongot még egy tétel, a címadó is képviseli a lemezen. A The Dark Side Of The Moonról és az The Wallról szintén két-két dal kapott helyet a knebworthi setlistben. Előbbiről a sláger, Money, illetve a korong egyetlen Wright szerzeménye, az A Great Gig In The Sky teszik tiszteletüket. Az 1979-es lemezről a másik nagy sláger, a Comfortably Numb és a Run Like Hell kaptak lehetőséget, az akkori utolsó nagylemez hírnöke pedig a Sorrow. A dallista alapján tehát Gilmouréknak nem volt céljuk átfogó képet adni, mindössze négy lemezt idéztek meg a terjedelmes életműből.

A fesztivál-jelleg indokolta a nagyobb tömegek által is ismert szerzemények szerepeltetését, azonban szokásuk szerint ügyeltek arra, hogy ha csak minimálisan is, de elkalandozzanak a lemezverzióktól. Felesleges leírnom, hogy az anyag fület gyönyörködtetően szól. A három zseni mellett egyébként a deszkákon olyan előadók tették tiszteletüket, mint a szaxofonos Candy Dulfer, aki Dick Parry témáját adja elő a nyitó tételben, illetve a Money-ban is szerephez jut. A másik nagynevű vendég, a billentyűkön közreműködő, többszörös Oscar jelölt és Grammy-díjas, néhai Michael Kamen. Természetesen további hangszeresek, illetve az elengedhetetlen női kórus tagjai is jelen vannak.

A Live at Knebworth értelemszerűen nem lehet olyan kultikus anyag, mint a késői Floyd korszak olyan dokumentumai, mint a fentebb emlegetett Delicate Sound Of Thunder, vagy a Pulse, azonban minőségét, kiállítását tekintve bátran odatehető a polcra az 1988-as és az 1995-ös élő anyagok közé!

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1616565816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum