A fővárosi bázisú Avatar zenekar 2006 és 2011 között volt aktív, ebben az időszakban két nagylemezük is készült. Mindkettő a HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg, így bő egy évtizede a lehetőségekhez képest széles körben elterjedt a dallamos metalban, avagy melodikus hard rockban utazó csapat neve.
A debütálás, a 2008-as évjáratú A szabadság felé egy nagyobb lélegzetű anyag volt, mely sikeresen idézte meg a nyolcvanas évek elejének billentyűközpontú hazai hard rockját, valahonnan a korai Edda, a Vikidál korszakos P. Box és a Tunyogi Péter-féle P. Mobil környékéről. A hangzást jelentősen befolyásolta, meghatározta Szepesi Richárd játéka, aki a dalszerzésből is kivette a részét. A második korong, a 2011-es Szívünkbezárva azonban már egy új billentyűssel, az azóta számtalan zenekarban feltűnt Szebényi Dániellel készült, a csapat pedig elmozdult az amerikai melodikus irány felé, beérkeztek a Journey, Night Ranger hatások, olyannyira, hogy a srácok egy magyar verziót is lemezre vettek Neal Schonék Separate Ways dalából.
Be kell valljam, hogy az utóbbi nyolc-tíz évben nem hallottam az Avatarról, a (volt) tagok ugyan feltűntek egy-egy zenekarban, de külső szemlélőként úgy tűnt, hogy az Avatar lefutotta a maga köreit és a srácok is elengedték a zenekart. Néhány hónapja azonban érkeztek az első hírek, hogy úton van a harmadik album, mely a felállást tekintve egyfajta visszarendeződés eredménye, ugyanis az alapnak tekinthető trióhoz, Moldován György Szabolcs énekeshez, Gellér Tamás gitároshoz és Paróczi Krisztián doboshoz ismét csatlakozott Szepesi Richárd. Az első lemezért felelős csapatból tehát csak Radnai Viktor basszusgitáros maradt igazoltan távol, aki időközben Angliába tette át a székhelyét, őt a friss lemezen Vincze Zoltán helyettesítette.
Ugyan a háttérben a munkálatok már a 2017-es visszatérő koncert után elindultak, de mégis kereken egy évtized telt el a Szívünkbezárva óta. Ricsi visszatérésével magam is egy visszatérést vártam a kezdeti Avatar vonalhoz, vagyis egy, a nyolcvanas évek szellemiségében íródott, szakszóval, "veretes" magyar nyelvű hard rock anyagra készültem. A szövegvilág egyértelműen ebbe az irányba is mutat. Érdemes fellapozni a bookletet, több dalszöveg ugyanis akár önállóan, versként is megállná a helyét.
A zene azonban korántsem egy szimpla hátraarc, a mai Avatar muzsikája leginkább az első két korong keverékeként írható le. Itt vannak a klasszikus, hetvenes éveket és a fent emlegetett magyar zenekarok egykori dolgait idéző billentyűfutamok mellett a modernebb hangszínek is. Ricsi jelenléte most is alapvetően határozza meg a dalok és a komplett lemez karakterét. Tomi gitárja pedig többször is (pl. a nyitódalban) olyan erővel dörren meg, mint ahogy a Whitesnake: Slip Of The Tongue korongján szóltak Adrian Vandenberg hathúrosai. Itt kell megemlítenem a Wisdomos Kovács Gábor nevét, aki a Blacksmith stúdióban olyan megszólalást hozott össze a fiúknak, aminek nincs rossz értelemben vett magyaros utóíze, sőt sokkal kellemesebb a fülnek, mint az utóbbi években jól megszokott Frontiers Records-féle sablonhangzás.
A ritmusszekció munkája is túlmutat a műfajban megszokott szimpla statisztaszerepen. A folyamatosság jegyében itt van egy önfeldolgozás, az első demó címadója képében (Forog a gép), illetve kapunk kilenc új nótát, melyek szövegei - ahogy már utaltam rá - a kollégák többségénél mélyebb gondolatokat rejtenek. A jól ismert többszólamú vokálok most is ülnek, elég csak a címadónak tekinthető Fényre várok dalt megemlítenem. A gitár-billentyű kettősre épülő középrész itt kísértetiesen idézi a Deep Purple: Perfect Strangers című klasszikusát. Az érzelmesebb hangvételű Karcolatok és a Hatvan gyertya tipikus magyar hard rock féllírák. A vásári magamutogatás helyett pedig most olyan dalok hordozzák magukon a magyarságtudatot, mint a Sámánének vagy a Sastestvér, de a borítón is ott vannak a kopjafa motívumok, illetve a középpontban a sas alakja.
Az Avatar visszatérését jelentő Fényre várva úgy lett vérbeli magyar hard rock korong, hogy közben nemzetközi színvonalon mozog, mely utóbbi alatt távolról sem az Allesandro Del Vecchio-féle tucatprodukciókat értem.
