Március 25-én jelent meg a brit alternatív rock együttes nyolcadik stúdióalbuma a Never Let Me Go. A lemezt 2019 és 2021 között rögzítették a srácok. Ez a Placebo első stúdióalbuma, több mint nyolc év után, és egyben az első olyan albumuk, amelyet duóként rögzítettek. A lemez remekül összefoglalja világunk jelenlegi állapotát, fájdalmát és minden néma sikolyát.

A Placebóval komolyabban az elmúlt pár évben ismerkedtem meg és rögtön szerelembe is estem a legtöbb dalukkal. Bár lehoz a zenekar sokszor az életről, mégis a 90-es és 2000-es évek egyik igen meghatározó zenekaráról beszélünk. Olyan remek dalok után mint az Every you Every Me, Running Up That Hill vagy a Meds után lássuk mit nyújtanak nekünk, immár csak ketten.

A lemez 57 perces és 13 dal kapott rajta helyet. Bajlós ez a szám? Aligha. 

Az indítás kicsit érdekesre sikerült számomra, a Forever Chemicals ugyanis kicsit úgy indul, mintha reggel kómásan egy vastelepről próbálnék kijutni. Azonban hamar egy nyugis kis chilles dalba csap át, hogy aztán visszatérjünk az erős hangszerelésre. Na, de mi ez az erős hangszerelés pontosan? Molko a dallal kapcsolatban elárulta, hogy ez volt az első daluk az albumról és az aláfestés eredetileg egy iPad-en lévő dobgéppel való szórakozásból indult, majd az így készült ütemek egy hárfára kerültek kis torzítással meg késleltetéssel. Szövegileg a dal többször át lett írva, eredetileg a rendőri brutalitás volt a témája, de aztán addig-addig lett finomítva, amíg egy kétértelmű mondanivalót kaptunk, amely a képzeletünkre van bízva.

A lemezről elsőre a Beautiful James-t hallottam, és mint kisiskolás az első tankönyvére úgy ugrottam rá amikor megláttam. Nem mondom, hogy először nem csalódtam, talán egy picit jobbat vártam, de újra és újra meghallgatva egész korrekt kis dal lett ez.

De ki is ez a James? "Nem tudom! Akárki, akit csak akarsz!" - mondja Brian Molko. Ő egyáltalán férfi? Rajtunk múlik, hogy ki a kedvenc Jamesünk: Ezeket a kérdéseket szeretném, ha az emberek feltennék maguknak.

A Hugz talán egy átlagos Placebo szám. Az önutálatról szól , hangzásában kicsit brutális és pörgős. Érdekesség a dallal kapcsolatban a refrén amelyről inkább beszéljen Molko (nekem nagyon tetszenek ezek az érdekességek):

A hug is just another way of hiding your face

A kezdeti inspiráció a Doctor Who-ből származik, mert Peter Capaldi egy sort mond, amikor megöleli a társát, aki ölelést akar, ezért megöleli, de azt mondja, hogy ez csak egy módja annak, hogy elrejtsd az arcodat. És amikor először láttam a Doctor Who epizódját, azt mondtam, hogy oké, köszönöm, tudod, ez tökéletes, ebből egy dalt fogok csinálni. Az ölelés csak egy másik módja annak, hogy elrejtsd az arcod. Ez a fajta kettősség az, ami számomra érdekes, tudod, egy aktus, ami intimnek van szánva, egyben arról is szól, hogy elrejtsd magad." - Brian Molko

A The Prodigalt hallgatva igencsak Déjà vu érzésem volt. Rögtön utána is néztem a dalnak és bizony ez eredetileg szándékosan hasonlított a Where is my mindra a Pixies-től. Bár igyekeztek átdolgozni és végig vonósok vezetik a dalt , de az alap megmaradt. Így is kitűnik a lemezről, egyedi rajta hangzását tekintve, de akkor is másolatnak hat sajnos.

Másik már korábban kijött és általam kedvelt track, a Surrounded by Spies. Itt kezdtem el nagyon várni az új albumot. Igazi Placebo érzést keltett benne, amikor először meghallottam. Rátapintottak szerintem arra amitől sokan megszerették őket. 

Ez egy igaz történet, amelyet a paranoia, a modern társadalom értékei iránti teljes undor és a megfigyelési kapitalizmus istenítése szemüvegén keresztül mesélek el.

- olvasható Molko dalhoz fűzött magyarázatában. 

Egy minimalista igazi Palcebós dal után a Weezer féle pop-punk Try Better Next Time egy pillanatra talán komikusan is hat, azonban a mondanivaló itt is igen komoly. Egyszerre dob fel és hoz le az életről, de hát ezért is szeretjük őket.

Én ha nem tudok aludni zenét hallgatok, Molko pedig dalokat ír. A Sad White Reggae is egy ilyen álmatlan éjjelen született amely egyfajta tisztelgés a Police zenekar előtt. Emlékeztek azokra az időkre amikor azzal volt tele az internet, hogy aki jógázik az démonokat idéz? Na valahogy eljutott hozzájuk is ugyanis a Twin Demons ötlete egy joga órán született. Igazi rockos dal a lemezről, amelyre szükség is volt már az előző dalok hangzása után.

A Chemtrails-t teregetés közben hallottam először és azon kaptam magam, hogy teljesen magával rántott és boldogan vitorláztam a dal keltette hullámokon. Erre volt szükségem, ez a zene valami manna volt számomra és egyből kedvencek közé került. Pedig szövegét tekintve arról szól, hogy Molko a Brexit miatt elhagyta Angliát és minden ezzel kapcsolatos haragját ebbe a dalba töltötte.

A Went Missing inkább egy zenei aláfestéssel ellátott beszéd. Nem csak egy dal. Egy elbeszélés. Ebbe a dalban Molko a függőségeiről mesél nekünk, arról, hogy ezek hogyan alakították az életét és a kapcsolatait. Mi csupán betekintést nyerünk általa abba, ami a lelkében zajlik. Minden tiszteletem azért, hogy tud róla beszélni és küzdeni ezekkel a dolgokkal, legalább a dalszövegeken keresztül.

Nem untatok senkit tovább, bár ha maradtál eddig, azt köszönöm! A záró track a Fix Yourself. Ez is egy bekaphatja a világ dal, amit nekem írtak, legalábbis a mondanivalóját. Ezzel a dallal nagyon tudok azonosulni. Dallamra és hangszerelésre nem nagy eresztés, sőt annyira nem is tetszett, de az, amiről szól, a polgári képmutatásról arról, hogy elavult társadalmi normáknak és erkölcsöknek próbálunk megfelelni, tönkretéve ezzel egymást, na az betalált nálam.

Összességében Placebót akár csak kedvelőknek ajánlott, ismét egy jó lemezt kaptunk. Értékelni viszont nem könnyű, mert az a bizonyos léc igencsak magasra lett téve a korábbi albumokkal. Így hát: