Az ipari metal legjobb korszakában voltam tinédzser, ezen belül is az NDH (=Neue Deutsche Härte) felfutásának idején és tisztán él bennem a 25 évvel ezelőtti pillanat, amikor először ismerkedtem a Die Krupps, a KMFDM és persze a Rammstein zenéivel. Így talán fel tudom vezetni azt, hogy mennyit jelent számomra a Rammstein zenéje és hogy a német hatosfogat diszkográfiájában a Herzeleid és Sehnsucht milyen kiemelt helyen van nálam. A többi nagy, 90-es évekbeli kedvenc szinte azóta el is süllyedt, vagy legalábbis szundi módba tette magát, de a Rammstein nem. Hozta az albumokat, szépen sorban. Bár az utóbbi Deutschland fémjelezte, cím nélküli lemezre tíz évet kellett várni és nálam nem is váltotta be a reményeket, az a lemez lóg ki nálam leginkább az életműből. Terv szerint azt az albumot turnézták volna rommá, de a koronavírus járvány jött és felülírt mindent. A zenekar tagjai otthon maradtak és kiírtak magukból egy lemeznyi dühöt, vágyat, aberrációt és fájdalmat.
Korábban sem volt ez máshogy. Minden lemezen megvoltak a társadalomkritikus, elvont témák, az arcpirítóan polgárpukkasztó dalok/videók és azok az el(vagy el nem)fojtott, mélyről hozott traumákból táplálkozó szövegek, amik fájdalmasan tudják megmarni az ember lelkét. Essünk rajta túl gyorsan: ez egy ötcsillagos album! És hogy ez miért lett ennyire fasza a Zeit album? Fogalmam sincs. Első hallgatásra is éreztem, hogy ez nagyon ül, de a bennem élő hisztis tini azt üvöltötte, hogy ez nem lehet jobb, mint a Sehnsucht! Pedig de! 55-60 éves faszikről van szó, akik ennyi idősen szépen hozzák a tempós ipari metal követelte riffeket és igen, lehet károgni, hogy ezerszer hallott panelek köszönnek vissza, mégis minden hang és riff ott és annyi ideig van jelen, hogy nem kínos, nem túl sok. És erre az alapra jönnek rá Lindemann szövegei, vagy inkább versei.
Mindig is erős volt a Rammstein szövegfronton, Lindemann agyas szóvirágai, vagy éppen blőd egyszerűségében zseni mivoltában, de valahogy a Zeit album minden egyes során érződik, hogy ez a két éves időszak erősen megnyomta a tagok lelkét. Igen, még akkor is így gondolom, amikor az OK a tracklisten azt jelenti, hogy Ohne Kondom és a Dicke Titten szövegét nem fogják a német általános suliban oktatni (bár, hogy üvölteni fogják a kölkök, az kurvaélet), de egy pillanatra maradjunk a komolyabb oldalon. Ugyanis a lemez hangulata három dalt leszámítva igencsak mély és melankolikus. Az elmúlással viaskodó, öregedő ember lelkét tépő gondolatok visszhangzanak a Zeit címadó dalában. Fájóan kijózanító a Meinen Tränen sötét hangulata, ami az anyját elvesztő, az utolsó pillanataiban mellette lévő fiáról mesél, de valahogy érezni ebben egy másik réteget is, amiben vádolja az anyát. Ijesztő, hogy milyen (fel nem dolgozott) traumákat cipelhet az ember, aki az Angst szövegét kiadta magából, benne a Fekete Ember meséjéről, ami még ennyi idősen is kísért. A Lügen autotune-os lüktetése is igazán meglepő, de mégis nagyon is ideillő és élhető lüktetése lemeznek. És hogy a fent említett három dalnak tényleg helye legyen, a Schwarz pusztító mélysége és Giftig szaggató dühe kell.
Mintegy feloldásként hat, a gőz kieresztése a Zick Zack, és az OK szerelemről, mit szépítsük, a dugásról írt agymenéseiben, amit talán a hosszú bezártság is ihlethetett, de tagadhatatlanul Lindemann keze munkája. És a vicces az, hogy ez simán értelmezhető negatív előjellel is, amikor a zenitjén túli férfi ember kérkedik a férfiasságával, ami múlni látszik. A hármas mégis legnagyobb húzása a Dicke Titten, ami nagyjából Dolák-Saly Róbert Párkeresője óta a legjobb ilyen témájú stílusgyakorlat. Persze a refrén nem szép, leginkább türhő (habár az alaptézissel messzemenőkig egyetértek;)), de ahogyan a verze részekben egy hölgyre váró, magányos és társra vágyó férfit mutat be, igazán viccesen zseniális. De ahogy az lemez íve is a végére mégiscsak lehangoltabb, igazából a három falloszhoz írt óda inkább csak sebtapasz, púder, ami elfedni igyekszik az idő múlásával és az elkerülhetetlennel való kétségbeesett hadakozást, majd a belenyugvást.
Régen szerettem ennyire Rammstein albumot. Mindegyik pörgött annak idején sokat (talán a Deutschland nem, az nem jött be), de a Zeit lemezen helyére került újra minden. És igen: hatvanéves ember nem ír egy új Sehnsuchtot, de releváns és önazonos lemezt lehet, és ezt sikerült most a Rammsteinnek kigurítania. Ha a Zeit dalait valamikor a közeljövően élőben látnám - remélem, hogy így lesz -, elhinném, hogy a gondolatok és akik a színpadról ezt prezentálják, hitelesek és időszerűek.
Mindenki rühellte és szívből gyűlöli a Covid-19 okozta pandémiát, de ha van valami apró hozadéka ennek az egész szarnak, akkor ez a lemez az lehet - igaz, hogy sajnos Lindemannak és a Rammstein többi tagjának ezért mélyen a lelkébe kellett nyúlni és a felhozni onnan a mocskot és a fájdalmat.
