Oda vagyok az instrumentális zenékért, mert egy sokkal nehezebb terep. Nagyon jól meg kell találni az arányokat, hogy mi az, ami még izgalmas és mi lesz az, ami már túl sok. Ennek a rajongásomnak köszönhetően, mindig örömmel vetem bele magam az ilyen zenekarok munkásságába. Nagy reményekkel vágtam neki a Najing bemutatkozó anyagának is.

A zenekar a trió felállást alkalmazza és meglepő módon Olaszországból származnak. Mostanában több olasz illetőségű zenekarral is találkozom. Ők Pisa városából származnak és mindösszesen két éve zenélnek együtt a srácok. Érdekes, hogy tényleg ez az olasz levegő, hogy táplálja az instrumentális zenét játszó bandákat. Amennyire rá pörögtem a L'ira Del Baccano muzsikájára, annyira magába szippantott a Najing is a self titled albumával. A srácok nem azt a könnyen megközelíthető, barátságos zenét játsszák, mint a már említett társuk a színtérről. Sokkal inkább azt mondanám, hogy a Russian Circles sötétebb énjét testesítik meg. Ami nehezítő tényező a srácok esetében, hogy csak hárman vannak, így még inkább profinak kell lenni, még jobban figyelni kell a másikra és a zenére. De ezt remekül megoldották. Annyira jó albumot hoztak össze, annyira vonszol magával, és nem akar elengedni, csak a legvégén taszít a mélybe a sziklaperem széléről. És miközben zuhansz csak a gondolataid maradnak meg. Kegyetlen egy alkotás, jelen felállás szerint ott van a helye az éves TOP 10-ben. Érdemes figyelni őket, hiszen nem tartom kizártnak, hogy pár év és hasonló sikereket érnek el, mint a Russian Circles.