Az Amalie Bruun által 2014-ben életre hívott Myrkur legújabb anyaga a Spine október 20-án jelent meg. A bátran kísérletező, saját útját járó művésznőnek az előző, 2020-ban kiadott Folkesange óta gyermeke született, így talán nem meglepő, hogy a Spine fő témaköre az anyaság megélése lett.

Számomra izgalmas kérdés volt, hogy zeneileg vajon visszatér-e a Myrkur black metal gyökereihez, mint a debütáló M (2015) és a Mareridt (2017) albumokon, vagy a Folkesange folytatását hallhatjuk majd, ami lényegesen lágyabb volt, mint a korábbi munkái. Bár az új lemez a maga 33 percével kissé rövid, úgy gondolom, hogy mégis sikerül mindkét világ egyedi keverékét megalkotni, ugyanakkor váratlan elemekkel kiegészítve egy hangzásban gazdag zenei utazásra hívni a hallgatóságot.

A viking hagyományok természetesen itt is visszaköszönnek és nyomot hagynak már rögtön a misztikus és szertartásos Bålfærd intronál – egyébként viking temetést jelent – majd a My Blood Is Gold és a Menneskebarn esetében is érzékelhető folk hatás.

Az új anyagról előbb a finom szinti elemekkel és fülbemászó refrérennel, a pop/rock határon mozgó Like Humans, később pedig a meglepően fordulatos, néhol a nyolcvanas évekre emlékeztető skandináv pop és heavy metal ötvözet Mothlike adtak előzetesen betekintést a rajongóknak.

A folytatás sem ígér mást, mint rendkívül összetett dalokat, amik csak úgy, mint az életben gyorsan irányt és sebességet válthatnak. Ahogy nincs két egyforma Myrkur album, ez az új lemez minden dalára is vonatkozik. A lemez közepén a melankolikus és érzelmes My Blood is Gold visz le a mélybe, majd a címadó Spine a felemelkedés lehetőségével ajándékoz meg minket. A dal egyre erőteljesebbé válik, a végére némi metal hangzást is kapunk a gitárok és a dobmunka révén. Jó kis alapozás a Valkyriernes Sangnak, az egyetlen szám a kilencből, amit a Amalie az anyanyelvén énekel. Ez egyébként határozottan jó húzás volt és talán a korai Myrkurt idéző torzított riffek és blast beatek elégedettséggel töltik el azokat is, akik a formáció régebbi munkásságának rajongói.

A Blazing Sky-t hallgatva, maradt azért némi black metal érzet, de ahogy már megszokhattunk, ezen a lemezen semmi sem az, aminek látszik… ahogy megérkeznek a pszichedelikus gitárdallamok a hetvenes évek hard rock hangulatából is kapunk egy kis ízelítőt. Érdekes és izgalmas a különböző dinamikák és hangzások egymás mellé helyezése.

A végén Devil in the Detail jelentősen lelassítja a tempót és jól érzékelteti, hogy Bruun éneke mennyire erőteljes. A hangszerelés pedig tökéletesen megteremti azt a hangulatot és érzelmeket, amelyekről Amalie énekel. Egy altatódal a Menneskebarn megnyugtató lezárása ennek a különleges utazásnak Amalie Bruun lelkében.

Visszatekintve erre a zenei élményre, a különböző klasszikus hangszerek használata, a folktól a black metalon át, a popos elemek megjelenéséig engem többszöri hallgatásra késztetett. Talán az album egyetlen hibája az, hogy túl sok zenei stílus és hangszer jelenik meg egyszerre és olyan érzésem van, mintha ebbe a kicsit több, mint fél órába mindent bele kellett zsúfolni. Valószínűleg nem ez a lemez lesz az, ami aktiválja az adrenalint, mert egész más a célja és a hangulata. Ettől eltekintve egy igazán igényes és magával ragadó megemlékezés lett az anyaság során megélt mélységekről és magasságokról.

Mindazonáltal az itt felsorakoztatott hatalmas zenei paletta bizonyítja, hogy a Myrkur szolgálhat még meglepetésekkel a jövőben.