A soproni Innistrad inkább tűnik egy baráti társaságnak, mint egy szimpla zenekarnak. A 2016-os alapítás óta nem voltak jellemzők rájuk a tagcserék, a 2019-es A hatalom figyel című bemutatkozást rögzítő ötös felállása pedig minden ponton megegyezik az idén tavasszal befutott folytatást jegyző társasággal.
A basszusgitáros Lőrincz Zoltánt, és az egyik gitárost, Lőrincz Ádámot ráadásul apa-fia alapon vérségi kötelék is összeköti. Ezen a ponton akár azt is írhatnám, hogy ez a bizonyos kötelék az ötös minden tagját a magyar power/thrash metalhoz láncolja. A srácok nem akarják újra feltalálni a műfajt, nem kívánnak sem a legtechnikásabbak, sem a legkeményebbek lenni. A zsáner hazai hagyományaihoz viszont foggal-körömmel ragaszkodnak.
Sopron és a thrash metal kapcsán aligha akad bárki, aki elsőként nem a Moby Dick nevére asszociál. Az Innistrad esetében pedig szintén a Moby Dick az origo. A hangzás, a zenei oldal, a dalszövegek, a vokálok, szóval lényegében minden körülmény és összetevő Smiciék világát idézi. Tehát ha Moby Dick rajongónak vallod magad, illetve – hogy továbbra is Sopronnál maradjunk – kedveled a Bloody Roots zenekar két eddigi lemezét és/vagy az Akela albumok is gyakori vendégeid, gondolkodás nélkül rámehetsz a Nincs megváltás korongra is, a csalódás kizárt.
Az ötös egyébként ezúttal is hazai pályán, Smicinél (de nem vele), az MD Stúdióban rögzítette a dalokat, csak a keverés folyt házon kívül, a szolnoki Denevér Hangstúdióban. A négy évvel ezelőtti A hatalom figyel lemezhez viszonyítva, az akkor kijelölt irányhoz képest az idei korongon sem történt számottevő elmozdulás, gyakorlatilag a nyolc friss dal bármelyike szerepelhetett volna az első anyagon is. Zoli és a vokálokért felelős Unger János az előző anyag szövegeinek írásakor sem törekedtek a burkolt megfogalmazásra - az ottani záró darab, a Menekültek a lehető legkategorikusabb véleményt formálta meg. A recept ezen a téren sem változott, talán csak annyiban, hogy most az összes dalszöveg az elmúlás témakörével foglalkozik.
A fő zeneszerző, Kassai Ádám az egyszerűség, az átlátható dalszerkezetek híve, a cél bizonyára mindig az, hogy a riffelős nóták a klubkoncerteken egytől egyig odavágjanak. Az Innistradnál a thrash-t meghatározó tempó-súly párosból egyértelműen az utóbbi tényező élvez elsőbbséget. Ennek a kijelentésnek a lemezt lendületesen nyitó Átkozott jel kapásból ellent is mond, de a korong összképe mégis ebbe az irányba mutat. Második nekifutásra sem történt elmozdulás a harminc perc körüli menetidő környékéről. A változás/fejlődés elsősorban a szólóknál érhető tetten; a két fiatal gitáros most jobban odafigyelt ezekre is. Az Ugyanazok című nótában pedig az Ádámok groove-os, modern metalos riffekkel dobálóznak, majd a dal utolsó harmadát egy melodikus szólóbetéttel dobják fel. A tőlük szokatlan Elmúlás pedig egy rövid kitekintés a dallamosabb irányba. A vokálok terén is akad némi változtatás, János hozza a bevett karcos témáit, de színező jelleggel extrémebb hangok, a címadó nótában és a záró Űz az észben akár black metalos rikácsolások is lemezre kerültek.
Annak, akinél a thrash metalba csak a germán vagy az amerikai irány, netán kizárólag a technikás vonulat fér bele, felesleges próbálkoznia az Innistrad második lemezével. Aki viszont éli a riffelős hazai power/thrasht, élőben is könnyen belefuthat a csapatba, hiszen szinte folyamatosan járják a klubokat, időnként pedig a határokon túl is tiszteletüket teszik. Amit ebből az ízig-vérig magyar power/thrash-ből 2023-ban még ki lehet hozni, azt az Innistrad meg is tette.
