Vannak hazánknak olyan zenekarai, előadói, ikonikus alakjai, akikre masszívan számíthatunk bármikor. Pontosabban…, bármit tesznek azt nyálcsorgatva figyeljük és alig bírjuk kivárni, hogy újra halljunk tőlük valami újat. Pontosan ilyen zenekar a Watch My Dying is, akik az elmúlt huszonnégy/huszonöt évben bebetonozták magukat a fémes magyar köztudatba. Nyolc év után itt van a zenekar negyedik teljesértékű albuma, az Egyenes Kerülő.

Hihetetlen belegondolni, hogy a legutolsó WMD nagylemez is 2016-ban jelent meg. Ehhez képest nem nagy dolog, hogy a legutolsó stúdió album óta eltelt tizennégy év, ugyanis a Moebius 2009-ben látott napvilágot. Mondjuk legalább elmondhatjuk azt, hogy a zenekar követi a nagy nemzetközi sztárok példáját, hiszen a Tool utolsó két albuma közt is ennyi idő telt el. Ez már lehet egy előjel, hogy a negyedik albumot (három a magyar igazság, egy a ráadás) szeretni fogjuk. Gaobr elmondása szerint, igyekezett letisztultabban, sallang mentesen fogalmazni a szövegek terén, amit aztán a végén véghez is vitt. Jogos, hiszen az agyoncsavart szavakat sem lehet a végtelenségig tolni, ahogy Pálinkás Tamás se tette egy idő után, pedig ő ezeknek tényleg nagymestere. A hangzás sokkal letisztultabb, mint korábban, ami Bőcze Zsolt művészúrnak köszönhető. Mondhatjuk azt is, hogy a WMD ezúttal hat tagúvá avanzsált, hiszen Zsolt simán tekinthető ez esetben plusz egy főnek, akit a lagzira is magával vinne az ember.

Mit kell amúgy várni az embernek egy ilyen albumtól? Várod az őrült témákat, amik lassan két évtizedesek? Várjam ugyanazokat az elsőre érthetetlen szövegeket? Várjam azt, hogy megint alkotnak valami olyat, ami totál megváltoztatja bizonyos dolgokhoz való hozzáállásomat? De egyáltalán, tud-e a zenekar még olyat, mint mondjuk tizenegy évvel ezelőtt (basszus…régi a 4.1)? Vagy ne várjak semmit, hiszen korosodik mindenki, meg lássuk be, hogy szépen lassan a hazai színtérből mindenki kiszeret valamilyen módon. Tényleg nem tudom, hogy mit is vártam, de az egyértelmű volt, hogy a zenekar iránt érzett tiszteletből a vinylt egyből előrendeltem.

Ahogy pedig közeledett a szeptemberi megjelenés, a zenekar elkezdte csepegtetni az információkat az új anyagról. Legalábbis két új dalt kaptunk viszonylag nagy szünettel a megjelenések közt, így mindenkinek volt ideje barátkozni a Napköszőrűvel, az album megjelenéséig pedig volt idő a Fedetlen Lépés csoszogott előttünk, de ne siessünk ennyire előre.

A tizenegy tétel közül három átvezető van a lemezen, így igazából nyolc dallal lettünk gazdagabbak 2024-re. Az albumot és az új érát megnyitó Egyenes Kerülő-re az volt az első gondolatom, hogy hű a nevéhez. Egyenesen megkapjuk a WMD vastag hangzását és azt a hangulatot, amire vártunk ennyi évet, de ehhez egy kis kerülőt kell tenni, hiszen az első két perc maga a kerülő. Gaobr meggyőző, duplázott éneke továbbra is elvarázsolja a hallgatót, noha érdekes, hogy ezen a lemezen inkább a mélyebb tartományokat mozgatja ki a torkából, elmaradnak most azok a tipikus magas ordítások a háttérben. Mondjuk ezt az állításom cáfolja egyből a Kopogtatni Egy Tükrön, ahol hallani a klasszikus ének stílust is. Nagyon tetszik a lemezzel kapcsolatban, hogy Márk visszahozta kicsit azt a hangulatot, ami a Fényérzékeny idejében is megvolt a zenekarban, előszeretettel használja a tamokat, ami számomra nagyon szimpatikus.

A zenekar azonban nem a múlt felé kacsingat a lemezzel, hiszen felfedezhető rengeteg sample is, amik erősítik csak a hangzást. A Jobb Nap úgy Sem Lehet egy becsapos szerzemény, mert már várnám az ordítást, de nem történik semmi. A Napköszörű egy érdekes szerzemény. Külön dalként nekem nem tetszett. Nem adta ki azt a teljes egészet úgy, mint amikor körülötte van a többi dal is. Most azonban megterítették  teljesen az asztalt és így totál más megvilágításba került. A Zuhogó Testeknél, azaz az ötödik dalnál kezd kirajzolódni, hogy tényleg miért is volt fontos Bőcze úr munkája. Minden tiszteletem a zenekaré, de Zsolt olyan módon tudta újraértelmezni a hangzást, amire a srácok házon belül, szerintem már nem lettek volna képesek. Akkor sem lett volna rossz ez a lemez, hiszen a dalok nagyon jók, de benne van az a külső fül/szem, ami hozzá tudja pattintani azt a pluszt, amitől tényleg azt tudom mondani, hogy a WMD újra aktuális és újra erős!

Habár tudjuk mind, hogy a megfelelő pillanat nem létezik, mégis azt érzem, hogy az elkövetkező időszak eléggé jó lesz a zenekar számára. Ritka az, hogy X éves zenekaroktól ennyire összetett, kerek lemezt kapjunk. Az sem elhanyagolható tény, hogy a Watch My Dying maga mögött hagyta a sallangot, a megszokott dolgokat, nem ült bele a kényelmes kis fotelba hátra dőlve, hogy “jó lesz az úgy is” Sokkal inkább előre lépett szem előtt tartva azt, hogy mik az erősségeik és mik a lehetőségeik. A Minden Rendben is tökéletesen leképezi ezt, ahol az elektronikus cuccokat a zenekar is beépíti a dalokba. Igaz, hogy ez nem újkeletű, nem is úgy akarnak tetszelegni, mintha ők csinálnák ezt először. Megint csak megy a respect szó a jegyzetfüzetbe a hallgatás alatt. A Csontfehér az intrójával akár a Dűne filmben is megállhatná a helyét, pláne milyen érdekes lenne, ha egy ilyen szerzemény csendülne fel a filmben, nem? A Mindenáron A Béke Se Kell, illetve A Sötétség Legalján szerzeményeket azonban már feleslegesnek tartom ekkor. Koncerten tök jók lehetnek, hogy két dal között Gábor is tudjon orrot fújni, vagy egy kis levegőhöz jutni, de így a lemezen én feleslegesnek érzem mert nem dob hozzá annyit a hangulathoz, hogy azt mondjam, hogy nem tekerem tovább. A Fedetlen Lépés a lemez egyik legjobb dala a számomra. Benne van minden amire csak várhattam. Nem is akarom boncolgatni ezt a dalt mert szerintem mindenkinek mást jelent majd a szöveg. Az Utolsó Fejezet hangulatában és hangzásában is megidézi a Háttal Álmodót, ami nagy favoritja a közönségnek. Így esélyes, hogy az akusztikus gitáros szerzemény is tetszeni fog az rajongóknak.

Összességében el lehet mondani, hogy a Watch My Dying tisztességgel öregszik, nincs mit szégyellniük. Jól tudják magukat pozicionálni, pontosan tudják, hogy a zenekar történetébe mi fér bele és mi nem. Így egy újabb remek lemezzel gazdagodott a hazai metal történelem. A Fényérzékeny sikereinek útján lépked tovább az Egyenes Kerülő, ami azért nem kis szó.