RockStation

RockNuggets Vol181./ Girasol Blues - Girasol (2024)

Szomjoltó a kánikulában

2024. július 18. - KoaX

a0435490681_10.jpg

Dél-Amerikába utazunk, hogy egy újabb argentin zenekar mutathassa meg nekünk, hogy mit is tudnak valójában. Érdekes ez az ország, mert minden évben fel-fel bukkan egy-egy zenekar, de igazi áttörő sikert még nem tapasztaltam. De vajon most a Girasol Blues-nak sikerül ?

Tovább

Kezelésbe vette a Barbie film egyik központi dalát a Gwar

gwar_2022.jpgA Barbie film a tavalyi év egyik központi filmalkotása lett, persze szigorúan az Oppenheimerrel karöltve. A csudimudi rózsaszínség mellett némi társadalomkritikát is megfogalmazó alkotás megjelenésének első évfordulójához közeledve a Gwar fogta és kifacsarta a film egyik nótáját, az I'm Just Ken-t és jó szörnyszokáshoz méltóan még nem kevés trutyival meg is erőszakolta azt. A végeredmény az alábbi.

Tovább

RockNuggets Vol180. / Alexvs - String Burner

Ebben a hőségben a húrok is égni fognak

a2848304428_10.jpg

Az egyszemélyes projektek virágzását, aranykorát éljük, hiszen pár tízezer forintból bárki tud otthon stúdiót varázsolni magának. nagyon helyes is, hogy sokan így állnak hozzá, mert rengeteg remek album születik így. mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mikor bukkan fel valami új, amire csorgathatjuk a nyálunkat, mint most például a String Burner.

Tovább

Már hétszázötven héten volt ott a Billboard 200-as listáján a Metallica fekete lemeze

metallica91.jpgMár hétszázötven hetet biztosan ott figyelt a Billboard listáján a Metallica fekete lemeze. A kétszáz legjobban fogyó albumot felsorakoztató listán eddig három másik korong hozta ezt a szintet, ezek a Pink Floyd Dark Side Of The Moonja (kilencszázkilencven hét) Bob Marley Legendje (nyolcszáznegyvenhárom hét) és a Journey Greatest Hits albuma (nyolcszáztizenhárom hét) voltak. Ez a statisztika is alátámasztja Jason Newsted korábban adott interjújának állítását, miszerint neki a zene már csak szórakozás, ő lazán megél a black album jogdíjaiból. Valljuk be, megérdemelten!

Mennyi? Harminc! avagy Marcsi visszatér

Beszámoló a Rockmaraton Fesztivál első és harmadik napjáról

_zs_9126_eredmeny.jpg

A kerek évforduló mindig, mindenki életében kiemelten fontos esemény. Nincs ez másként egy fesztivál esetében sem. A harmincadik Rockmaraton eredetileg 2020-ban került volna megrendezésre, a koronavírus azonban elkaszálta, és egészen az idei esztendőig kellett várni, mire végre ismét talpra áll a túlzás nélkül évtizedes hagyománnyá nemesült szabadtéri mulatság.

Tovább

Kibővített Twelve Foot Ninja klip jöhet?

tfn_2021.jpg

El kell keseríteni a rajongókat, nem új dallal jelentkezik a zenekar, hanem a 2021-es VENGEANCE lemez nyitódalának, a Start The Fire-nek három éve kiadott klipjéből készítettek egy kibővített videót, ezt a tovább gomb használata után találjátok. Ezen felül van egy jó és egy rossz hírünk a zenekar kedvelőinek: a múlt héten kiadtak egy akusztikus lemezt, viszont egyben a feloszlásukat is bejelentették, így élőben már biztosan nem lesz hallható egy daluk sem. Kár értük, kiváló ügynökök voltak!

Tovább

Nine Inch Nails bakancs jöhet?

nine-inch-nails-2018.jpg

Idén ünnepli harmincadik évfordulóját a Nine Inch Nails The Downward Spiral albuma és a zenekar nem áll le az ünnepléssel. A világ talán leghíresebb bakancs gyártójával a Dr. Martens-szel szűrte össze a levet a zenekar, hogy kiadjanak pár ünnepi lábbelit. Összesen három típus jelenik meg a zenekar égisze alatt. Na, ki fogja ebben várni az őszt?  A bakancsokat megtalálod a cikk további részében.

Tovább

The Amity Affliction: klasszis lemezével tér vissza az ausztrál metalcore csapat

taa_1_by_tom_barnessmall.jpgSok év után tér vissza augusztus 6-án Budapestre a The Amity Affliction. A rajongóival különösen szoros kapcsolatot ápoló ausztrál metalcore csapat ezúttal is az Akvárium klubban játszik, de most headlinerként, lejátszva az idén 10 éves Let The Ocean Take Me összes dalát. Az ausztrálok előtt az amerikai Emmure és a német Blacktoothed szerepel.

Tovább

Kissin’ Dynamite – Back With a Bang (Napalm Records, 2024)

Premium Arenarock aus Deutschland

kd_bwab_cover_3000x3000.jpeg

Németország első számú arénarock csapata bő két év után jelentkezett friss nagylemezzel. A 2022-es anyagukat annak idején még az év végi toplistámra is beválogattam, így komoly elvárásokkal, ugyanakkor pozitív attitűddel közelítettem a Back With a Bang albumhoz.

Tovább

Nézz be a Metallica Black Box Lounge-ába!

metallica_master.PNG

A Metallica bármit tesz azt kíváncsiság fogja fogadni. Már több zenekar bevezette, hogy a koncertjük előtt a történelmüket bemutató kiállítást lehet megtekinteni. Az egyik tökéletes példa erre a Ghost, aki a halott pápáit és a történetét mutogatja, meséli el a koncertek előtt azoknak, akik megfizetik ennek az árat. A Metallica is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, aki nem rest kifizetni a borsos összeget, az megtekintheti egy-egy ital mellett, hogy min is mentek keresztül James-ék az évek alatt. Természetesen van videónk róla, így nem kell fizetnetek érte, ha egy koncertre tévednétek.

Tovább

Angol nyelven, Hansi Kürsch-sel közösen is kiadta a előző lemezének címadó dalát a Saltatio Mortis

saltatio2024.jpgA Finsterwacht című albumuk névadó dalának angol nyelvű újrakiadásával ünnepli a nevezett lemez németországi első helyezését a Saltatio Mortis. A közel kilenc perces számot a nyelvváltoztatás mellett igyekeztek még különlegesebbé tenni, így a Blind Guardian énekese, Hansi Kürsch és a Prágai Filharmonikusok is tiszteletüket teszik benne. Az eredmény? Már mutatjuk is!

Tovább

Impostor Syndrome – pörgős nyári single és friss hírek a Crashlandertől

crashlanderimpostor.jpgA 2023-as „Last One Out Turns Off The Light” c. EP után a Crashlander egy friss dallal erősíti 2024 nyarát és saját felhozatalát. Az „Impostor Syndrome” egy 2010-ben készült homedemóból indult, ami most a legutóbbi kiadványt követő első tétel a készülődő friss anyagok sorában.

Tovább

Szimfonikus elektro-metal Felvidékről - Megjelent a Storyum első magyar nyelvű albuma

storyum.jpgA bő egy évtizede indult - viszontagságokkal tarkított esztendőket is maga mögött tudó - Storyum három angol nyelvű album után az első magyar nyelvű nagylemezével jelentkezett. A felvidéki zenészekből álló szimfonikus elektro-metal formáció 12 tételes, Álmokon át címet kapott anyagának zenei része a csapat rajongói számára ismerős lehet - a tavalyi Freedom LP dalai kaptak magyar szövegeket, plusz felkerült bónuszként a korongra a Magyar Kézilabda Szövetség számára írt Köztünk nincs határ is. (fotó: Sidó Rebeka)

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum