A Soilwork és Arch Enemy tagok által létrehozott, ám az anyazenekaroknál lényegesen finomabb és dallamosabb, az 1970-es és 80-as évek pop és rock muzsikájából bőven merítő, vizuálisan is azt a kort idéző The Night Flight Orchestra január legvégén jelentkezett új anyaggal. A Give Us the Moon címet viselő album minden eddiginél hosszabb szünetet követően érkezett végre-valahára. A kihagyás nagyrészt az egyik alapító, David Andersson gitáros 2022-ben bekövetkezett halálának tudható be. Björn “Speed” Strid énekes és társai azonban új erőre kaptak, amiről a friss dalgyűjtemény mellett a február 13-i budapesti koncert – helyszín: a Dürer Kert – is meggyőzheti a hazai tábort. Björnnel röviddel a hivatalos megjelenés előtt ültünk le beszélgetni.

A Give Us the Moon immár a hetedik TNFO album a sorban a 2007-es megalakulás óta.

Björn: Igen, és ez egészen hihetetlen. A kezdetekben egyszerűen csak írtuk a dalokat, és bele sem gondoltunk abba, hogy egészen idáig juthatunk ezzel a zenekarral, annyira friss volt az élmény. Ehhez képest felléptünk a KISS előtt a két utolsó svédországi koncertjük alkalmával. Ha nekem ezt jósolja valaki a legelején, azzal rendeztem volna le, hogy biztosan viccel.

Ez az első anyagotok, amelyen a Soilwork bőgőseként is ismert Rasmus Ehrnborn gitározik, igaz?

Björn: Így van, viszont már koncertezett velünk. Miután David elhunyt, szükségünk volt némi időre, mire összeszedtük magunkat és újra élvezni tudtuk a zenélést.

Engem ugyancsak sokkolt a halálának a híre. Azért is, mert annyira váratlanul ért. Van-e olyan szám a Give Us the Moonon, amely még az ő kézjegyét viseli?

Björn: Egyetlen ilyen szám került fel a lemezre, a Like the Beating of a Heart. David elvesztése után úgy voltunk vele, hogy induljunk tiszta lappal és álljunk talpra. A The Sensation nótát már azután írtuk, hogy David eltávozott közülünk. Azzal a dallal előtte tisztelegtünk, viszont igen hosszú idő telt el a szám elkészülte és a mostani album formába öntése között. Ráadásul a The Sensation még a Nuclear Blastnél jelent meg, mi pedig mindeközben kiadót váltottunk, és a Napalm Recordshoz szerződtünk, úgyhogy nem lett volna egyszerű a The Sensationt az új lemezen szerepeltetni. De valószínűleg nem is raktuk volna rá, mert úgy éreztük, ez inkább egy különálló single, egyben tisztelgés David emléke előtt.

Amikor 2018-ban a Sometimes the World Ain’t Enough album kapcsán beszélgettünk, azt mondtad, a címben az eszképizmus fogalmazódik meg. Mi a helyzet a Give Us the Moonal? Lehet úgy értelmezni, hogy az ember gyakran vágyik valami másra, többre?

Björn: Igen, lehet. Ám valójában kétféle értelmezése is van a címnek. Számunkra az utat jelenti mindazok után, amiken keresztülmentünk. Amikor David halála után már ismét örömünket leltük a zenélésben és megírtuk ezt az albumot, az életem egyik legnehezebb folyamata volt. Nagyon mélyen magunkba kellett néznünk, és irgalmatlanul keményen dolgoztunk. Aztán amikor kijutottunk az alagútból, szinte vállon veregettük egymást, és azt mondogattuk, most már nem ismerünk lehetetlent. Ilyen értelemben saját magunk előtt tisztelegtünk, ami talán nagyképűen hangzik, de nem ez volt a cél. Inkább arról van szó, micsoda kihívást jelentett megtenni ezt az utat. Ugyanakkor arra is utalunk a “Give Us the Moon” címmel, hogy gyakran nem érjük be azzal, amink van. Állandóan máshová vágyunk, és újdonságokat akarunk felfedezni, szóval valamiért soha nem vagyunk elégedettek. A világ jelenlegi állapotát elnézve ez érthető is, hogy az emberek menekülőutakat keresnek, mert a valóság annyira kegyetlen. Szóval úgy vélem, ebben a címben is benne van az eszképizmus. De muszáj még elmondanom, hogy élete során David is gyakran kutatta a kiutat. Voltaképp sosem akart szembenézni a valósággal, mert nem volt képes feldolgozni. Ami engem illet, keményen megküzdök azért, hogy kezelni tudjam a valóságot, de fontosnak is tartom ezt. Persze ennyire vékony vonalon mindig kihívást jelent megtartani az egyensúlyt, és ha valaki túlságosan elmélyed a valóságban, akkor kikészül. Viszont ha túlságosan menekülni akarsz előle, az is kikészít. A lényeg, hogy ebben a helyzetben is meg kell találnod a lelki békédet, és ez bizony nem könnyű.

Nos, ha olyan kedvenceid album-vagy számcímeit és dalszövegeit nézzük, mint az említett KISS, a Toto vagy a Journey, náluk nem gyakran találkozhatunk ilyen mély mögöttes tartalommal…

Björn: Köszönöm, ezt elismerésnek veszem. És részben Davidé is az érdem. Igazi vátesz volt, túlzás nélkül. Azon kívül igen különleges és kimagaslóan intelligens ember. Sőt túl intelligens ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. Egyesek talán nem látnak bennünk mást, mint azt, hogy a banda maskarába öltözik, Miamiról és pálmafákról énekel, és a diszkót keveri a rock zenével. Ami persze igaz, de jóval többről van itt szó, sokrétűbbek vagyunk ennél. Aki ennyivel elintéz bennünket, az szerintem nem is érti a lényeget. Szóval egyértelműen van mélyebb tartalma annak, amit csinálunk.

Készültök-e új látványelemekkel az új turnéra?

Björn: Igen, szeretünk mindenre kiterjedő koncepciót kidolgozni. Mindig is szerettem az olyan zenekarokat, amelyek mindenre gondot fordítottak: kitűnő muzsika, jó kinézet és öltözet. Ezen mi is rengeteget dolgozunk: színpadi viselet, satöbbi. Persze megvan a saját image-ünk és a csavaros humorunk, de az egész mindig egyensúlyban marad. A zenénket roppant komolyan vesszük, ugyanakkor nekünk ez szórakozás. Sokrétű, egyszersmind szórakoztató. Szintén célunk, hogy felemeljük a hallgatót, és erőt adjunk neki. Ahhoz, hogy komolyan vesszük a zenekart, hozzátartozik, hogy élőben mindent magunk játszunk, azaz nem használunk előre rögzített sávokat, meg ilyesmit.

A vizuális elemek kidolgozásához sem alkalmazzátok a mesterséges intelligenciát?

Björn: Nem. Igyekszünk ezt elkerülni, amennyire lehet. Ha ihletet akarsz meríteni vagy vizuálisan akarsz megjeleníteni valamit, ahhoz nagyszerű segédeszköz lehet, írásban viszont nem tudod rögzíteni. Megadhatsz bizonyos szavakat, mire kapsz egy képet, ami máris elindíthat egy folyamatot, de ha hagyod, hogy a mesterséges intelligencia diktáljon, akkor nem igazán lesz a sajátod az eredmény. Szóval lehet jól használni, mi azonban inkább mellőzzük. Nem szólva arról, hogy mindenhova teljes zenekarral megyünk: visszük a vokalista hölgyeket, és a komplett hangszeres szekciót.

Hol tart most a The Night Flight Orchestra? Sikerült-e előrelépnetek, azaz még komolyabb turnékat és fesztiválfellépéseket megcsípnetek?

Björn: Nehéz erre válaszolni. Vissza kellett küzdenünk magunkat. A Sometimes The World Ain't Enough albummal igen komoly lendületet vettünk. Aztán kijöttünk az Aeromantic első részével, turnéra indultunk, de csak egy hete voltunk úton, amikor a covid miatt minden további bulit töröltek. Ezután némi visszaesés következett, az Aeromantic II-ról mintha meg is feledkeztek volna az emberek. De még utána sem volt könnyű lemezt kiadni, mert mindenki ezzel próbálkozott, és mert elkezdték feloldani a korlátozásokat. Úgy gondolom, most visszakapaszkodunk oda, ahol azelőtt tartottunk. Talán még magasabbra is jutunk. Persze biztosan én sem tudhatom, mi lesz. Kíváncsi vagyok, ahogy bárki más. Izgatottan várom, mire megyünk az új anyaggal.

Milyen eredménnyel lennél elégedett?

Björn: Szeretnénk tovább építkezni, és ha maximálisan rá tudunk gyúrni erre, akkor szerintem nagyobb színpadokra lesz szükségünk. Boldoggá tenne, ha olyan szintre emelkedne a zenekar, hogy nagyobb helyeken játszhasson. Fejleszthetnénk a színpadképünket, és olyan koncepciózus előadással rukkolhatnánk ki, amely már inkább élménycsomag, mint szokványos rock koncert. Azt akarom, hogy élményt nyújtsunk. Szóval a színpadkép és az előadás továbbgondolása a cél.

Ha valóban ilyen ütemben tud fejlődni a The Night Flight Orchestra, az nem fogja megnehezíteni a tervezést számodra és Sharlee D’Angelo számára, ami a többi formációtokat illeti?

Björn: Dehogynem, de hát nem is egyszerű ügy ez. A Soilwork és a The Night Flight Orchestra lemezmegjelenési és turnémenetrendjét megpróbáltuk összehangolni, de Sharlee-val kicsit még nehezebb az egész, hiszen az Arch Enemy, amennyire tudom, még a Soilworknél is többet turnézik. Állandóan ő se koncertezhet. A mostani Európa-turnéra velünk tart. Viszont az ő helyére is van beugró emberünk, mégpedig Mats Rydström, aki sokszor játszott már velünk, és szintén zseniális basszusgitáros. Ők ketten egymással is nagyszerűen kommunikálnak, szóval felkészültek vagyunk. A Soilworkben azonban nincs, aki engem helyettesítene, amikor éppen a The Night Flight Orchestrával dolgozom, úgyhogy tekerem mindkét verklit. Közben persze pihennem is kell, szóval eléggé próbára tesz a feladat. Mindenesetre igyekszünk, és ahhoz képest, hogy egy időben mennyit turnéztunk a Soilworkkel, most már kicsit gondosabban szelektálunk, nem játsszuk az út királyait. Ami pedig a The Night Flight Orchestrát illeti, visszatérve az élménycsomag kérdésére, a TNFO-val szintén alaposabban akarok szűrni. Vagyis nem turnéznánk túlságosan sokáig, viszont minden fellépés annál különlegesebb lenne. Valószínűleg ez lesz számunkra a jövő: kevesebb buli, de hosszabb műsor. Többféleképpen is lehet ezt csinálni, nem muszáj ragaszkodni a régi sémákhoz. El tudunk menni öt hétre, minden nap koncertezünk, és három előzenekart viszünk magunkkal. Máshogy nem is tudnánk bevonzani a közönséget. Kell, hogy legyen a szokványostól eltérő megoldás, márpedig én olyasmit szeretnék megvalósítani ezzel az együttessel, ami nem szokványos. Dolgozunk rajta, még ha nem is egyszerű. És hát az is embert próbáló, hogy ennyi időre távol vagyunk a családtól. Lehet mondani, hogy ennél jobb meló nincs, meg hogy próbáljuk csak ki, micsoda rémálom reggel 7-től délután 4-ig egy gyárban gürcölni. Értem is ezt az álláspontot, mert amit mi csinálunk, az tényleg többet nyújt, izgalmasabb és kifizetődőbb. Csakhogy mi turné közben nem megyünk haza a családhoz, miután elvégeztük a munkánkat. Alighanem ez a legnagyobb különbség bármilyen hétköznapi álláshoz képest.

Milyennek látod a dallamos rock jelenlegi helyzetét a zenei színtéren belül?

Björn: Ez egy nehezen megfogható kérdés. Hogy mást ne mondjak lépten-nyomon ebbe az AOR megnevezésbe botlok. Manapság ha valaki betorzítja a gitárt, fölötte pedig úgy szólnak a billentyűsök, mint a 80-as években, arra máris rámondják, hogy AOR-t játszik. Nekem viszont nem ezt jelenti az AOR, számomra annál jóval mélyebb és sokszínűbb ez a stílus. Mindenesetre sok az olyan projekt, ahol valamelyik nagy múltú banda egyik volt tagja zenél egy másik neves arccal, és új dalszerzővel működnek együtt. Úgy veszem észre, sok szempontból valóban inkább projekt-jelleggel működnek ezek a formációk, és ez különösen igaz a dallamos rock vagy az AOR világában. Ugyanakkor persze vannak igazán kitűnő zenekarok is. Itt vagyunk egy hatalmas 80-as évekbeli, illetve synthwave alapú rockzenei hullám kellős közepén, amely kitermelte a maga értékeit. Amikor azonban berobban egy trend, az emberek rendszerint kissé túltelítődnek, és jelennek meg kevésbé maradandó anyagok is. Az igazán tuti bandák és zenészek viszont a divathullámok lecsengése után is, sőt örökre fennmaradnak.

Szerinted mi lehet a magyarázat arra, hogy Svédországban mind a mai napig akkora népszerűségnek örvend a dallamos hard rock, illetve metal?

Björn: Nem is tudom. Tény, hogy Svédországban egy jó dallammal tarolni lehet. És van, mondjuk, egy Max Martinunk, aki annak idején hard rock énekes volt, mielőtt dalszerző lett belőle. Ezért van az, hogy amit csinál, annak mélyen a rockban vannak a gyökerei. Meg hát az ABBA is hagyományt teremtett. Nem én fogom itt megmondani a tutit, de szerintem van valami különleges a dallamokban. Az elméletem pedig az, hogy a skandinávok és azon belül a svédek nem túl beszédesek, nem is igazán közösségi emberek, viszont kifejlődött náluk az érzék ahhoz, hogy a dallamok és a zene segítségével fejezzék ki magukat. Vagyis nem szociális módon kommunikálnak, hanem így. Legalábbis lehet benne némi igazság. Mindenesetre gyakran felteszik nekem ezt a kérdést, és nincs könnyű dolgom, amikor meg kell válaszolnom. Talán a kiváló zeneiskoláinknak is van köze hozzá, bár attól, hogy valaki jó muzsikus, még nem feltétlenül lesz jó dalszerző, vagy viszi egyáltalán valamire. Lehet itt fénysebességgel nyüstölni a hangszert, de ez önmagában senkit nem tesz nagy, elismert művésszé. Minden a dalokon múlik, a dallamokon és a dalszövegeken. Svédországban remek szövegírók is vannak, de azért a legfontosabb mégiscsak a dallam, nekünk pedig, mondhatni, különleges érzékünk fejlődött ki ehhez.