Egy neves zenészünk egyszer azt mondta nekem, hogy a zenekarok dolgos mindennapjaik közepette nem igazán élik át a jubileumi évek súlyát, a számok leginkább a koncertszervezők és a médiumok kedvéért vannak kihangsúlyozva. A 18-al például kifejezetten jól lehet szórakozni. Mindjárt karikába lehet tenni (ahogy a lábdobra fel is volt festve) – nos, maradjunk annyiban: a Rómeó Vérzik esetében ez a fajta használat nem indokolatlan. A szóban forgó szám a felnőttkor elérésének szimbóluma is egyúttal. A legutóbbi album dalait összehasonlítva a Hol vagytok kurvák Rómeójával valóban a megkomolyodás minősített esete forog fenn. Végül vegyük a nem véletlenül 1800 ft-os, egyúttal eléggé barátságos jegyárat, melynek hatására Ricsi prófétaként úgy döntöttem: ha ezen az estén nem töltjük meg ezt a „nyamvadt” kis Club 202-öt, Sodoma és Gomora átkát kérem az Úrtól a fővárosra.
A Dark Clouds-érát is beleszámítva idén 20. születésnapját ünnepli a Nadir. Ha a zenekar a hazai rockzenei élet reflektorfényében töltötte volna el ezeket az éveket, már akkor is nagy gratuláció járna ezért, de a Nadir ezt a 20 évet a hazai underground metál szcénában élte le, így aztán nem csak a gratuláció jár, hanem ez nagy adag tisztelet is. Hirtelen nem is tudnék rajtuk kívül még egy példát mondani erre.
A Wackor nem arról híres, hogy kétévente sorjáznak tőlük a friss soralbumok. A csapat már több, mint másfél évtizede része a hazai metálzenei életnek, mégis a Dramatically Different még csak a harmadik lemezük. A 2004-es – egyébként zseniális - METhAnoLid óta kiadtak egy überzseniális albumot 2008-ban Uncommon Ground címmel, öt év elteltével pedig itt a mindössze 30 perces harmadik soralbum.
Nem szeretem a decembert. Miért? Alapból ez a karácsonyi felhajtás nem fekszik nekem, de még is itt van valahol az a bizonyos szellem, és észbe kapok pár nappal az ünnep előtt, hogy be kéne pár embernek ezt-azt szerezni. Na, meg persze elkezdődik a vizsgaidőszak, és ilyenkor mindenki betalál valamivel. Magyarán időm az egyenlő a nullával, így itt billentyűzet felett is kevesebb időt tudok görnyedni, és firkálni. Ezért is elnézést kérek azoktól, akikről éppen nekem kell írnom. Nem is húzom a saját problémáimmal az időt, essünk neki egy újabb magyar bandának: az Eye For I Traces Of Intelligence anyagról lesz szó, ha megnyomod a tovább gombot.
A sokkoló színpadi produkcióval kísért, apokaliptikus hangulatú zene híveinek örömünnepe volt ez az este – bármilyen ellentmondásosnak is tűnik ez így leírva.
Még mindig a hatása alatt vagyok annak, ami kedden történt. Láttam, amikor asztalhoz ültették a nőt. Vörös borral, s mindenféle étekkel kínálták. Egyszer csak a férfi – vagy még inkább szörnyeteg – valami balta-szerűséggel rásújtott hátulról, két ízben. A fiatal hölgy felkelt, vért okádott, majd segítségért könyörgő tekintettel nézett a tömegbe, melynek én is alkotóeleme voltam. Rengeteg ember és egy korlát választott el minket, de nem ez volt az oka, hogy meg sem próbáltam segíteni, noha úgy sejtettem: (rém)álmaimban meg fog még látogatni e jelenet. A nő végül összerogyott, a szörnyeteg részéről előkerült egy láncfűrész. Szerettem volna látni, meg nem is, ami ezután történik, de a füst jótékonyan eltakart mindent.