Hivatalosan pénteken jelenik majd meg a Ne Obliviscaris új albuma, az Exul, viszont az ausztrál extrém proggerek nem árulnak zsákbamacskát: a harmadik dalt is bemutatták a hat számot felsorakoztató anyagról. Az újonnan bemutatott előzetes a korongon majd másodikként hallható Misericorde I - As The Flesh Falls lett, ami hét és fél percben szórakoztatja az arra nyitott nagyérdeműt.
Jóval a lemez bejelentése után végre megérkezett az Immortal új dala. A kiszemelt nóta a War Against All lett, mely egyébként a 


Képregény készül a The Dillinger Escape Plan 2013-as nagylemezéről. Pontosabban nem is magáról az albumról, hiszen a szintén a One of Us Is the Killer címet viselő olvasmány csak erős utalásokat tesz a nevezett anyagra és annak szövegeire, konkrét dalokat (talán) nem emelnek át bele. A közeli jövőben játszódó olvasmányt a Sumerian Comics adja majd ki, a pontos megjelenési idő egyelőre nem ismert. Némi közelebbi infót az alábbiakban találtok róla.
Megindult a dalírási folyamat, már passzolgatják a következő nagylemezükre szánt ötleteket a Helloween tagjai. A heavy metal legendák 2021-ben adták ki a zenekar nevét viselő legutóbbi albumukat, mely - ha az addig adott különleges koncerteket nem számítjuk - Kai Hansen és Michael Kiske visszatérését is jelentette az immár hétfős zenekarba. A jelenlegi helyzetről Michael Kiske beszélt a The Metal Voice-nak.
Igaz, van még két hónap a The Ocean legújabb albumának, a Holocene-nek a megjelenéséig, de a németek úgy osztják róla a dalokat, mintha a nagybetűs napig (

Instrumentális trap alapra blues gitározás, drogfüggőség, új élet reménye - NMTVLGYI4. címmel megjelent Takács Tibor más néven Pablo (Pablo and the Escobars) első instrumentális szóló anyaga amiben egy korszakának végét és egy új kezdet történetét meséli el.

Nemes egyszerűséggel a Live In Rio címet adta a 



A héten álláshalmozók, nagy visszatérők és nagy reménységek, meg persze biztos pontok a rockzene kéklő egén. /Fotó: Avenged Sevenfold, Brian Catelle/
Koncertklippel jelentkezett a budapesti thrash banda. A felvétel még a 2022-es Lowland fesztiválon készült a Lines című dalra, mely eredeti formájában a legutóbbi The Endgame Protocol lemezen hallható. Az album, amely most márciusban volt kereken egy éves, pár hónapja már vinyl formátumban is beszerezhető a H-Musicon keresztül vagy a zenekar koncertjein.