
Psychosis címmel valamikor októberben, a Napalm Records gondozásában lát napvilágot a Max és Igor Cavalera nevével fémjelzett Cavalera Conspiracy negyedik albuma. A lemez producere Arthur Rizk volt, a felvételek pedig Phoenixben készültek. A lemez felvételei már be is fejeződtek, a korongra kilenc dal kerül majd.


Harmadik alkalommal, azaz 2005 és 2009 után újra megtisztelte hazánkat Marilyn Manson. Finoman szólva is érezhető, hogy a fénykorában masszív méretű hír(hedt)nevet harcolt ki magának a dalnok, így már hetekkel a koncert előtt teltházra verte a Parkot. Ez mondjuk nem is csoda, figyelembe véve, hogy már a nem igazán jó visszhangú Volt Fesztiválos koncert is nyolc éve volt. De mint látható, az emberek megszavazták a bizalmat a turnéját nálunk nyitó volt Antikrisztusnak, így már csak az volt a kérdés, nekünk mit fog adni az antihős.

Vannak olyan metalarcok, akik szeretik a statisztikákat, valószínűleg nem is kevesen. Persze, kell hozzá egy bizonyos elhivatottság, rajongás, de érdekes dolgokat ki lehet deríteni abból, hogy az adott kedvenc, jelen esetben a Metallica melyik dalokat preferálta a bizonyos időszakokban. A lent látható, egyébként valóban kimerítő statisztikai levezetés számadatai talán kis magyarázatra szorulnak, természetesen segítünk benne. Persze azért az angolosok előnyben vannak.
Öt nappal ezelőtt egy kellemes meglepetéskoncert részesei lehettek a quebeci lakosok - már ha szeretik a metalzenét. Történt ugyanis, hogy a SiriusXM jóvoltából egy utcasarkon - nyilván némi előkészület után - a húrok közé csapott a jövőre új albummal jelentkező thrash veterán Voivod. Erről egy rövidke kisfilm is készült, ezt most itt, lentebb látható. Valószínűleg
Új dallal jelentkezett a Leander Kills. A Vigyetek Kórházba című tétel az ősszel megjelenő új nagylemezük első előfutára, ezt lentebb meg is tekinthetitek. A dal jó eséllyel a holnap esti Barba Negra Trackes bulin is fel fog csendülni, ahol az A Caustic Fate és az Abyss, Watching Me lesznek a vendégek.
Az, hogy az Iron Maiden dalnoka, Bruce Dickinson szereti a repülést, már régen nem újdonság a fémszívűek számára, hiszen amellett, hogy saját repülővállalkozása van, meg is repteti a vasmadarakat, sőt, a zenekart is ő szokta cuccostól, mindenestől elfuvarozni egyik helyszínről a másikra. Most azt nézhetitek meg, hogy a veterán énekes egy szintén veterán géppel, egy Lancester bombázóval indul el az égbe, higgyétek el, legalább olyan szívet melengető hangok jönnek majd, mint egy jobban sikerült Maiden dalnál.
Jó hír a Venom rajongóknak, hogy a közeljövőben el lesznek halmozva az egyre kevésbé szép Cronos és társainak új tételeivel. Ugyanis elkészítették a 2015-ös 
Egy jó huszonötödik születésnap és a nevéhez hű, valóban maratoni hosszúságú tavalyi év után idén is túl vagyunk a szokásos Rockmaraton héten. Ami ugye már a harmadik alkalom volt, mikor is mélyen tisztelt és mindig favorizált fesztiválunk a dunaújvárosi helyszínen került megrendezésre. A tavalyi négy helyett most csak három színpaddal. Illetve összesen hat nappal. Melyek közül - bár komoly fellépők garmadája az idén is szépen öltöztette a Maraton előzetes plakátjait - talán a nulladik volt a legszimpatikusabb kezdeményezés, ahol egész este a helyi bandák adogathatták egymásnak a színpadon a stafétabotot. Így a Rockmaraton Fesztivál és az újvárosi erők szövetségére újabb pecsét került. Mint ahogy már azt is tudni lehet, hogy hasonló esélyek a jövőre nézve is ott lapulhatnak a tarsolyban, mert nyilvánvaló, hogy az elkövetkező esztendőben is lesz megint Maraton.

Az egy hónapja Budapesten is megfordult Green Day már jó ideje úgy kezdi a bulijait, hogy szalagról bejátsszák a Ramones Blitzkrieg Bopját és a Queen Bohemian Rhapsodyját. Viszont a július elsejei londoni bulijukon váratlanul az egész közönség, azaz a cirka 65000 ember dalra fakadt és a várakozás közben együtt énekelték el a méltán híres klasszikust. Finoman szólva is libabőr!
Aki szereti a rockzenét és nem ismeri a Korntól a Freak On A Leasht az valószínűleg nem ezt a bolygót taposta az elmúlt majd' két évtizedben (lévén, hogy '98-ban jött ki a Follow The Leader album). Lehet, hogy nincs akkora súlya, mint pl. egy Master Of Puppetsnak, vagy egy Paranoidnak, de sokakra hatalmas hatással volt a bakersfieldiek zenéje, így a Skilletre is, melynek énekese, John Cooper zongorán tisztelgett a fent említett tétel előtt. Ezt nézhetitek, hallgathatjátok most meg.
Néha jól esik kikapcsolódni a munka után, csak bambulni magunk elé, netán játszani is egy kicsit. Sőt, ha már eleve adott ez a dolog, miért nem tesszük azt metal módra? Az évek folyamán jó pár zenekar bepróbálkozott különböző virtuális játékokkal, most a Judas Priest szabadította el a legújabbat, melynek gyümölcsét az Apple felhasználók élvezhetik a mai naptól kezdődően.
Mert más bandáknak szoktad tulajdonítani az év legjobb hardcore bulija címet, ezért lehet megfog lepni, de sanszos, hogy igazából ez itt az. Avagy a legnagyobb buli! Persze ezt az évet és szigorúan a perifériáján mozgó hardcore bandák budapesti koncertjeit tekintve. A Sect ugyanis már csak azért is sokat ígér, mert tagjai olyan bandákban fordultak meg korábban, mint az Earth Crisis, Catharsis, Cursed és Fall Out Boy. Ezeken túl mégis tavalyi első kiadványuk a legnyomosabb indok. Turnéjuk vendégeként pedig a Racetraitor lép szinten első alkalommal magyar színpadra.
A Body Count Bloodlust címen megjelent új lemeze nem kicsit lett bitang, ezzel talán sokan egyet tudunk érteni. Ezt érzik az urak is, hiszen már nagyon sok dalt megtámogattak egy-egy kisfilmmel. Most épp az album dupla Slayer-feldolgozása, a Raining Blood / Postmortem lett a soros. Csekkitáut!