
A hazai koncertélet legismertebbje nem egy zenekar vagy előadó, hanem egy a 30-as éveiben járó fiatalember, aki nélkül szinte nem múlhat el rock-koncert Budapesten vagy egy hazai fesztiválon. Chino szinte mindenhol ott van, ahol lehetséges, és az évek alatt a koncertek kötelező "kellékévé" vált. Ezt díjazta a Kettőnégy 2012-ben amikor is életműdíjat kapott a közönségszavazatok alapján. Az ikonnal, a mindenholottlévővel beszélgettünk.
A legtöbben csak Chinoként ismernek, egy rövid bemutatkozást azért kérhetnék tőled? Mikor fertőzött meg a metal zene?
Lakatos Attila a polgári nevem, születési helyem Senkiháza, haha! Komolyra fordítva: bár a fővárosban láttam meg a napvilágot, világéletemben Budaörsön éltem. Ez azóta sem változott; szeretek ott élni, bár tény, hogy nem mindig egyszerű a hazajutás a bulikról, továbbá a munkahelyem is kicsit messze esik. Apropó, ha már meló: a hétköznapokat egy naptárkötészeti üzem dolgozójaként töltöm, amit szerencsére össze tudok egyeztetni az egyéb programjaimmal, nincs belőle komplikáció. Emellett meglehetősen aktív életet élek a Facebookon, van is egy Face-es rádióadóm, ahol kedvelt zenéimmel és sok minden mással terjesztem az igét. Ez a ChinoFM 66.6, ajánlom mindenki figyelmébe, keressetek rá és nyomjatok egy lájkot! Szabadidőmben magam festem, rajzolom a pólóimat; minden, amit rajtam látsz, saját tervezés és készítés. Sokaknak sajnos a munkájuk, illetve családjuk mellett nem jut idejük, pénzük meg energiájuk szórakozni. Na én nem ezt a tábort erősítem!








A germánok „galloping metal” üdvöskéjét kis fantáziával akár supergroupnak nevezhetjük, mivel itt található az első három Gamma Ray lemezt feléneklő Ralf Scheepers, valamint itt basszusgitározik Mat Sinner - na, honnan is? – a veterán bandának számító Sinnerből. Éppen arra hajtott a kíváncsiság, hogy utána nézzek: melyik rockstationös kolléga és mit írt a Primal Fear legutóbbi hangzójáról, mely az Unbreakable címet viselte. Nem kis meglepetésemre kiderült: én voltam ez a munkatárs. Ezek szerint a két évvel ezelőtti „félelmetes munka” úgy száguldott el mellettem, mint a pesti gyors a felsőpakonyi állomás mellett. Egyetlen refrén vagy riff nem sok, de annyi sem élte túl memóriámban ezt a pontosan huszonnégy hónapot.





