RockStation

Comeback Kid - Die Knowing, új dal a turné előtt!

2014. január 21. - csigaur

Comeback-Kid-Promo.jpg

Ha minden igaz, március 4-én végre megjelenik a Comeback Kid legújabb nagylemeze a Die Knowing. A lemezhez természetesen egy turné is jár. A hazai rajongók idén sem maradnak CBK koncert nélkül, a Phoenix Music jóvoltából a Dürer kert kistermében (!) lehet majd elkapni a bandát április 8-án.

Tovább

Ugyanazok az építőkockák, mint az elmúlt 20 évben - Wackor-interjú

Wackor 2013.jpg

A Wackor kishazánk egyik legeredetibb rockzenekara. A banda most már közel két évtizede van jelen a hazai színtéren és Karácsony előtt megjelent a harmadik nagylemezük is Dramatically Different címmel. Erről és sok minden másról is beszélgettünk Mikivel, Csabival és Kükivel, azaz a (nem)komplett zenekarral.

Még 2010-ben csináltam egy interjút veletek és már akkor is készen volt pár dal a nemrég megjelent új lemezhez. Mi tartott még három évig?
Miki: A Dramatically igazából egy 2011-es lemez, ami megakadt 2 évre. Volt néhány régóta húzódó egészségügyi problémám, ami eléggé eldurvult 2012-re és jelentősen lerontotta a napi életminőségemet, többek között fájdalmas lett az éneklés. A koncertekre is elég drasztikus hatással volt, egyre gyengébben teljesítettem, csak a kínlódást láttam az éneklésben. Ideje volt leállni mindennel, átgondolni és megpróbálni javítani rajta. Rettenetesen lassan ment, de végül sikerült felkínlódni az éneksávokat és most ott tart a dolog, hogy megint koncertkész vagyok erős fájdalomcsillapítók nélkül is. De semmi gond ezzel igazából, ez csak egy rázósabb szakasz volt egy hosszú úton, mindenkinek van ilyen.

Tovább

Új albumon dolgozik a Testament

TestamentZöldPardon.jpg

A múlt héten még arról tudtunk csak beszámolni, hogy a Testament kitette a bandából basszusgitárosát, Greg Christian-t akiknek helyére a bandában korábban már megfordult Steve DiGiorgio került. Most ennél pozitívabb hírekről tudunk beszámolni, ugyanis Alex Skolnick gitáros egy twitter-bejegyzésben közölte, hogy épp egy motelban dekkol a másik gitárossal, Eric Petersonnal, plusz egy minierősítővel és éppen új témákon dolgoznak. Ebből mondjuk még nem derül ki, hogy mikor lesz itt nagylemez, de azért valami már mocorog. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Eye Of The Storm - Új The Haunted-dal

thehaunted2014band.jpg

Nemrég adtunk hírt róla, hogy az új felállású The Haunted egy 3 dalos single-t jelentet meg Eye Of The Storm címmel. Nos, a megjelenés tegnap volt, ennek örömére pedig a csapat a címadó dalt közszemlésre is bocsátotta. Mondanunk sem kell, hogy a stílus nem a legutóbbi nagylemezen tapasztal néhol már Tool-ba hajló kisérletezős muzsika, hanem inkább a csapat korábbi dolgaira hajaz. Hajtás után a dal.

Tovább

Amikor M. Jackson énekel az Edda előtt: Zártosztály, Káosz Központ @ Barba Negra, 2014. január 17.

IMG_1622jj.jpg

Figyelem! A most következő írás erősen szubjektív elemeket tartalmaz! Nem is lehet másképp, mert (a) egy blognak készül, (b) mert nem is lehet másképp. Próbálok azért „közérdekű” lenni. A Zártosztály nevű formáció legkedvesebb Edda-korszakomat – 1985-től 1988-ig - próbálja megidézni.  Sikerrel, hiszen maguk az érintettek idézik meg saját szellemüket. Mirkovics „Zserbó” Gábor basszer, Csillag „Csuka” Endre gitáros, illetve Donászy Tibor (dobos) tevékenyen és termékenyen vettek részt ebben a felállásban, a többieket (természetesen Pataky Attila, és Gömöry Zsolt billentyűs értendő a többiek alatt) nem engedték el. Legalábbis egy éve még várták őket, de ezúttal már természetesnek adta magát a mirigyes Sípos Péter frontemberkedése és a rockéletbe más területről berobbant Lázár „Zsiga” Zsigmond az eredeti hangzáshoz tökéletesen idomuló szintetizátor-játéka.

Tovább

Amon Amarth-koncert a Barba Negra Music Clubban

Flyer Amon Amarth.jpg

A Hammer Concerts örömmel jelenti be friss rendezvényét, az Amon Amarth zenekar lemezbemutató koncertjét. A svéd vikingek május 2-án a Barba Negra Music Club színpadán mutatják új lemezüket a Deceiver of the Gods-ot. A csapat nemrég tette közzé új videóját, melyet az albumon szereplő Father Of The Wolf című dalra forgattak. A koncertre az első 200 jegyet kedvezményes áron lehet lefoglalni, Részletek később. További információk pedig ITT találhatóak.

Keményen átgondolt sakklépések sorozatának eredménye az, ahol épp vagyunk: Interjú Áron Andrással az Apey & The Pea énekes-gitárosával

F1170011b copy.jpg

Az Apey & The Pea tavaly júniusban jelentette meg debütáló lemezét Devil’s Nectar címmel. Az album hihetetlenül jó kritikákat kapott, mind itthon, mind külföldön. A hol doom-os, hol groove-os, hol grunge-ba hajló zenét játszó csapat énekes-gitárosa Áron Andris állt rendelkezésünkre egy beszélgetés erejéig, ahol szó esett múltról, jelenről és egy fényesnek tűnő jövőről is.

Kezdjük egy rövid visszatekintéssel. Milyen út vezetett a megalakulástól az első lemezig? Korábban ha jól tudom volt egy EP-tek.
A: Nagyjából szerintem ugyan azaz út amit minden mai bandának meg kell tennie ahhoz hogy előrébb lépkedjen apránként, nem mintha bármi gigantikust elértünk volna... röviden rengeteg szar buli, kellemetlen élmény, sok sok pénz és idő, aztán egy két kis remény foszlány, majd újra szar bulik és szar élmények, rengeteg hiba, egy jó buli majd egy újabb leégés, amatőr hibák, pozitív élmények, ezek mind együtt járnak, szóval igen nagyjából így telt az első 3-4 évünk. Nem volt egyszerű de mostanára hála az istennek eleget hibáztunk ahhoz hogy végre tudjunk racionális fejjel fontos dolgokról időben dönteni (nevet).

Tovább

Al Jourgensen elvonóra megy

al_jourgensen.png

A legendás indusztriál metal alapvetés, a Ministry frontembere Facebook oldalán jelentette be, hogy február 3-án bevonul egy rehabilitációs intézménybe, hogy alkoholproblémái miatt kezeljék. Azt tudjuk, hogy Jourgensen egész pályafutására jellemző volt az alkohollal és a drogokkal folytatott küzdelem. Amúgy azért pont február 3-a a dátum, mert így meg tudja nézni a február 2-án megrendezésre kerülő XLVIII Super Bowl-t, ami az Egyesült Államok egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) sporteseménye minden évben. A nagymester mostanában saját képregényének írásával tölti az idejét, melynek karaktereit saját magáról és az indusztriál metal színtér alakjairól mintázta. Az utolsó Ministry lemez - ha hiszünk abban, hogy Al nem reaktiválja bandáját - tavaly ősszel érkezett, és finoman szólva sem volt méltó a legendás idők lemezeihez.

Minden szép lesz: We Will Rise - EP

WWR.jpgÚjabb magyar banda terítéken, újabb érdekes csemege. Nehéz dolgunk van a hazai zenekarokkal, mert nem akarjuk lelombozni őket, de hát objektíven kell írnunk róluk. Ez főleg akkor nehéz, amikor egy haver megkér, hogy Te figyu írj már egy kritikát az új EP-nkről. Na, sajnos ebből szokott sértődés lenni, ha az adott illető nem tudja helyén kezelni a dolgokat.  Ettől függetlenül én, nagyon szeretek az itthon szcénáról hallani, írogatni. Néha tényleg bele akadunk igazi gyöngyszemekbe, amik után mániákus fanok leszünk. Lásd Apey And Pea. Ma az asztalunkra nem más került, mint a Tatabányai We Will Rise zenekar.

Tovább

A Scorpions is játszik az idei Seerock Festival-on

0scorpions2011_34.jpg

Tavaly mi is jártunk az ausztriai Graz mellett megrendezésre kerülő Seerock Fesztiválon. A szervezők eddig olyan csapatokat jelentettek be, mint a Status Quo, a Dimmu Borgir, a Twisted Sister, a Sabaton, a Hellyeah, a Uriah Heep vagy az Airbourne. Az idén augusztus 1-jén és 2-án megrendezendő eseményre egy nagyobb halat is sikerült fogniuk a szervezőknek, ugyanis a pénteki nap headlinere a Scorpions lesz. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Steel Panther-koncert Pozsonyban

Steel Panther 2012.jpg

Az acélpárduc visszatér és humorban továbbra sem ismer térfát! A napokban adtunk hírt arról, hogy a régi idők glam image-ét, illetve szövegvilágát parodisztikusan képviselő Steel Panther éppen bolondok napjára tűzte ki All You Can Eat című harmadik stúdiólemezének megjelenését, addig azonban február és március folyamán a csapat fut egy alapos európai kört. Ezeken a bulikon a vadiúj klipnóta, a Party Like Tomorrow Is The End Of The World már biztosan műsoron lesz, ahogy valószínűleg néhány további friss szám is. Hazánkhoz legközelebb március 1-jén (szombat!) Pozsonyban, a Majestic Music Clubban lehet elcsípni a bandát.

Dolgozik az új albumon a Foo Fighters

Foo-Fighters2.jpg

A Dave Grohl vezette Foo Fighters tavaly év végén adott pár nagysikerű koncertet Mexikóban és a frontember többször is elmondta, hogy készül az új lemez, bár ebben a témában azért mostanában nagy volt a csend. Múlt hét végén azonban a csapat Instagram oldalára kikerült egy fénykép It’s F—ing ON szöveggel, melyen 5 darab mesterszalag látható, LP8 felirattal. Szóval készül az a 8. nagylemez, készül. (Fotó: Jason Merritt, Getty Images)

Tovább

Father Of The Wolf - Új Amon Amarth-videó

Amon Amarth 2013.jpg

Az Amon Amarth tavaly adta ki új lemezét, az igencsak jól sikerült Deceiver Of The Gods-ot. Most a Father Of The Wolf című dalra készült egy 10 perces videó, ami igazából majdnem egy kisfilm, hiszen a dal nincs ilyen hosszú. A csapat január 20-ám kezdi meg koncertkörútját, máj Ausztrálián és Dél-Amerikán keresztül vezet az út az európai fesztiválokig.   

Tovább

Grand Mexican Warlock-koncert az Instantban

Grand Mexican Warlock 2013.jpg

A Grand Mexican Warlock zenekar tavaly év végén szellőztette meg a Hell Sweet Hell címmel februárban megjelenő második nagylemezének debütáló dalait. A lemezbemutató koncert tavasszal várható, de még azt megelőzően január 21-én adnak egy utolsó fővárosi koncertet az Instant pinceklubjában, ahol még régi, de már új dalok is repertoárra kerülnek.

Tovább

"Elképesztő szintű fogalomzavar van az országban, a zenei színterek több részén is" - Ghostchant-interjú

Ghostchant2.jpg

A jólértesültek és a nyitott füllel járók már tavaly tudhatták, hogy az ex-Newborn, ex-Bridge To Solace frontember Jakab Zoltán és a Nadir nyughatatlan gitárosa Czetvitz Norbert új projekten dolgozik. A Ghostchant névre keresztelt csapat némileg mégis váratlanul tavaly év végén először egy új dalt, január 12-én pedig egy teljes EP-t tett közzé Slaves címmel. Ez adta az apropóját beszélgetésünknek, mely a végén egy egészen meglepő irányt vett. 

Tavaly ilyenkor még, az azóta jobblétre szenderült Gorezone műsorának vendége voltál Zoli, és ott már szóba került ez a projekt, de akkor még nem árultál el semmit róla. Mikor fogalmazódott meg a Ghostchant alapötlete?
Zoli: Nagyjából 2012 nyarán jött az ötlet először, ha jól emlékszem. Norbival nagyon jó barátok vagyunk, elég sok időt töltünk együtt, legyen az koncerten, a kutyáinkkal, vagy Újpest-meccseken és úgy gondoltuk, hogy jó lenne már egyszer együtt is zenélnünk. Úgyhogy megszületett a zenekar, Norbi felrántott pár ötletet gyorsan házilag, aztán elkezdtünk azon gondolkozni, hogy milyen módon tudjuk ezt tényleges, végleges formába önteni. Hosszú folyamat volt, bár a négy dalból három is közel másfél éves!

Tovább

Több éves pihenőre vonul a Jane's Addiction

janesaddiction2012_638.jpg

Az utóbbi évek egyik kellemes visszatérése volt a Jane's Addiction-é, ám most úgy néz ki több évig megint nem hallunk róluk majd róluk. Az ok nem éppen szokványos: Perry Farrell énekes ugyanis feleségével egy elektronikus tánczenére épülő musical-en dolgozik, mellyel huzamosabb ideig turnézik majd. Így aztán ideje nem marad a zenekarra, mert mint mondta, a Kind Heaven című darab még csak most készül és ezt követően állítják majd színpadra, először Las Vegasban. A Jane’s Addiction legutóbbi lemezéről ITT írtunk.

süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum