Június 5-én egy split anyagon fognak megjelenni az Exhumed újabb agymenései, melyben a társak a Gruesome legénysége lesznek. A Twisted Horror című anyagról a Rot Your Brain című Exhumed-bünti és a korábban kiadott Gruesome-dara, az A Mind Decayed a lentiekben szabadon csekkolható, tessék bátran ízlelgetni!
A Rammstein zenéjét hálás dolog feldolgozni, hiszen egyszerű, mint a szög, mégis üt, mint a buszkerék! És a vonósoknak sem kevésbé hálás terep ez, mert mint tudjuk jól, az egész hangulatát, alapját Flake billentyűs agymenései emelik egy következő, kilométerekről is megismerhető szintre. A hegedűn játszó Liz Lister és rengeteg muzsikusból álló zenekara fogta magát és összeszedett egy pár örökzöldet a németek katalógusából, hogy azt nagyzenekari köntösben játsszák el, melynek az eredménye egy tízperces, tizenhárom dalt megidéző mű lett.
Kiadta a
Már csak párat kell aludni és mindenki számára hivatalosan elérhető lesz az Asking Alexandria legfrissebb alkotása, a Like A House On Fire című nagylemez. A britek mintegy figyelemfelhívásként egy otthonzenélős videót azért még bepattintottak a lényegében címadó House On Fire névre keresztelt nótához, ezt az alábbiakban találjátok meg.

A hazai black-büszkeség, a Sear Bliss sem akar kimaradni jóarc zenekarok sorából, így tőlük is kaptunk egy teljes bulit. A bő harmincöt perces, egy kamerával készített, de abszolút élvezhető felvétel a 2019-es Rockmaratonon készült.
Egy igazi nu metalt slágert dolgozott most át a Ten Second Songs. A friss áldozat a várhatóan csak jövőre (pontos infó még nincs) Magyarországra látogató Korn egyik kötelezője, a Freak On A Leash lett, amit többek között a Radiohead, Frank Sinatra, a Slayer, Michael Jackson és a Mötley Crüe stílusába is becsavart emberünk, de mint rendszerint tudni lehet: ez messze nem a teljes repertoár.
Május 31-én jelenik meg az online zenemegosztókon a NEW FRIEND REQUEST második nagylemeze, LÉLEKGYILKOSSÁG címmel. A teljes album publikálása előtt hozott még a zenekar egy utolsó ízelítőt, amiből egyre inkább kiderül, hogy miért is erre a névre keresztelődött az új korong. A 'Várni Fáj'-al teljesen kimutatja a foga fehérjét a lemez várható hangulata, amit eddig csak sejteni lehetett, a cím és már néhány megjelent szám alapján.
Egy június 19-20-án tartandó licitáláson elárverezik Kurt Cobain egyik hangszerét. A kalapács alá kerülő gitár az a hangszer lesz, amelyen Cobain az ikonikussá vált, MTV Unplugged In New York című, természetesen később lemezen is kiadott fellépésén játszott. Az 1959-es Martin D-18E az előzetes számítások, várakozások szerint körülbelül egymillió dolláros áron fog elkelni.
Lassan, hogy közhellyel éljünk, azért csak látni a fényt az alagút végén, jönnek az elhalasztott (szerencsére nagy részük nem törölt lett) koncertek új időpontjai. Most összeszedtünk egy kisebb csokrot ezekből, mutatjuk Joe Satriani, a Loudness, Richie Kotzen és Nick Mason átszervezett időpontjait, illetve az Ulverről is tudunk már egy-két homályos infót mondani!
Természetesen ha hétfő, akkor új teljes koncert a Metallicától! A négyes most a 2012-es Nova Rockos koncertjét mutatta be, melyben egy rövidke best of blokk után a teljes, szimplán Fekete Lemezként ismertté vált album került terítékre - talán még emlékeztek, fordított sorrendben.
Az Eat The Day az a zenekar, amelyet Wes Borland akkor hozott össze, amikor nem volt épp a Limp Bizkit tagja - ez 2001-04 közé tehető. A Richard Patrik (Filter), Josh Freese (akkor még A Perfect Circle) és Danny Lohner (akkor többek között Nine Inch Nails) tudásával felvértezett csapattól most a The Addendum fantázianevű demógyűjtemény lett elérhető, ezt lentebb találjátok meg. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e még egyéb jóság is az Eat The Daytől, de már ez is igen sok kincs, ahhoz képest, hogy eddig semmi nem volt!
Azért nincs valami jó helyzetben az Alien Ant Farm, hiszen lassan húsz éve már, hogy lényegében csak a Jacko-feldolgozásuk miatt ismeri őket a nagyvilág. Persze, vannak itt még jó dalok, meg azért születtek lemezek, de értitek... Akárhogy is, most megint egy feldolgozással jelentkezett a kvintett, akik büszkén jelentik, hogy készül a saját dalos nagylemez is, de addig jön a Wham! és az Everything She Wants hangyás átértelmezése. Ha nem is szól akkorát, mint az említett átirat, azért ez sem olyan rossz!
Ha lemegy a vírushelyzet, neki fog állni az új nagylemezének a Symphony X. A progcsapat legutóbb 2015-ben adott ki albumot, ez az Underworld volt, a jó hírről Mike LePond, a csapat basszusgitárosa tudatta a jó népet.
Ha korábban nem,
Javában gyúrja a soron következő nagylemezének az anyagát a Judas Priest. A veteránoknak fel kell kötniük a bőrgatyát, hiszen az előző anyag, a Firepower igencsak erősre sikerült, de ezt ők is tudják: ugyanazzal a stábbal állnak majd neki a friss dalok felvételeinek, mint az említett korongnál tették. Rob Halford elmondása szerint most sem ülnek a babérjaikon, megy az ötletek passzolgatása.