RockStation


A mészárolós nap: Hegyalja Fesztivál @ Tokaj-Rakamaz, 2013.06.26.

2013. július 01. - KoaX

s48.jpg

Imádom a nyarat! Negyven fok, izzadás, de legalább lehet császkálni, na meg persze jönnek a várva várt fesztiválok is. Egyikről beesni a másikra. Sajnos megtapasztaltam még valamit. A modern embernek már nem az autómosás az eső tánca. Nem, sokkal inkább a fesztiválozás. Egy hét alatt két fesztiválon voltam, és mind a kettőn szakadt az eső, vagy éppen diónyi jégdarabok potyogtak az égből. Egész júniusban jó idő volt, de amikor elkezdtem összepakolni a cuccomat Hegyaljára, leszakadt az ég, és nem is akart elállni az eső. Mit teszel ilyenkor? Nincs mese, menni kell Tokajba ugyanis a borok városában olyan bandák lépnek fel most, amiket egyszerűen bűn lenne kihagyni! Hátizsák a kocsiba, kazetta halom az anyósülésen, hogy legyen mit hallgatni, és akkor irány A HEGY!

Tovább

Egymillió kalapácsütéssel épült fel a Hegyalja Fesztivál

Hegyaljanagyteknos.jpg

Június 25-én - azaz tegnap - nyílt a 14. Hegyalja Fesztivál, amely évről-évre több mint 80 ezer látogatót vonz, és ezzel a rendezvény jelentős mértékben hozzájárul a régió turisztikai vonzerejéhez – hangzott el a június 24-én megtartott sajtótájékoztatón és terepbejáráson Tokajban. A fesztiválozókat számos újdonság várja, amelyek között az egyik, hogy különböző utalványokkal immár a helyszínen is vásárolhatnak bérletet vagy napijegyet a látogatók. A strandolás, kirándulás, éjszakai rajzfilmvetítés, bringázás, evezés mellett olyan magyar kedvencek és világsztárok lépnek fel, mint a Slayer, Ákos, a Scooter, az Asking Alexandria, a Down és még sokan mások.  

Tovább

AZ IGAZI ARCOD” CÍMMEL MEGSZÜLETETT AZ IDEI FESZTIVÁLIDÉNY IGAZI DALA A HEGYALJA TÁMOGATÁSÁVAL

Hegyalja 2013 Igazi.jpg

A tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál nem csak a látogatókra gyakorol mély hatást: az igazi nyárindító fesztivál rezidens bandái különleges meglepetéssel készültek a Hegy'-re. Valódi alternatív „supergroup” állt össze: a Subscribe zenekar két oszlopos tagja, Csongor Bálint és Horváth AttilaAz Igazi Arcod” című szerzeményéhez az Anna & The Barbies és az Irie Maffia énekesnői, valamint a Hősök és a Brains géppuska-szájú frontemberei is csatlakoztak. Minden együtt van ahhoz, hogy az igazi arcok az igazi fesztiválra hangoljanak.

Tovább

A Scooter, Jason Newsted, a Subscribe, és a Quimby is a HEGY’re készül Húsvétkor

Newsted.jpg

A Quimby és a Scooter megsúgta, mivel készül az idei Hegyaljára. A Metallica egykori legendás basszusgitárosa, Jason Newsted új csapatával már szintén a Hegyalja fellépés programját tervezi. A Slayer, a Skindred, az Asking Alexandira az óráit a Hegyaljához igazítja hétvégén. A Subscribe nem csak nyaralni és horgászni jön Tokajba, de koncertfilmet is forgat a nagyszínpados Hegyalja koncertről. Az Anna & The Barbies pedig éppen újraírja a fesztiválrepertoárját.  Minden készen áll ahhoz, hogy az idei húsvét a legmozgalmasabb nyárindító fesztiválra hangolódás jegyében teljen. Érdemes szorgalmasan locsolni, és aztán rögtön becélozni a legközelebbi jegyirodát, hogy biztosan jusson még a kedvezményes árú Hegyalja bérletből. Ugyan félre van még téve akciós bérlet azoknak, akik húsvét után vásárolnák meg a kedvezményes Hegyalja Fesztivál belépőt, de azért érdemes sietni.

Tovább

PARTY-MESTEREK ÉS ROCK & ROLL LEGENDÁK CSÚCSTALÁLKOZÓJA A HEGYALJÁN

Hegyalja_headline_marc.jpg

Vérbeli rock- és party-paradicsom várja az idei Borsodi Hegyalja Fesztivál látogatóit: júniusban Tokajban állomásozik az egykori Metallica-legenda Jason Newsted vadiúj zenekara, a nemzetközi electro és dubstep vonal legerőteljesebb fellépői mellett pedig a magyar rajongóknak is bemutatkozik a Sepultura ex-dobosának elektronikus zenei projektje. Az akciós Hegyalja-bérletek beszerzésére április 30-ig van már csak idő, de addig 16,900 forintért – a diákok csak 14,900 forintért – biztosíthatják helyüket az igazi fesztiválra.

Tovább

Célunk, hogy a Hegyalja ebben az évben nemzetközileg is megtalálja és elfoglalja a maga helyét - Interjú Bukovonszky Béla főszervezővel

Bukovinszky_Bela.jpgA Borsodi Hegyalja Fesztivál idén 14. alkalommal kerül megrendezésre. Az egyik legszerethetőbb hazai fesztivál évről-évre sokak kedvencét hozza el Magyarországra, ráadásul a rockerek szívének is nagyon kedves. A fesztivál főszervezője, Bukovinszky Béla ráadásul maga is hatalmas rockzene kedvelő, így már csak ezért is kerestük meg őt egy interjú erejéig, amiben persze a fesztivál múltjától jelenéig, a környezet védelmétől a megvalósult fejlesztésekig sok mindenről szó esett.  

Nagyon rég óta a „szakmában” vagy, neved szinte egybeforrott a Borsodi Hegyalja Fesztivállal, melyet idén 14-edszer rendeztek meg. Mi a legfőbb különbség mondjuk az első és mostani Fesztivál között?

A fesztivál megszervezésének gondolata ’99-ben fogalmazódott meg. Aztán jött a tiszai ciánszennyezés, ami először elbizonytalanított minket, majd megadta azt a löketet, amire egy ilyen terv megvalósításához talán szükség is van. A fesztivál 2000-ben erős környezetvédelmi és karitatív misszióval indult el, egyrészt tenni akartunk valamit. A zöld és karitatív misszió azóta is a fesztivál szerves része. Másrészt egyfajta kísérlet is volt, tudunk-e, akarunk-e több éven keresztül fesztivált szervezni. Persze a kezdet kezdetén csupán néhány évre terveztünk, nem gondoltunk arra, hogy ez ilyen hosszú ideig működik, és része lesz az életünknek.  

Tovább

A SLAYER IDÉN MÁR HEGYALJA RAJONGÓKÉNT ÉRKEZIK TOKAJBA

Hegyalja_headline_febr.jpg

Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiválra, az igazi arcok közé Ákos, aki fesztiválon először a Hegyalján lépett fel 2002-ben, és a Quimby is. Persze a többi Hegy’ kedvencnek számító magyar zenekar sem hagyhatja ki a hazai fesztiválszenzont indító Hegyalja Fesztivált.

Tovább

KECSKEMÉT ÉS NÉGY HATÁRON TÚLI VÁROS LESZ A HEGY’ VENDÉGE. IDÉN SZAVAZÁSSAL DÖNTHETNEK A HEGYALJÁSOK A HATÁRON TÚLI VENDÉGVÁROSOKRÓL

hegyalja_vendegvarosok.jpg

A tavalyi hagyományteremtő meghívás folytatásaként idén újabb magyar város és négy határon túli település lakói számára a lakcímkártyájuk a belépő a Hegyalja Fesztiválra, a Down, a Scooter, az Asking Alexandria, az Ensiferum, a Skindred, a The Devil Wears Prada, a többi világsztár és magyar fellépő koncertjére a napsütötte Tisza-parton. Az már biztos, hogy Magyarországról a kecskemétiek ingyen mehetnek a Hegy’re. Hogy Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából és Szerbiából mely határon túli városok lakói bulizhatnak ingyen a június 25-30. között, Tokajban megrendezett négynapos Hegyalja Fesztiválon, erről maguk a fesztiválozók döntenek.

Tovább

Hegyalja 2013 - Itt vannak az első nevek

Coal-Chamber-2012.gif

Az tuti, hogy a 14. Borsodi Hegyalja Fesztivál minden hegyaljásnak ünnep lesz, az igazi zenék és az igazi társaság ünnepe, a ráhangolódást viszont már most kezdjük. A bakancsokba és a tornacipőkbe a csoki mellé a Mikulás betolta a Hegy' első fellépőit. A Coal Chamber, a The Devil Wears Prada, az Asking Alexandria, az Every Time I Die, a Mixhell és a The Bouncing Souls mind zenélnek majd Tokajban június végén. És ehhez a karácsonyi Hegy’ bérlet december 31-ig a 2013-as bulira a legalacsonyabb áron váltható.

Tovább

A Mikulás Coal Chamber-t, Asking Alaxandria-t és The Devil Wears Prada-t hozott a 2013-as Hegyalja Fesztiválra

Hegyalja dec6..jpg

A Hegyalja Fesztivál szervezői ma bejelentettek az első neveket a 2013-as rendezvényre. Ezek szerint fellép az Asking Alexandria, a Coal Chamber, a The Devil Wears Prada, de találkozhattok az Every Time I Die-al, a Bouncing Souls-szal és a Mixhell-lel is. További részletek később!

Új beléptetőcsarnok a Hegy'en

Hegyaljanagyteknos.jpg

2012. november 29-én átadták Rakamazon a 660 millió forintból, uniós támogatással elkészült, a Holt-Tisza állat- és növényvilágát bemutató Nagy-Morotva Vízi Tanösvényt és a vízi kalandtúra induló és fogadóállomását, a Kis- és Nagyteknősbéka Házat. A fesztiválterületen lévő Nagyteknősbéka Ház - amely nevét az alakjáról kapta - akváriumokkal, terráriumokkal berendezett kiállítóhely és kilátó is egyben, a fesztivál ideje alatt pedig már 2013-ban beléptető csarnokként működik. Ráadásul a Motörhead legendához, Lemmyhez is köze van.

Tovább

FESZTKARÁCSONY, BEJGLI - HEGY’

hegyaljalogo_2013.jpg

Azok számára, akik az igazi zenét szeretik, nem lehet kérdés, hogy mi kerül idén a fa alá. Természetesen az igazi fesztivál: Karácsonyi Hegy’ bérlet november 12-től csak 48 napig, a tavalyinál is jobb, kivételes ünnepi áron. Az első 50 bérletesnek ráadás karácsonyi meglepetésként Hegy’ Offical póló jár, hogy az igazi hegyaljások már a Mennyből az angyalt is Hegy’ pólóban énekelhessék. 

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum