Ha már tegnap jól szénné dicsértük, megmutatjuk, milyen is lett a svéd Orbit Culture új anyaga, a Shaman EP. Az ötdalos csomag két dala már eddig is ismert volt, de a java még csak most jön!
Ha már tegnap jól szénné dicsértük, megmutatjuk, milyen is lett a svéd Orbit Culture új anyaga, a Shaman EP. Az ötdalos csomag két dala már eddig is ismert volt, de a java még csak most jön!
A tavalyi év egyik nagy meglepetése volt az Orbit Culture harmadik albuma, a Nija. Ám ahelyett, hogy leigázták volna a világ színpadait, nos… tudjuk, mi történt. A zenekart továbbra is mint a jövő ígéretét emlegetik, ők pedig 5 újabb dalt dobtak be a közösbe, hogy mindezt bizonyítsák.
A zenegépben a héten projektzenekarok, svéd durvulat, metalos bugivonat és megható alkalomból szép emlékek. /Fotó: Black Label Society/
A tavalyi, igencsak erősre sikerült Nija után egy EP-vel igyekszik fenntartani maga körül a figyelmet az Orbit Culture. A svédek a Shamanról már a második előzetest emelik ki, a friss klipes dal a Carvings. A teljes, ötdalos csomag, melyen természetesen a korábban kiadott Flight Of The Fireflies is ott lesz, szeptember 24-én jelenik meg. Addig is...
Eheti dalmegosztásunkban szigorú, még szigorúbb, és még annál is szigorúbb zenék mellett prog mennyország és sötét pokol. /Fotó: Carnifex, Jim Louvau/
A szeptember 24-én megjelenő EP-jük, a Shaman érzekésének hírét követően várható volt, hogy kisvártatva kiadja az első dalt a csomagról az Obit Culture, viszont azt talán senki se sejtette, hogy ilyen mocskosul bitang nóta lesz a zászlóshajó. A Flight Of The Firefliesban minden benne van, ami az Orbit Culture-ra jellemző, azaz a súlyos riffek és a hatalmas refrének, csak valahogy mindenezek sikerült tizenegyesre feltekerni. Tudom, elcsépelt szöveg, hogy a kemény részek, meg a dallamos részek ilyenek-meg olyanok lettek, de hallga csak!
Már előrendelhető az Orbit Culture új anyaga, a Shaman című ötdalos EP. A tavaly megjelent, iszonyat zseniális nagylemez, a Nija utódja szeptember 24-től lesz elérhető, egyelőre borítót és dallistát tudunk mutatni hozzá.
A thrash-death metalt játszó svéd Orbit Culture a tavalyi év egyik legjobban sikerült lemezét készítette el, a Nija a mi év végi listánkra is felkerült. Ha már turnézni nem tudtak vele, Niklas Karlsson zenekarvezető és szaktársai nekiláttak a folytatásnak.
Az eheti rockdiszkóban, súly, súly, súly, súly és súly. /Fotó: Ida Kucera/
Holnap kerül a boltokba, platformokra az Orbit Culture tavalyi, nem mellesleg igen zseniális albumának, a Nijának a deluxe újrakiadása. A két bónusznótát tartalmazó csomag egyik extrája, a Mute The Silent egy videót is kapott a promóció érdekében, a másik szám, a Wargblod holnaptól lesz elérhető.
...és akkor összedobtunk, hogyan is fest az idei összesített listánk! Aki ismeri ezeket a rangsorainkat, talán már tudja a matekot is: az egyéni listáink helyezései alapján jöttek a fordított pontszámok (első: 10 pont, második 9, stb.), erre megy rá egy huncut kanyarral annyi pontocska, ahány ember kedvencei között szerepelt az adott korong (ha például egy adott lemez négyünknél is ott volt, az plusz 4 egység), aztán az Excel pedig jól megmondta, hogy hányas is a kabát! Aki számolgatott a múltkor, már sejti az eredményt, de azért mutatjuk, melyik az a húsz korong, amik miatt érdemes lesz visszaemlékezni erre a rideg évre! Az élboly igazából sejthető...
Van még idő felkészülni, nem ma lesz még, de Budapestre is ellátogat az év egyik legjobb lemezét leszállító Orbit Culture! A svéd csapat mondjuk a lista alján van, a legkisebb helyen, a nagyok helyeit olyan nevek töltik be, mint a Thy Art Is Murder, a Malevolence, a King 810 és az Alphawolf, de ha már egy jó fél órát kiszabnak nekik, sem lesz rossz! Pirossal bekarikázni a december 1-et, a helyszín a Barba Negra!
Igaz, a szemfülesebbek már részleteiben elcsíphették, de most egyben is elérhető lett az Orbit Culture Knotfest: Pulse of The Maggots Festivalos koncertje. Az év egyik legjobb albumával jelentkezett kvartett három dalt sűrített be a negyed órás történetbe, ebben a Nensha, a The Shadowing és a North Star of Nija kapott helyett.
Talán abban kiegyezhetünk, hogy az idei év egyik legnagyobbat szóló albuma az Orbit Culture hármas korongja, a Nija lett. A koncertéhséget enyhítendő a kvartett megmutatta a korábban már kiadott dalok mellé megmutatta a North Star Of Nija stúdióban zenélős videóját is, csak hogy érezzük, mekkorát is rezgetnének a színpadon. Megsúgjuk: iszonyat nagyot!
Augusztus elején jelent meg az Orbit Culture új nagylemeze, a Nija, ami mint sokakat, minket is rendesen meglepett a benne felhalmozott minőségi energiával. Az album adta az apropót, hogy egy e-mailes interjú keretében feltegyünk pár kérdést a csapat frontemberének, Niklas Karlssonnak, aki készséggel válaszolt nekünk. A Nija mellett természetesen szóba kerül a múlt és a jövő is, de az is, hogy mik azok a csapatok, akik hatással voltak rájuk.
Heti dalválogatásunkban francia mesterek, brit extreme metal, svéd atomcsapás, texasi alter és délies amerikai riffek. /Fotó: Jimmy Fontaine/
Sokszor mondjuk, hogy nem tudjuk mit esznek ezek a svédek, de annyi remek zenekart termelnek ki, mint égen a csillag. Ebbe a sorba áll most be, vagy állt be igazából már pár évvel ezelőtt az Orbit Culture, akik szó szerint lefújják a fejről a hajat.
Heti dalmegosztásunkban őrült japánok és egy őrült nőszemély, progresszív gyöngyszem, zaklatott zakatolás és svéd atomcsapás.
Már az előzetesek alapján is akkorát fog szólni az Orbit Culture új, egyébként harmadik nagylemeze, mint egy ház! A modern thrash és a death elemeket is gazdagon adagoló, a riffeket kicsit sem sajnáló csapat augusztus 7-re ütemezte be a Nija című alkotás megjelenését, erről az eddig kiadott négy dalt már mutatjuk is!