Igen, lehetne kezdeni újra azzal, hogy a metalcore halott, de nem fogom. Amíg egy zenekar ilyen albumot ad ki a kezei közül, addig van mit keresnie a műfajnak a terepen. Azt már nem is veszem figyelembe, hogy emellett milyen hihetetlenül sikeresek is. Hölgyeim és Uraim, akár tetszik, akár nem, a Parkway Drive nem igazán tervezi bedobni a törülközőt továbbra sem!
Szeptember 25-én, tehát jövő pénteken jelenik meg az ausztrál Parkway Drive ötödik stúdióalbuma, az IRE, ami egy kicsit más lett, mint a korábbi színtiszta metalcore vonulat. Az Epitaph kiadó Twitch csatornáján volt az a listening party, melynek felvétele alább hallgatható meg. A lemez turnéjával február 2-án érkezik a Barba Negra Music Clubba a zenekar az Architects és Thy Art Is Murder társaságában.
Csak úgy önti magából az új dalokat az ausztrál Parkway Drive legénysége. Pár napja mutattunk egy friss tételt a szeptember 25-énIRE címmel érkező új nagylemezről, de most itt van még egy új dal Bottom Feeder címmel. Egész jó kis melodeth, ahogy így elhallgatjuk. A csapat február 2-án Budapesten a Barba Negra Music Clubban lép fel, ha nem mondtuk még elégszer.
Szeptember 25-én jelenik meg az ausztrál Parkway Drive sokak által várt új lemeze az IRE. Új dalokat már mutattunk párat, most itt egy vadiúj The Sound of Violence címmel, ami alább meg is hallgatható. Ha valaki még nem tudná a zenekar február 2-ána Barba Negra Music Clubban lép fel az Architects és a Thy Art Is Murder társaságában.
Szeptember 25-én jelenik meg az ausztrál Parkway Drive új lemeze Ire címmel, melyről korábban egy dalt már bemutatott a csapat. Most itt a következő új dal, a Crushed, melyhez szintén társul videó. Alább meg is nézhető/hallgatható. Aki még nem tudná, annak mondjuk, hogy a zenekar február 2-ána Barba Negra Music Clubban játszik.
Winston McCall, az ausztrál Parkway Drive énekese a VOLT-os fellépésük előtt nyilatkozott nekünk. A vidám és mezítláb üldögélő Winston nagyon jókat ígért a magyar rajongóknak, hiszen – mint ahogy azt más fórumokon is megemlítették – februárban újra Magyarországon koncertezik a banda. Akkor ugyan még nem ígért pontos dátumot a frontember, de annál több információt megosztott velünk a közelgő albumról és még a kezdő bandáknak is adott pár tanácsot.
Parkway Drive szeretni Magyarország, Magyarország szeretni Parkway Drive. A pár nappal ezelőtti VOLT Fesztiválos fellépés után 2016. januárjában és februárjában turnén mutatja be ötödik, IRE címre keresztelt nagylemezét Európában az ausztrál Parkway Drive, melynek keretében február 2-án a Barba Negra Music Clubban lépnek fel. Részletek hamarosan, további infók ITT.
Tegnapelőtt már itt volt Sopronban az alternatív, de ez sem lehetett elég ennek az iszonyatnak – gondoltam magamban, miután végignéztem a programokat és csalódottan állapítottam meg: a csütörtök délután kettőre betervezett Shell Beachen megdöbbentően kevesen voltak annak ellenére, hogy a banda lazán lenyomta az utánuk következőket. A hangosítás mondjuk közel sem volt tökéletes, de a tagokból áradó erő és energia megkérdőjelezhetetlennek bizonyult.
Nagy napra ébredt a Kalahári-sivatag ezen része, hiszen a Mötley Crüe pár európai helyszínnel egyetemben, itt is elbúcsúzott tegnap. 32 fok, igazi fesztiválidő, az már más kérdés, hogy a helyszín ilyen időjárási körülmények között válik csak a porra allergiások ellenségévé. Na, de ...
A hétvégén rendezték az idei Rock Am Ring fesztivált. Hála a TV-s közvetítésnek tudunk ám teljes koncerteket mutatni, már akinek van ideje, hogy végignézze a Foo Fighters, Slash, a Slipknot, a Parkway Drive és a Lamb Of God koncertjeit. Csak tessék, tessék!
Fogalmam sincs hogyan, de a hivatalos megjelenés előtt vagy 20 órával itt az új Parkway Drive dal, a Vice Grip. A dal a csapat új IRE című lemezén fog szerepelni, melynek megjelenési időpontja még nem ismert. Alább a dal, addig hallgassátok, amíg lehet.
Röviden és tömören: a világ legdühösebb mellékútján szinte TOOL régóta készül az új nagy dalcsokornyi hörmöri.
Aztán hirtelen ki a kékből, felbukkan egy oldal, amin a már (még mindig késő) megjelenése előtt legendaszámba vett IRE album logóját tartalmazza. És egy visszaszámlálást, ami szerint a június 7.-éről 8.-ra (hétfőről keddre) virradó, pontban éjféli óra lesz A Harag Órája.
Szóval amire leérünk nullára, valami nagyon nagy dolgot kapunk Parkway Driveéktól. Teljes, vagy single megjelenés? Ingyen stream, vagy mindjárt ingyen letöltés egy pár órácskáig? Hmmm?
A mi tippünk szerint az első teaser-single, a Vice Grip megjelenése fog történni. Esetleg egy laza inka napfogyatkozás, egy Öreg Isten ásítása és a metálkecskék öntudatra ébredése kíséretében. (Fogadásaikat kérjük bankszámlai átutalással intézzék és a tranzakciós kódot a rockstation mailjére küldjék. Köszike!)
És persze, akkor az idei VOLT-ra már hozzák az új nótákat is... Ugye? Valahogy így?
Aki velük akarja üvölteni nyáron élőben, jobb ha máris a Kedvencek közé teszi ezt a drágát, és rágja a karmait, ugyanis hamarosan minden kiderül, mindenki derül.
Valljuk be nem kellett sokat várnunk, hogy a hazai metalcore közönség első számú kedvence, az ausztrál Parkway Drive visszatérjen hozzánk, hiszen legutóbb két éve jártak Budapesten (illetve tavaly nyáron Sopronban, a Volt Fesztiválon), amikor is a Petőfi Csarnokban adtak egy gigantikus koncertet és egy életre szóló élményét az odalátogatóknak. Az elmúlt tizenkét esztendő alatt a zenekar pedig szinte minden álmot és még annál is többet megvalósított, hiszen négy nagylemezzel, két DVD-vel és egy az életüket átfogó könyvvel a hátuk mögött nem csak arról nyerhettünk tanúbizonyságot, hogy egy elszánt és önmagát fokozatosan professzionálissá kinövő csapatról van szó. Hanem bizony arról is, hogy a Parkway Drive egyike azon ritka csapatoknak, akiket a hírnév megtartott pont ugyanolyan – jó értelembe vett – egyszerű szörfős srácnak, mint akikként évekkel ezelőtt megismerhettük őket. Őszinteség és hitelesség hatja át őket miközben járják a világot, hogy rajongóiknak zenéljenek, akik közül a magyarokat mindig is különös tisztelet övezte a részükről. A modern metalcore szcéna leghíresebb ötös fogata az övüké, akik több ezer fiatal zenekart ihlettek meg vagy gyakoroltak rájuk nagy hatást az évek alatt. Zeneileg merre tovább? Lassan közeledik az új Parkway Drive nagylemez is, hiszen a 2012-es Atlas biztonsági játéka is már azt predesztinálta, hogy itt az ideje részükről valami nagyot és merészet lépni. Ám előtte még egyszer keresztül szelik a világot, beleértve a magyar fővárost is: azonban míg legutóbb lemezbemutató koncertkörúton vettek részt, most az egész fennállásukat átfogó programmal készülnek, így régi és új rajongók vállvetve vehetnek majd részt a mikulásnapi mulatságon. Számodra mi lenne az álom szett?
Az első nap végén a Rammstein által elővezet tűzijáték után némileg lájtosabb napnak néztünk elébe, még akkor is, ha az este fő attrakciója, a KISS újból a látványos koncertet preferálja. De ne szaladjunk ennyire előre, mert ha metálos szempontból nem is ez a szombat volt a fesztivál nonpluszultrája, de azért eseménynek így sem voltunk híján.
Még múlt év októberében jelent meg az idei Volt Fesztiválon is fellépő ausztrál Parkway Drive új albuma Atlascímmel. Erről most a Wild Eyes című dalhoz készült videó, melyet hajtás után tudtok megnézni.
A tavaly novemberi budapesti fellépés után, idén sem maradnak Parkway Drive koncert nélkül a hazai rajongók, hiszen 2013-ban a VOLT-on Ausztrália leghangosabb metalcore bandája.
November 29. Ez a dátum minden bizonnyal a legtöbb, ebben a közegben mozgó zenebarát naptárában pirossal kerülhetett bekarikázásra, aláhúzásra, beikszelésre, hiszen a Phoenix Music jóvoltából nem kisebb név lett a nyár folyamán kis hazánkba beharangozva, mint a metalcore (abszolút joggal kinevezett) zászlóshajója, a hazai közönség előtt klubbulin már négy éve nem bizonyító ausztrál Parkway Drive. A bejelentést követő ováció után pedig kisvártatva lehullott a lepel a három előzenekarról is: Structures, The World Alive, Emmure.
Ez a csomag pedig talán már kapásból borítékolta, hogy itt bizony egy telt házas buli van kilátásban. És így is lett, hiszen az óriási érdeklődésnek köszönhető jegyeladási számok túl is nőttek a Dürer Kert nagytermén, így az egész esemény az PeCsa Music Hall-ban került megrendezésre, ahol már bőven a kapuk megnyitása előtt kígyózott a több tíz méteres hosszúságúra megnövekedett sor.
A Parkway DrivePeCsa Music Hall-os fellépése után a koncert eredeti helyszínén, a Dürer Kertben várnak minden melegedni és bulizni vágyó érdeklődőt! A Parkway Drive jegy felmutatásával egész este féláron ihatsz Jagermeistert, valamint vodkát!
A Dürer Kert aulájában a hely rezidens rock/metal felelőse, DJ Ozsi pakolja a legnagyobb rock/metal/punk/hardcore slágereket, a kisteremben pedig éjfél után röviden a kerekegyházi Stubborn, valamint a budapesti The Banished ad last minute villámkoncertet! A BELÉPÉS INGYENES!!!
A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a Parkway Drive, az Emmure, a The Word Alive és a Structuresnovember 29-ei koncertjét a Phoenix Music áthelyezte a PeCsa Music Hall-ba. Mindenki figyelmét felhívják, hogy a kapunyitás 18:30-ra módosult! Szóval így menjetek a koncertre!