Heti dalmegosztásunkban klafa hazai pop-punk, modern gothic-metal, prémium postmetal, nu-metal revival és különc avantgard-metal. /Fotó: Lacuna Coil/  

Flickering Resonance címmel május 16-án 6 év után új album érkezik a chicagói post-metal négyes Pelicantól. Az új albumon nyolc dal kap majd helyet és a Run For Cover Records gondozásban jelenik majd meg. Albumborító és dallista mellett Cascading Crescent címmel új dalt is tudunk mutatni.

A chicagói post-metal Pelican The Creeper című száma elérte az egymillió lejátszást és ezen felbuzdulva a zenekar egy rövidfilmet adott ki a 2009-es What We All Come To Need albumuk készítéséről, amelyen az ominózus dal is szerepel. 

Már "szalagon" a Pelican friss anyaga. Az egyelőre még cím nélküli lemez a hetedik lesz a zenekar neve alatt és 2009 óta az első, amint Laurent Lebec gitáros játéka is hallható. Több részletet egyelőre nem árultak el, de várhatóan hamarosan érkezik a többi infó is.

Heti dalmegosztásunkban súlyos arcok és súlyos zenék. Lesz itt teuton metal sludge, post metal, hard- és deathcore. Súlyos riffek minden mennyiségben. /Fotó: Inter Arma/

Már öt éve, hogy a Pelican legutóbbi daltermése, a Nighttime Stories megjelent, így éppen ideje volt, hogy az urak végre előrukkoljanak valamivel. Ez a valami pedig egy kétdalos EP lett Adrift / Tending The Embers címmel. Igen, ez a két dal szerepel rajta, amit alább jól meg is mutatunk nektek.

Mivel értelemszerűen törölniük kellett a turnét, így az ahhoz tervezett koncertlemezt sem tudta kiadni a Pelican. A csapat persze nem esett kétségbe, hiszen a tíz dalos Live at The Grog Shop így is elérhető lett, lentebb meg is hallgathatjátok. Természetesen a becsüket kassza itt is él, ezek mellé további merchöket is készített a zenekar.

A 20 éves Cudi Purci Booking és az Empitness Booking kooprodukciójának eredményeként igazán kiváló estének nézhetnek elébe azok, akik június 16-án elmennek a Dürer Kertbe. A Room 041-ben ad ugyanis koncertet a post metalban utazó Pelican és a nemrég hazánkban járt Inter Arma. A koncertről bővebb infókat ITT találtok. A Pelican tavaly megjelent új lemezéről ITT írtunk, az Inter Armával meg interjúztunk, azt ITT olvashatjátok.

Az a zenekar számomra a Pelican, ami már az első pár hangtól, amit tőlük hallottam, rögtön megvett kilóra. Az Australasia volt az alámerülés chicago-i zenekar munkásságába, és emlékszem nem sokra rá kidobták a What We All Come to Need-et. Na! Az a lemez az elmúlt tíz évben körbe járta az összes azóta elhasznált telefonom, laptopom, mp3 lejátszóm. Ebben az eltelt dekádban pedig volt még egy Forever Becoming lemezük 2013-ban, ami szintén jó időre beköltözött a lejátszási listámba, de olyan sokat nem élt meg mint az elődje.

Eheti dalmegosztásunkban post-hegyek! Post-rock, post-metal, post-HC, egy jó hangú énekes visszatérése, és Slayer-ízű darálás.

Még két hét és mindenki számára teljes egészében elérhető lesz a Pelican legújabb nagylemeze, a Nighttime Stories. Az instrumentális metalban nyomuló zsenik a Cold Hope című dallal folytatja a promózást, amely a korábban bemutatott, szintén mellékelt előzetessel, a Midnight and Mescalinenal együtt fülelhető nálunk is.

Eheti dalmegosztásunkban pöpec metalcore, még pöpecebb post metal, brutális szögelés, teátrális északi black metal és massachusettsi csoda.

Nighttime Stories címen, június 7-én fog megjelenni a Pelican legfrissebb nagylemeze, melynek az első előzetesét, a Midnight And Mescalinet már elérhetővé is tették a srácok. A rajongók számára egy hétinches kislemezen külön is meg fog jelenni ez a tétel a máshol el nem érhető Darkness On The Stairs társaságában, ez a Record Store Day keretein belül jön ki limitált példányszámban.

Behelyezte magát a négy fal közé, sőt már fel is rántotta az új, egyelőre még cím nélküli albumát a post-metalos Pelican. A csapat legutóbb 2013-ban jelentkezett teljes albummal (2015-ben azért ott volt a The Cliff EP), így van mire várni a rajongóknak. A keverés a következő hónapban kezdődik, így megjelenés jó eséllyel már csak jövőre várható.

A Pelican a négy évvel ezelőtti What We All Come To Need albumával elemileg határozta meg az akkori zenei ízlésemet. Csúnyán szólva post rockról volt szó –bár ennek a stílusnak az Australasia albumuk még jobban beillett volna a maga lecsupaszított ösztön zenéjével-, de már ott is kilógott néha a lóláb, és sejteni lehetett, hogy tágan értelmezik a műfaji követelményeket. Ének a WWACTN-ben egy számban volt, de azért nyugodtan kijelenthetjük, hogy instrumentális zenekarról van szó. Mondjuk az egy darab dalos számuk, a Final Breath az egyik, ha nem a legjobb daluk, amit valaha összepakoltak.