Abban, gondolom, egyetérthetünk, hogy egy karakterszínész(nő) is lehet zseniális. Nem számít, ha nem képes bárkinek a bőrébe bújni; amíg a saját világa elég nagy mozgásteret biztosít számára és ott tudja magából, illetve az általa megformált szerepekből kihozni a maximumot, addig még csak egydimenziósnak sem bélyegezhető. Amikor azonban egy, a tőle megszokotthoz képest merőben más terepre merészkedik… nos, az amennyire izgalmas, annyira kétes kimenetelű kaland is egyben. Hogy miért ez a bevezető? Mert a zenei életben szintén megfigyelhető effajta jelenség, és a jelen írás tárgya szemléletes példát is ad is erre.

A WOLFENSTEIN: New Order kreatív/PR-stábja, a Machine Games a fiktív Neumond Recording Company alakjában (Újhold! mert szeretünk a Holdra szállásunkkal dicsekedni, ugye, nácikák?) olyasmit művelt, amire a játéktörténelem során még nem volt példa: megteremtett egy teljes fiktív kiadót katalógusostul, ezt az arche-árja slágergyárat, és egy teljes lemeznyi jampi-náci dalt is összehozott, amik groteszk aláfestést szolgáltatnak egy olyan világ vérgőzös, egyszemélyes szabadságharcához, amiben a nácik nyerték a II. világháborút, és leigázták, bekebelezték a nyugati (...és keleti ...és északi...) civilizációt. A színvonal és az atmoszféra döbbenetes, a vendégzenészek kitettek magukért, mintha csak MachinenGeweher 1960-asokat tartottak volna a fejükhöz. És minden elkészült szépen flottul időre, ahogy a Führer megkívánta. 

A Neumond kínálata igazi bűnös élvezet... nem csak a retro rock vagy (urambocsá) a Birodalom szerelmeseinek! Villámkritikánk következik a sosevolt nótákból, mielőtt még megtalálna minket néhány Übersoldat Mistkerl.