RockStation

Koncertszervezők figyelmébe - Bad ForesT: Hallótávolságban (2011)

2011. június 12. - Norbert K

Tavaly ősszel volt szerencsém részt venni a Káosz Fesztiválon, ahol láthattam néhány szám erejéig, a már akkor is szimpatikus Bad Forest zenekart. Időközben bejutottak (a közönségtől a legtöbb szavazatot kapva) az unicumos tehetségvadászat döntőjébe is, de ami talán ennél is fontosabb: elkészült első nagylemezük, Hallótávolságban címmel. Igényes zene, jó kis rákendroll-blues ötvözet, humoros szövegek, érett férfiak által, a trendet messziről elkerülve. Érdemes a továbbra kattintani.

Tovább

Impericon Never Say Die! Club Tour: hazai dátum!

Két év kihagyás után ismét eléri kis hazánkat, az év talán legimpozánsabb őszi turnécsomagja, az Impericon Never Say Die! Club Tour. A Skalar Music Hungary jóvoltából, október 22-én, a Dürer kert deszkán kerül majd megrendezésre a nagyszabású esemény. A pakk előzenekarai a következők lesznek: Emmure, Deez Nuts, The World Alive, Oceano, The Human Abstract és a Vanna. A koncertsorozat főattrakciójának kiléte pedig június 28-ig egyelőre még ismeretlen marad. További információk hamarosan.

Az esemény a Facebook-on itt jelölhető, míg a hivatalos kedvcsináló videót pedig itt lehet megtekinteni!

Menjetek a Hegyaljára - Első rész

Kis hazánkban kevés a rockfesztivál. Echte ilyen a már két évente megrendezett Metalfest, a Rockmaraton, azt kábé ennyi. A többi fesztivál ugyan bír keményzenei felhozatallal, melynek aránya évről évre változó. A július 13-16 között Tokaj-Rakamaz-on rendezett Hegyalja-Fesztivál azonban évről évre erősít a felhozatalon, amely idén annyira erős, hogy a majdnem rockzenei fesztivál jelzőt simán ráaggathatnánk a Hegyaljára.

Július 13-án szerdán a Hegy Nagyszínpad kellemes nosztalgiaestet biztosíthat sokak számára, amennyiben a Beatrice és az Edda közé beékelődő Magna Cum Laude e kijelentés hallatán nem sértődik meg, hiszen nem is rájuk értettük. A viszonylag rövid programot a hidrogénezett hajú legényekből álló Scooter zárja, úgyhogy a jó hangulat az első estére garantált lesz.

Tovább

Boysetsfire az A38-on

2011. június 14-én egy nagyszerű visszatérésnek lehetünk szemtanúi, hiszen újra Budapesten, immáron ötödik alkalommal a Delaware állambeli Newarkból származó Boysetsfire! Az 1994-től 2007-ig működő zenekar 2010. decemberében egy berlini fesztiválon tért vissza az élők sorába, amely koncertet most egy Európa-turné is követi, ennek során állnak a srácok az A38 színpadjára. A hardcore színtér egyik legképzettebb énekesét, Nathan Gray-t soraiban tudó zenekar az ezredforduló táján vált az egyik leginkább közkedvelt zenekarrá, hiszen a post-hardcore és helyenként emocore elemeket is ötvöző zenekar évről évre szállította az intenzív politikai üzenettel teletűzdelt slágergyanús albumokat, egészen 2007-es feloszlásukig.

Tovább

Most már tényleg megjelenik az új Limp Bizkit

Vagy egy év csúszással, de június 28-án végre boltokba kerül a Limp Bizkit visszatérő albuma, amely Gold Cobra címet kapta. A Fred Durst és Wes Borland producelte albumra 13 dal kerül majd az alábbi elosztásban:

01. Introbra
02. Bring It Back
03. Gold Cobra
04. Shark Attack
05. Get A Life
06. Shotgun
07. Douche Bag
08. Walking Away
09. Loser
10. Autotunage
11. 90.2.10
12. Why Try
13. Killer In You

 

 

Comeback Kid és Grave Maker: új videók!

A Victory Records két üdvöskéje, a Comeback Kid és a Grave Maker is új videóval örvendeztette meg rajongóit, melyek első néhány képkockáiban a Victory-hoz hűen egymás promotálására is időt szakítottak. A múlt hónapban mindkét zenekar tiszteletét tette nálunk, a Through The Noise European Tour keretei között a Dürer Kert deszkáin, melyről itt írtunk. 

Tovább

Hibátlan búcsú: Scorpions @ Budapest Sportaréna, 2011. június 6.

Két év után a Scorpions ismét hazánkba látogatott. A rajongók számára „szomorú apropóból”. Ugyanis a majd 40 éve zakatoló banda a búcsúturnéjához érkezett. Klaus Meine és Rudolf Schenker már 60 és 70 között járnak. Ők úgy vélik, nem szabad megvárni, amíg egy rocksztár már csak a múltjából él, árnyéka önmagának és megöregedett vénemberként csak agonizál a színpadon.

Tovább

Hisztérikus vs. katatón: The Devin Townsend Project- Deconstruction, Ghost

Devin Townsend munkásságáról nem tudtam túl sokat eddig. Annyira voltam képben a viseltes dolgaival, hogy A Strapping Young Ladben énekelt-pengetett és, hogy illik rá a gitárhős titulus. Na meg, hogy nem éppen egy hímes tojás az úriember. Most már legalább tudni vélem azt is, hogy nagyon nem százas, és a háborodott fizimiskája alatt legalább ugyanilyen háborodottság lakozik. Merthogy a duplalemezként is felfogható Deconstruction, és Ghost lemezek remek beutalót jelentenek a pszichiátriára.

Tovább

Elkészült a Diktátor zenekar legfrissebb videoklipje

Elkészült a Diktátor zenekar legfrissebb videoklipjével, amelyhez Derzsi vezér is fűzött pár sort:

A Nem mehetek el című ballada 30 évvel ezelőtt született és már a Diktátor zenekar alapjait képező Week-end zenekarnak is szerényen-büszkén lengedezett a zászlaján. Azt már igazán nem lehet tudni, hogy mikor és hol hangzott el legelőször, ami nyilván abból is adódik, hogy ahogyan napjainkban, a médiák nem éppen tárt karokkal várták a rock hiteles zászlóvivőit.

A dal éppen erről a földhöz kötöttségről tesz hitvallást, annak minden tragédiájával és szépségével együtt, hitelesen, őszintén és természetes egyszerűséggel, ahogyan a magyar népdalok is építkeznek. Az, hogy éppen harminc év kellett ahhoz, hogy egy videó klip készülhessen a dalhoz, nem véletlen, hiszen napjainkban az az életérzés amelyben megfogant egy egész nemzet, vagy akár nemzetek tragédiájává vált, súlyos mondanivalója talán éppen most a legaktuálisabb. Ahogyan a dal utat mutat, mi is rendületlenül megyünk előre, hétköznapi értelemben: tesszük a dolgainkat. Jelenleg a legújabb albumunk felvételei folynak "Ez itt a mi hazánk" címmel, amiből következtetni lehet, hogy egyáltalán nem tértünk le a számunkra kijelölt útról, az elmúlt negyedévszázad alatt a hitünk nem rendült meg, sőt: még inkább fényesebbé csiszolódott!

Szinte folyamatosan toljuk a hétvégi koncerteket, melyek időpontjai a zenekar honlapján lekövethetőek, annak ellenére, hogy napjainkra szinte mindenkinek nehezebb a dolga éppen a mindennapok gondjai miatt, -mi nem mehetünk el!

Tovább

Az új Dream Theater album címe és track listája

A Dramatic Turn Of Events címmel jelenik a progresszív rockzene királyainak a Dream Theater-nek új albuma. A lemezt a Roadrunner Records gondozza és szeptember 13-án kerül a boltok polcaira. Az album jelenleg keverés alatt van, melyet Andy Wallace (RATM, Sepultura, Slayer) végez.

Az albumra a következő dalok kerülnek:

01. On The Backs Of Angels
02. Build Me Up, Break Me Down
03. Lost Not Forgotten
04. This Is The Life
05. The Shaman's Trance
06. Outcry
07. Far From Heaven
08. Breaking All Illusions
09. Beneath The Surface

Bring Me The Horizon: érdemes sietni!

 Aki eddig még nem váltott jegyet a jövőheti Bring Me The Horion vezette mulatságra, az mindenképpen igyekezzen, mert a Skalar a hivatalos Facebook csatornáján nemrég tette közzé, hogy a brit suhancok koncertjére már mindössze csak kilenc darab jegy kapható a Király utca 48. alatt található The Lab-ben. Miután ezek is gazdára találtak, a buli hivatalosan is sold out-nak lesz nyilvánítva, így már a helyszínen se lesz lehetőség jegyet váltani az eseményre!

Evan Seinfeld kiszállt a Biohazardból

Hiába egy elkészült nagylemez, mely az 1994-es State Of The World Address album óta az első klasszikus felállású Biohazard album, Evan Seinfeld basszer/énekes úgy döntött most van itt az ideje kilépni a bandából.

A csapatnak lekötött nyári fellépései vannak, melyeken Scott Roberts fogja helyettesíteni Seinfeld-et. Roberts a 2005-ös Means To An End albumon is szerepelt. Bobby Hambel gitáros, Billy Graziadei énekes/gitáros, valamint Danny Schuler dobos a júniusi európai kiruccanás után akarja megtalálni Evan Seinfeld utódját.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum