Idei Nova Rock-sorozatunk utolsó darabjaként a továbbra is fölöttébb motivált, határozott terveket szövögető és magabiztosan építkező floridai Trivium két tagjával folytatott beszélgetést adjuk közre.
A mostani fesztivál-fellépéseiteken a program elég jelentős hányadát teszi ki az „Ascendancy” album anyaga.
Paolo: Nálunk mindig is az volt a program egyik alappillére. Ha mondjuk egy harmincöt perces műsort nyomunk, azt elég nehéz arányosan összerakni öt albummal a hátunk mögött. Mindenesetre ez az egyik csúcslemezünk, az egyik legjobb anyagunk. Igazán erős album. Amikor olyanoknak játszunk, akik sosem láttak még bennünket korábban, és akiknek minden nótánk új, mindig beválik, ha az „Ascendancy” néhány dalát vetjük be. Az utóbbi időben viszont az „In Waves”-ről is igen sok nótát tolunk. Ma is hármat kaptunk elő arról a lemezről. Úgy érezzük, méltóak az eddigi dolgainkhoz. Hiszünk bennük.