RockStation

Énekesének síremlékére gyűjt a Panksapka

2013. december 06. - sunthatneversets

Panksapka.jpg

A szolnoki Panksapka énekese Berényi Tibi 2009 – ben, 35 évesen hunyt el. A zenekar és barátaik már akkor is szerveztek két jótékonysági koncertet Tibi nehéz anyagi helyzetben lévő családja támogatására, és most újra szeretnének segíteni.

Tovább

Ilyen élőben a Stone Temple Pilots a Linkin Park énekesével

Stone-Temple-Pilots-Chester-Bennington.jpg

Sokak tetszését vagy nem tetszését váltotta ki a hír még tavasszal, hogy a Stone Temple Pilots a Linkin Park énekesével Chester Benningtonnal dolgozik tovább. Egy EP-t ki is adtak vele, ami nekünk is tetszett, sőt azt kell mondanunk, hogy élőben sem rossz ez a felállás, ami az alábbi videóból ki is derül.

Tovább

Jövőre új Cannibal Corpse album jöhet

cannibalcorpse1.jpg

Jövő év elején Mark Lewis irányításával kezdheti meg új albumának előkészületeit a Cannibal Corpse legénysége. A csapat 3 nagylemez után cserélt most producert. Alex Webster a zenekar basszusgitárosa elmondta, hogy semmilyen nézeteltérés nem volt az együttes és az előző három CC lemez producere Erik Rutan között, csupán másfajta módszereket is ki akarnak próbálni. A zenekar szeretné új albumát a jövő év második felének elején kihozni. 

Aerodrome Fesztivál – Rob Zombie és a Megadeth Budapesten!

Rob Zombie1.jpg

Megszületésekor az osztrák Rock am Ringként emlegetett Aerodrome olyan hatalmas neveket volt képes az országba csábítani, mint a Red Hot Chili Peppers, a Motörhead vagy a Metallica. Ezért is szolgált hatalmas örömmel, amikor 2013-ban kihirdették, hogy (immáron a cseh fővárosban, Prágában) a System of a Down, a NOFX és a Killswith Engage vezényletével újra életre hívják az eseményt, amely 2014-ben hazánkig is elér: június 16-án ugyanis a Budapest Park színpadán fog játszani Rob Zombie és a Megadeth az első hazai Aerodrome Fesztiválon. A saját nemében egyedülálló rendezvényre ráadásul a szervezők hamarosan még egy fellépőt bejelentenek.

Tovább

Black Tongue - Előzetes videó a Mastodon koncertfilmjéhez

mastodonbrixtoncover.jpg

Korábban már esett szó róla, hogy december 10-én audió és videó formájában is megjelenik a Mastodon még 2012-ben a londoni O2 Academy-ben adott koncertje Mastodon Live At Brixton címmel. A kiadványnak fizikai megjelenése nem lesz, azt csak digitálisan lehet beszerezni. Hogy így érdemes-e azt nem tudjuk, minden esetre hajtás után ott a Black Tongue című dal koncertverziója. Eközben a csapat új albumon dolgozik Nick Raskulinecz producerrel, mely jövő év első felében láthat majd napvilágot.

Világsztárok egész sora a jövő évi Novarock Fesztiválon

ironmaiden2013.jpg

Mára egy combosabb csomagot ígértek a Novarock Fesztvál szervezői és tartották magukat az ígérethez, hiszen a jövőre 10. alkalommal Nickelsdorfban megrendezendő Fesztiválon fellép az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Soundgarden, Rob Zombie, az In Flames, a Megadeth, az The Offspring, akik a teljes Smash albumot eljátsszák. Mellettük fellép a Dropkick Murphys, a Steel Panther, a Bring Me The Horizon, Phil Anselmo & THE ILLEGALS, a Trivium, az Arch Enemy, a Buckcherry, az Epica, a Battlecross, a Miss May I és a Huntress! Erős? Az biza.

Itt egy teljes Nine Inch Nails koncert!

NINLoll.jpg

November 8-án a los angelesi Staples Centerben lépett fel a Nine Inch Nails. A koncertet rögzítették is, mely februárban jelenik Tension 2013 címmel. A csapat jó arc volt és a felvételt közzétette a csapat hivatalos videócsatornáján, amit most teljes egészében meg is lehet nézni. Ja és nem elfelejteni, hogy a csapat június 19-én a Budapest Sportarénában lép fel.

Tovább

Egyél whiskeyt, igyál kokszot!: The Trousers, Honkey, Peter Pan Speedrock @ R33, 2013.12.02.

Peter Pan Speedrock live 1.jpg

Újabb álmos hétfő este, amit nem a négy fal között kell tölteni. Helyette hazai garázsrock, texasi superboogie, és speedrock mariskaországból a Hohes C szponzorálásban a program. Nem mellesleg legendák álltak a színpadon. Nem hangzik rosszul, ugye? Azt nem tudom, mennyire volt erős a promóció, mi a magunk részéről toboroztuk a közönséget becsülettel, ennek ellenére nagyon gyér volt ismét a látogatottság, pedig 2000 forintért már egy Tanksapkát sem tud megnézni senki, hát még két külföldi bandát, akik azért nem ma kezdték a pályát.

Tovább

Megkezdte a munkát új lemezén a Gojira

goj06.jpg

A napokban a Performernek adott interjút a francia Gojira gitáros-énkese Joe Duplantier. Ebből világosan kiderül, hogy a csapat új dalokon dolgozik, mégha ezek most először turnézás közben íródnak. Duplantier elmondta, hogy utál ilyen módszerrel dolgozni, de egyelőre a turnébusz hátsó részében egy komputerrel meg a tesó dobpadjával gyűjtik az ötleteket a következő lemezhez. Főleg riffeket rögzítenek, eddig két teljes dal váza állt össze, de ahogy frrontember elmondta, már alig várja, hogy normális körülmények között jammelhessen a zenekarral. (Fotó: Réti Zsolt)

Már megint nem jön Magyarországra a Metallica!

Metallica 2013.jpg

Korábban már írtunk róla, hogy a 2014 nyarát a legendás Metallica az európai turnénak szenteli. A nagy fesztiválokat (Sonisphere, Rock Am Ring, Rock Im Park) és a nagyobb városokat (Bécs, Prága, Róma stb.) természetesen nem hagyják ki, de Budapestet igen. Sajnos ezt is lehetett volna úgy írni, hogy természetesen. Szóval ismét kimaradunk a szórásból, de a rajongóknak talán Bécs nincs olyan nagyon messze...

Blow Your Trumpets Gabriel - Új Behemoth-videó

new-behemoth-2013.jpg

A Nergal vezette lengyel Behemoth új lemeze Európa nagy részén február 7-én lát napvilágot. A The Satanist címre keresztelt korong producere maga a zenekar volt, míg a keverést Matt Hyde (Slayer, Monster Magnet) a maszterelést Ted Jensen (Metallica, AC/DC) végezte. A csapat már egy videót is kihozott az új lemezhez, amely a Blow Your Trumpets Gabriel címre hallgat és még cenzúrázva is igen erős képi elemeket tartalmaz. Hajtás után a videó és az új lemez tracklistája.

Tovább

MetalWar Fest Open Air Budapest – Jövőre is!

Metalwar Fest 2014.jpg

Az idei év egyik legsikeresebb rock és metál rendezvénye kétségtelenül, az első MetalWar Fest - Open Air Budapest elnevezésű háromnapos rendezvény volt, melyre először került sor hazánkban. A rendezvénynek helyt adó SzeptEmber Feszt és a MetalWar Fest szervezői már meg is állapodtak a folytatásban, így biztos, hogy 2014-ben ismét lesz ingyenes háromnapos rock és metalorgia, méghozzá nagyobb helyen, még nagyobb apparátussal és tartalmasabb műsorral, mint idén, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már most nagy az érdeklődés külföldről is a program iránt.

Tovább

Januárban kislemezzel jön a Periphery

Periphery 2012.jpg

Kissé meglepő, de januárban egy kislemezt dob ki az amerikai progresszív metal/djent szcénában mozgó Periphery. A január 28-án megjelenő fél órás kislemez a Clear címet kapta és a tagok elmondása szerint ez inkább egy kísérleti anyag, kipróbálták, hogy másféle stílusban hogy tudnak zenét írni. Inkább dallamos témákra helyezték a hangsúlyt. Közben persze dolgozna a harmadik nagylemezen is, de erről többet még nem tudni. Egy rövid teaser-ünk van  az új kislemezről a hajtás után.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum