Fura most kicsit újra írni ennyi idő után, ennyi újrahallgatással a hátam mögött .A shockrockerről sok jót és rengeteg rosszat is tudunk mondani. De azért azt ismerjük el, hogy nincs nagyon olyan ember, aki ne bulizott volna már egy rock discoban a Sweet dreams Mansonos változatára. Mondhatjuk, hogy az ilyen partyk egyik elengedhetetlen kelléke lett a cover dal. Emlékszem lassan húsz éve annak, hogy meghallgattuk az Antichrist Superstart, amire felkaptuk a fejünket még kis srácként, hogy ez mennyire beteg egy csávó.

Véleményem szerint, Manson és a bandája (tök mindegy, hogy éppen ki van, vagy nincs benne) nagyon is meghatározó a rock történelemben. Viszont az elmúlt jó pár évben tettek azért, hogy jórészt mindenki leírja az egész zenekart. A mélyrepülés a 2007-es Eat Me, Drink Me albummal kezdődött és nem is állt meg mostanáig. Az utolsó három album egyszerűen borzalmas volt. Emellett pedig Manson élő teljesítménye is igen csak visszaesett. Láttam őket a 2009-es VOLT fesztivál óta még kétszer, de.... hagyjuk, koncentráljunk a jelenre.

Na, és mi van most? Itt a The Pale Emperor album, aminek az első hallgatásába igencsak kétségekkel fogtam neki. Azért lássuk be, hogy sok jóra a Born Villain után nem számíthattam. Aztán jött a meglepetés! Ez az album eszméletlen jó! A Third Day Of A Seven Day Binge egyszerű, de szerethető depresszív témái valami kegyetlenek. Amúgy az egész albumra a depresszív hangulat jellemző, a dalok is sokkal inkább középtempósak, lassúak. Nem tudom, hogy most pontosan ki van a zenekarban, vagy ki nincs benne, de valami hatalmasat alkottak a sötétségben megbújva, és ezt a sötétséget Twiggy elő is hozza a hangszerekből. Ehhez jön hozzá, hogy Marilyn úr végre nem erőltet magára semmit, hanem csak beleadja a szívét a dalokba. És, igen ez érződik is rendesen az egész albumon.

Az album nagy részében a visszafogottabb gitárok és a jobban előtérbe helyezett dob uralkodik. A dob témák sincsenek persze halálra bonyolítva, de a néha kevesebb több elv itt nagyon is megállja a helyét. Erre az elvre tökéletes dal a Slave Only Dreams To Be King, ahol a hangsúlyt, a súlyosságot a dob biztosítja. Emiatt lesz az, hogy a koncerten erre a dalra az emberek elkezdik majd rázni a fejüket. Van húzása a dalnak, pedig az egy tök primitív dob groove, de mégis marha jó! A saját kedvencem a The Devils Beneath My Feet. Ebben a dalban van valami őrület, amit mindenképpen szeretnék koncerten is hallani, átélni. Természetesen itt sem valami kegyetlen gyors tempóra kell számítani. Sőt az album nagy része tényleg marha lassú, ahogy már említettem. Lehet, hogy Manson is idősödik? A tizenhárom dalból még is a legérdekesebb az utolsó négy. Az Odds Even-ben tényleg ki van énekelve a srác lelke is, benne van a dalban minden rossz, ami az elmúlt időkben történhetett vele. Ha erre nem fognak eret vágni a tru arcok, akkor semmire. Na, és a többi három dal miért érdekes? Mind a három akusztikus gitáron íródott. A Day3, Faited,Faithful,Fatal, és a záró Fall Of The House Of Death meglepő dalok. Nagyon nem emlékszem, hogy valaha is lett volna ilyen száma a zenekarnak (lehet tévedek, vagy csak én nem ismerem). Komolyan, kíváncsi lennék egy Unplugged lemezre a zenekartól. Érdekelne, hogy mit tudnának így kihozni a régi dalokból.

Egy biztos. Mansonék nagyon oda pirítottak már így januárban. Sok albumot várunk ebben az évben is, de azt senki sem gondolta volna, hogy ez a lemez ekkorát fog ütni. Kellemesen csalódtam, remélem, hogy egész évben csak ilyen csalódások fognak érni. Béke, Szeretet, Metal