Jól tettem, hogy bevállaltam ezt a lemezt, miután Marduk annyira nem fogott meg. Ahogy ott is említettem, a black metallal mindig is szerettem volna jobban megbarátkozni, csak nem igazán jött össze. Most újra eljött a pillanat!
A Nocrul egy kétszemélyes zenekar, a két tag Khrul (zene) és Noctis (ének). A két blacker már az Ater Tenebrae soraiban már adagolta együtt a feketefémet, de elmondásuk szerint a Nocrul nem egyenes folytatása az előbb említett formációnak.
A The Darkness of Mankind már a második kiadványa a Nocrulnak, elődje még 2013-ban jött ki The Four Riders Of The Apocalypse címmel. Ahogy már szó volt róla, black metal a játék neve, ami magába olvasztja a nyersebb és a dallamosabb ötleteket is. Van hangulata az egésznek és árad is belőle a dögszag végig, mégis a - műfaj keretein belül tekintve – fogós dallamok adnak neki egy olyan hangulatot, ami miatt jólesik hallgatni a hat saját és egy feldolgozásból (a Samaeltől a Crownra esett a választásuk) álló szűk félórás lemezt.
Koncertet nagyon ne várjunk tőlük, mert Khrul jelenleg Londonban él, így a dalok is a köd és a bab országában születtek, Noctis viszont kicsiny hazánkban lakik továbbra is, ez pedig nem az a távolság, amit könnyen át lehet hidalni. A felvételek, ahogy mostanában már sok kisebb zenekarnál, itt is totálisan házilag készültek, de ez egyáltalán nem érződik a dalokon. Meg hát ugye ehhez a stílushoz nem is feltétlen szükséges a polírozott hangzás.
A szövegek a Warhammer 40K univerzum világára épülnek, azon belül is az Űrgárdisták VIII. Légiója a vezérfonal, de konceptlemezről még az ő elmondásuk szerint sincs szó. A sci-fi világ sosem vonzott, nem is tudom, hogy ez mit jelent, vagy egyáltalán mit kell erről tudni, de nekem úgyis a zene a hangsúlyosabb, ami nagyon oda van rakva.
A lemez dalait részletekben, hetente 2-2 dalos leosztásban lehetett megismerni a zenekar Bandcamp oldalán, itt meg is lehet hallgatni végig, jelképes összegért be is szerezhető virtuális formában az album. Az utolsó adaghoz járt a már említett feldolgozás, amit ingyenesen letölthet bárki ugyanonnan.
Jó, de milyen is a zene? Khrul szerint a Shadowthroneba nem elég groteszk, Assurba túl gonosz, Funebrebe túl egyszerű, más dallamvilág okán felgyülemlett témákból állnak a nóták, melyek mindegyike két gitárra íródott, néhol a hangulat kisegítése miatt pedig az orgona is bevetésre kerül. Szólók ezúttal nincsenek, de szerintem nem is hiányoznak.
A kezdő Night Lords a hagyományosabb vonalról való, gyors, döngölős, mégis éteri zene. A Sons of the Sunless World is hasonló, majdnem, hogy ragadós témával bíró dal, épphogy nem slágeresnek mondanám. Még talán jobb is, mint az előző. Az ezt követő Children of Misrulera belassul a menet, de abszolút passzol a képbe. Utána jön a We are Legions, ami a legkönnyebben emészthető mind közül, a személyes kedvencem az albumról. Jó a sodrása, jó a vezérdallam, személy szerint (és ezért ne bántson senki) egy iszonyat borult rockdiszkóban is el tudnám képzelni.
A From the Fires of Betrayal újra a hagyományosabb vonalat kapja el. Itt is a dallamnak köszönhetően könnyebben be lehet fogadni az egészet, a leállás a felénél meg a maga egyszerűségével is nagyon hatásos. A Planet of the Eternal Darkness is jó dal, ez is a nyersebbek közül való, aztán pedig jön a zárás, a Samael feldolgozás. Okosan lett átírva, az eredetit tiszteletben tartva, de az albumhoz illő vonásokat hozzáadva lett összerakva, ahogy egy ilyen esetben illik.
Aztán ezzel véget is ér a lemez. Pont annyi, amennyi kell. Jól össze van rakva, a gyengébb részek is szépen belesimulnak az összképbe. Legalább egy hallgatást mindenképp megér annak, aki valamennyire is szereti a black metalt! Csak így tovább!
