Attól félek, felnőtt úgy egy (rocker) nemzedék, hogy tagjainak jelentős része nem tudja, ki az „a” Csillag Endre. Nos, ez a vidám gitáros megfordult a HBB-ben (!) ugyanúgy, mint a Kormoránban (!!), majd tagja lett az Edda Műveknek (!!!), végül a Bikininek (!!!!). De legtöbbet sajnos külhonban (Ausztria, Norvégia) tartózkodott; vendéglátózott, tanított. Ritchie Blackmore annyira jó gitárosnak tartotta őt, hogy – saját bevallása szerint – idegesítette a Deep Purple hajdani ikonját.

Sehol sem melegedett meg igazán Endrénk, de a legemlékezetesebbet az Eddában nyújtotta. Az ötös („visszatérő”), az („éjjel érkezős”) hatos és a hetes (Változó idők) albumok írásában vett részt, ezek közül a hatoson az ő gitárjátéka hallható. Ezeket az időket kelti életre Zártosztály nevű zenekarával manapság.

Ha szabad egy kicsit merengeni: első rock-élményem a (Europe-féle) Final Countdown vala, a következő emlékképem egy Edda-buli valami gyárcsarnokból közvetítve, benne az Éjjel érkezem (számomra) mai napig működő nótával. A refrén azonnal fogást talált rajtam, s azután ott volt az utolsó harmadában az a bizonyos, helyét önálló (rövid kis) zeneműként megállni képes gitárszóló…by Csuka, mivel megtudtam: ez a gitáros fickó beceneve. (Akkor még nem nicknévnek mondták.)

Hiába, no (NO): a mi „Slamónk” Csuka lett, mármint ez a megállapítás azokra vonatkozik, akik koruk okán a Gyere őrült idején kapcsolódtak be az Edda-életműbe. Nagyon sajnáltam, mikor Bandi kiszállt a szekérből, mivel utódjának karcosabb játéka már nem annyira jött be. Egyre inkább Gömöry Zsolt szintetizátor-játéka határozta meg az albumokat, ami nem baj, hiszen a többségnek ez így volt jó, viszont én új préda után néztem.

Most meg 2015-ben megértem, amit idáig oly ritkán: pont azt kaptam egy lemeztől, amit vártam! Egy nyolcvanas évek végi Edda-lemezt a 2010-es évek köntösébe öltöztetve! Bizony harminc (!) évvel ezelőtt akadtak stúdió-problémák, furcsán puffogó dobbal, indokolatlanul feltolt billentyű-hangzással, sőt, volt hogy – lásd Slamó szólólemezének példáját – valósággal úgy kellett kisilabizálni, mi is akar lenni az adott dal. Ellenpéldaként most pedig érdemes meghallgatni például a második tracket (Nem várok) a Csillagok és gyémántokról különös tekintettel a dal befejezésre.

Szóval ilyen lenne ma az Edda, ha Endre maradt volna! Van itt még Megfulladok is (Edda VI. ucsó előtti szám), csak Dörömbölnek a címe. Sőt, a Slamó-érát idézi a Csak néhány perc, amennyiben az Elhagyom a város egy slágeresebb mutánsának vesszük. A két példa nem félreértendő: szó sincs kopírozásról, sőt pozitív előjellel írom mindezt, hiszen mindkét dalt igen-igen szeretem (illetve így már mind a négyet).

De nem pont ezért rock-történelem a Csillagok és Gyémántok. Tudsz még egy nótát a Ragyog a napfényen kívül, ahol duettezik Pataky Attila és Deák Bill Gyula? Márpedig itt a lemez negyedik trackjében ez történik! Elképesztő, hallgassátok meg!

A legtöbb dalt egyébként Attis énekli,  Billnek még egy nótája van, majd D. Nagy Lajos (felesleges ideírni, de Bikini), és a mirigyes-zártosztályos Sipos Peti egy-egy dallal képviselik magukat.  Az anyagot egy instrumentális tétel zárja, melyet Gary Moore emlékének ajánlott a szerző/előadó.  Lajos stílszerűen egy bikinis hangulatú lírát kapott. „Sipi” a lemez legütősebb tételét birtokolhatja, Nem várok a címe. 90 körül mindent elárasztó sláger lett volna…Mindenesetre a lecke fel van adva: hogyan fogja Sipos úr saját magát parodizálni a következő Mirigy-műsorokban?

Ha a rock-blogger magyar előadóról ír, s dicséri őt, általában kétféle megnyilvánulással találkozik. Egyesek biztosak benne, hogy nap mint nap együtt sörözik az előadóval, azért kis szívesség gyanánt méltatja annak munkáját. A kevésbé rosszhiszemű verzió csupán arról szól, hogy a szerző nem mer, vagy nem akar konfrontálódni, és inkább a Metallicának szól be. Nos, akkor cáfolatként „beszólok” Endrének, mégpedig a dalszövegek ügyében.

Azon túl, hogy „asztal rímel a székre” bennük, egy kissé modorosra is sikerültek. Ezt annál is inkább meglepőbbnek találom, mert a szövegeket a bikinis Németh Lojzi, és maga Pataky Attila jegyzi. Utóbbi ikon élete talán legnagyszerűbb előadói teljesítményét nyújtja ezen az anyagon, igaz, mindig odateszi magát, ez nem vitatható. Úgyhogy nem tudom, miért érzem másnak a dalverseket, mint akár az Edda albumain. Pedig van néhány jó kiszólás, gondolat, sokat sejtető áthallás bennük (például a már említett Dörömbölnekben).

Szöveg-minőségi tekintetben a Csillagok és Gyémántok erős párhuzamot alkot Pohl Misi (Lord) tavaly kijött szólóalbumával. De szerencsére zenében is! A Csillag Endre-lemez tökéletesen illeszkedik az utóbbi idők hazai hard rock albumainak kutya erős mezőnyébe, vegyük akár a Vida Rock Band Gyáva Angyalját vagy a jelenleg sajnos tetsz-halál állapotban leledző, Kalapács-féle Kard egyetlen, de annál csodásabb albumát.