Nos, ezen a nyáron valahogy nem volt túl sok szerencsénk a fesztiválokkal. A Rockpart utolsó éjszakáját elmosta a vihar, így a Gamma Ray elmaradt. A VOLT fesztiválon egy dög meleg nap végén a Slayer fellépését türelmesen kivárta az anyatermészet, de aztán egy cseppet sem volt könyörületes a tömeghez, és ismét leszakadt az ég. A Rockmaraton ígéretesen induló, majd az elmaradt Megadeth buli miatt botrányba fulladó húzónapjáról pedig már épp elegen kifejtették véleményüket, így talán ebbe nem mennék bele…és persze itt is előkerültek az esőkabátok.

A FEZEN zárónapja és az ígéretes line-up volt idén az utolsó nagy reményem a szépítésre. Korán érkeztünk, a fesztivál területe még szinte üres volt, és kísértetiesen emlékeztetett egy Off-Road pályára. Az időjárás péntek este sajnos ezt a fesztivált sem hagyta szárazon, és mi tagadás rendesen megviselte a helyszínt. A felhőszakadás szombaton ugyan elmaradt, cserébe – mint ahogyan arról már korábban olvashattatok – hidegzuhanyként jött a hír, hogy a The Cult és az Anthrax koncertje után egy sajnálatos családi betegség miatt a The 69 Eyes is lemondta szombati fellépését.

Ha nehezen indult, ha nem, a lelkesedés úgy tűnik az utolsó napra sem tört meg, és csakhamar gyülekezni kezdtek a népek. A ROAD fellépése az elmaradt The 69 Eyes program miatt másfél órát csúszott, így némi igen feelinges Random Trip ráhangolódást követően vetettük be magunkat a Fehérvár színpad elé.

Ami a ROAD koncertet illeti, rövid leszek, nyers és lényegre törő: Egyszerűen kurva jó bulit csináltak. Érezték a közönséget, és a közönségük is érezte őket. Rendes kis népünnepet hoztak össze fényes nappal, a nemzetközi attrakciók előtt. Akárhonnan is nézem – bár biztos sokan nem fognak velem egyetérteni, de… - ezen a színpadon hamar ellőtték a legfényesebb rakétát. Nincs itt semmi nagy megfejtés, ezek a srácok simán csak dögösen és zsigerből tolják a Rock N’ Rollt, ami mellett nem lehet csak úgy érdektelenül elkullogni.

Bármekkora mattot is adott Road meg kellett, hogy adjuk az esélyt Alvinéknak is, és egy pillanatig nem bántam meg a döntésem. Az Alvin és a Mókusok egyike hazánk legrutinosabb fesztivál bandáinak és sosem okoznak csalódást. Ezúttal is tekintélyes tömeget sikerült toborozniuk a nagysátras Rézangyal-Petőfi színpad elé ahol igen erős műsor adtak, ráadásul remek társaság is jött össze, úgyhogy hamar megszűnt a külvilág, és ebből az álomból igazi paradoxonként az Aludj csak tudott felébreszteni, úgyhogy irány vissza a Fehérvár Színpad elé.

Rég volt már, mikor utoljára élőben láttam a Finntrollt és az emlékezetemben egy jópofa folk metal buli emléke maradt meg, ám ezúttal valahogy nem tudtak megfogni. Egyrészt eleinte még a fesztiválokon megszokott gyengébb hangzáshoz képest is elég vérszegényen szóltak, és bár ez menet közben javult némiképp, valahogy nem sikerült sokáig marasztalniuk. Az viszont tagadhatatlan, hogy színpadi megjelenésben nagyon ott vannak. A koncert kb. 2/3-a után inkább úgy döntöttem mégis inkább a csodás jugoszláv grillételeknek szeretnék hódolni a színpad előtt állás helyett, de szerencsére falatozás közben remekül hallhattam, hogy mi történik körülöttem. Így az sem kerülte el a figyelmem, hogy a Faithless a populárisabb műfajok kedvelőinek kedvező Harmann színpadon javában belecsapott a lecsóba.

A FEZEN fellépői közt tényleg mindenki megtalálhatta a számítását, a hozzám hasonló, zeneileg befogadóbb koncertlátogatónak pedig egyenesen maga volt a megtestesült fülgazmus. egyedül azt sajnálom, hogy a Modestep bulit kénytelen voltam kihagyni, pedig csak jókat hallottam a produkciójukról.

A Faithless nevéhez fűződik életem egyik legkellemesebb koncertcsalódása még a 2004-es Szigetről. Bő egy évtizede közel sem voltam zeneileg annyira nyitott, mint mostanság, csupán kedveskedni akartam akkori barátnőmnek azzal, hogy elkísérem Őt arra a bulira, és láss csodát, hatalmasat zenéltek. Ez most sem volt másként, bár a színpadból leginkább csak a fényeket láttam, a hangzás azonban mindenért kárpótolt.

A Guano Apes produkciójától viszont be kell, hogy valljam egyáltalán nem estem hanyatt. Az idén negyven esztendős Sandra Nasić még ennyi évvel a zenekar fénykora után is baromi dögös, a lendület és az erotikus kisugárzás továbbra is a helyén van. Kacérság tekintetében egy egyszerű sportcsukában, farmerban, pólóban és bomberdzsekiben simán lealáz egy rakás zsebkendőnyi cuccban fellépő popdívát és ez már eleve alapos ok arra, hogy egyszer az ember élőben lássa Őket. A gond talán abból adódott, ami más körülmények közt inkább előnyt jelentett volna, mégpedig, hogy nem a múlt, - egészen pontosan a brutálisan jól sikerült első lemez - legismertebb slágereire alapozták a bulit, ami sajnos így a felénél már konkrétan unalmas volt, akkor is, ha egyébként zenei teljesítmény tekintetében és a hangzásban sem volt semmiféle kivetnivaló. Végül természetesen felcsendült a mindenki által jól ismert Open Your Eyes, az Alphaville slágerének zseniális újraértelmezése a Big In Japan (kishazánkban sokfelé csak bikicsunáj) és zárásként a Lord of the Boards, de ezt már nem vártam meg.

A jól bevált recept mindig működik, főleg, ha jól van elkészítve. Az ír népzene és a punk rock tökéletes párost alkot, ezt többek közt már a Dropkick Murphys a tengeren túl és a Firkin a hazai vizeken sikerrel bizonyította. A receptúrát a Paddy & the Rats legénysége is remekül alkalmazza, rendesen széttáncoltatták a nézőteret az összegyűlt sokadalommal, hibátlanul hozták a megszokott formájukat.

Nem volt ez másként a RATM By Subscribe esetében sem, akik új basszert avattak a deszkákon. Kevés ennyire az annyira meggyőző feldolgozás zenekar, mint Ők, és néha megtévesztő zsenialitással hozza azt a minőséget, amire a Rage Against the Machine képes. Arról nem is beszélve, hogy fantasztikus klubhangulatot sikerült csempészniük a fesztivál légkörébe.

Összegezve a nap élményeit, számomra magasan a hazai zenekarok produkciója vitte a pálmát. A sokszínűség pedig igenis előnyére válhat egy fesztiválnak, bár tény, hogy az arányokat és a párosítást kevés esetben sikerül igazán jó érzékkel elkapni. Jelenesetben sikerült. A zárónap a The 69 Eyes nélkül is bőven kárpótolt az idei esős / lemondós negatív élmények után. még 1-2 ilyen napot örömmel elviselnék.

FOTÓK: FEZEN (Rácskay Zoltán, Tarr Károly)