RockStation

Kim Gordon | Zamilska @ Magyar Zene Háza, 2024. október 26.

Időszaki kiállítás

2024. október 27. - vinylwowww

462780724_1084623003665669_7018113482678607977_n.jpgAzt hiszem a Simpson család 1996-os Homerpalooza című epizódjában találkoztam először a Sonic Youth-tal: Homer a Lollapaloozára rímelő Hullabalooza fesztiválhoz csapódik, ahol Thurston Moore-ék mellett olyan akkoriban csúcson lévő alternatív rock (és rap) bandák lépnek fel, mint a Smashing Pumpkins vagy a Cypress Hill. A Sonic Youth azon túl, hogy megdézsmálja Peter Frampton kajás ládáját, a végefőcím alatt az emblematikus Simpsons-témát is szétzajolja és ez a kis vendégszereplés ugyancsak jól mutatja a banda jelentőségét. /Fotó: Lesley Villareal. A kép nem a helyszínen készült/

Az már 14 évesen is lejött, hogy a sorozat készítőinek pazar az ízlése a popkultúrális utalások tekintetében, azt viszont még nem tudtam, hogy a new york-i no wave szcénából induló Sonic Youth a 90-es évek nagy grunge / alternative rock hullámának egyik legfontosabb indikátor zenekara, akik bár nem lettek soha akkora sztárok, mint például az örökségükből lelkesen lakmározó Nirvana, a hype kifulladása után is végig aktuálisak bírtak maradni. 

A titok nyitja valószínűleg a kísérletező kedv, amit a sajnálatos feloszlást követően a tagok szépen tovább vittek az új projektjeikbe élen Kim Gordonnal, aki talán a legprogresszívebb módon ápolja nem csak a Sonic Youth hagyatékát, de rendre új hatásokkal tágítja a saját zenei univerzumát.

Nagy szerencse, hogy mi is bármikor beléphetünk ebbe az univerzumba, elég feldobni egy lemezt az anya bandától, az indie rock-os Free Kittentől, esetleg a zajos drone-ban erős Body/Headtől, vagy csak simán elmehetünk az aktuális szóló turné egyik állomására. Utóbbi lehetőséggel élhetett az a néhány lelkes rajongó és/vagy vájtfülű érdeklődő, aki jegyet váltott és ellátogatott október 26.-án a Magyar Zene Házába.

Az intézményben eddig csupán kiállítások alkalmával vendégeskedtem, koncerthelyszín mivoltában még nem volt egymáshoz szerencsénk, így ebből a szempontból nézve is vártam már a szombat estét. Sou Fujimoto építész kitett magáért mikor az épületet megtervezte, a sajátos tetőszerkezetet például a hanghullámok ihlették, a természeti környezetet pedig hatalmas üvegpanelek segítségével engedte be a térbe, ami tényleg impozáns látvány, viszont koncerttermek esetében korántsem megszokott megoldás. 

Azt nem tudom, hogy Fujimoto, illetve az akusztikai szakemberek mennyire számoltak a tervezés során az experimentális noise-rock nagyasszonyával, szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy vele is számoltak. Egyszemélyes előzenekarként a lengyel Zamilska indítja az estét és ha az ő indusztriális dark / techno / electro szettjét is elbírják a falak, úgy az erősen groove orientált The Collective illetve a nem kevésbé basszus központú No Home Record dalainak is jó helye lesz itt a ligetben.

Zamilska egyébként csak annyira techno, mint mondjuk a Nine Inch Nails és tényleg rengeteg minden keveredik a zenéjében, engem például erősen a Recoil-ra emlékeztet, ahol az elektronika szintén csak kötőanyag a számtalan hatás között (a The Collective-ről írt ajánlómban is előjött a Recoil neve, szóval annyira nem nehéz feladvány miért is Zamilska melegít Kim Gordonnak).

Közben szépen gyűlik a nép, kicsik és nagyok, Sonic Youth szurkolók, Nirvana polós grungerek meg gondolom megbújik pár trap fan is a tömegben, de hát ezzel számolni kell, ha valaki - nagyon helyesen- nem bújik skatulyába.

461791193_849381560650006_8064331415766221993_n.jpg/Fotó: Folkyeah Presents. A kép nem helyszínen készült./ 

Fél óra hatásszünetet követően még meghallgathatjuk a The Collective bonus track Bangin’ on the Freeway-t felvételről, aztán mindenféle felesleges smúzolás nélkül (egy szolid “Hi" azért belefér) Kim belecsap a közepébe a friss albumos Bye-Bye-al. Később sem kommunikál sokat, illetve dehogynem, hiszen slam poetry jelleggel elmond minden lényegeset a dalain keresztül, igaz az elején még nincsenek meg teljesen arányok és a vokális részt elnyeli a hangorkán, ez viszont szerencsére hamar rendeződik.

Kim szigorú, mint egy matektanár, de ez is a performansz része, meg hát bővelkedik az este törtekben rendesen, a sok ritmusváltáshoz nem árt némi fegyelem. Itt külön kiemelném Madi Vogt dobos teljesítményét, aki élőben üti le mindazt, amit a főnökasszony otthon dobgépen összebindzsizett, illetve, - hogy még súlyosabb legyen az egész- , Camilla Charlesworth basszer is kapott egy samplert a négyhúros mellé és így együtt tényleg brutál módon szólalnak meg a két szólólemez dalai. Ha már itt tartunk, akkor Sarah Registerről se feledkezzünk meg, aki Kim mellett a gitárokért felel és szintén nem úszta meg a multitaskingot: az ő kettes számú hangszere a szintetizátor (mindhárman session/turné zenészek, szóval nem annyira a szex meg a drogok, inkább a zeneiskola felől közelítenek a rock ‘n’ rollhoz, mindazonáltal nagyon jól mutatnak és szerepelnek így együtt, mint Kim Gordon Band).

Nincs is semmi nosztalgia ma este, így klasszikusok helyett be kell érnie mindenkinek olyan Sonic Youth ízű saját nótákkal, mint az Air BnB vagy a ráadásra tartogatott trippelős Grass Jeans, többnyire azonban a The Collective meg persze az eggyel korábbi No Home Record formabontó dalai dominálnak (én a Dream Dollart illetve a Hungry Baby-t emelném ki, mindkettő brutálisan jó élőben).

A trap és absztrakt hip-hop alapokra elkövetett noise-os megőrüléseket, hipnotikusan kavargó drone elszállások váltják, Kim pedig hol gitárt ragad, hol csak simán mikrofonnal a kezében szaval (néha puskázik a kottaállványra rejtett füzetkéjéből, de végül is ezek a szövegek inkább versek, mint verze / refrén szerkezetű dalszövegek), olykor meg táncra perdül, kicsit pörög-forog, a dinamikus záró blokk alatt aztán a közönséghez is közelebb húzódik. Stage-diving helyett befejezésképpen Kim megmássza az erősítőt, csak hogy kedvezzen az artisztikus gitár gerjesztés rajongóinak (én egyértelműen az vagyok) és laza másfél óra után eljön a tényleges bye-bye ideje.  

Igyekeztem nem arra kihegyezni ezt a beszámolót, hogy Kim Gordon milyen remek formában van, de egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy nemcsak friss és aktuális, de a punkos lendület is ott munkál benne, ami miatt még inkább kortalannak tűnik. Egy fullos élő-lélegző a korszellemnek teljes mértékben megfelelő performanszt kaptunk ma este, amit én simán fognék és kiállítanék itt állandóra a Magyar Zene Házában, hadd tanuljon és inspirálódjon belőle mindenki.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4618717334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum